Édesapja történetei tartották kordában az örökmozgó Robert Redfordot

89 éves korában elhunyt Robert Redford, Hollywood egyik legikonikusabb színésze. A homokszőke hajáról, káprázatos mosolyáról és felejthetetlen romantikus alakításairól ismert legenda olyan partnerekkel játszott együtt, mint Jane Fonda és Barbra Streisand.

Redford a klasszikus, nagy amerikai sztárok generációjának képviselője: utolsó éveiben visszavonultan élt az Utah állambeli Sundance-ben, a hegyek között, szóvivője szerint “szerettei körében, békésen, álmában hunyt el”. A színészlegenda az egyik leginkább ismert arca volt Hollywoodnak, olyan jelentős szerepek köthetőek hozzá, mint Az elnök emberei, amiben oknyomozó újságíróként a Watergate-botrányhoz vezető eseményeket dolgozzák fel, de Redford még igazi westernhős is volt a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című filmben.

Remind magazin

Pályája elején készült a Mezítláb a parkban című film Jane Fondával, ez gyorsan meredek felfelé ívelésbe állította a karrierjét, az 1973-as Ilyenek voltunk Barbra Streisanddal már a legnagyobbak közé repítette, hamarosan színészként Oscar-jelölést is kapott (végül színészként sosem váltotta díjra a jelöléseket). Rendezőként az első filmjével, az Átlagemberekkel viszont rögtön négy Oscar-díjat is bezsebelt.

Remind magazin

Kifejezetten fontosnak tartotta a független filmesek támogatását, ennek mára egyik legjelentősebb intézménye a Sundance Fesztivál lett, melyet Redford maga alapított. Környezet- és klímavédelmi öröksége kiemelkedő, felesége, Sibylle Szaggars környezetvédelmi aktivista.

Vicces tények Redfordról

Redford a sajtónak is imádott sztorizgatni, ebben a videóban például arról mesél, mennyire imádott apja történeteire elaludni, ez volt az egyetlen dolog, ami miatt szívesen ment aludni örökmozgó kisgyerekként. A környezete szerint notórius késő volt, megbánta, hogy idejekorán kijelentette, nyugdíjba vonul a filmezéstől, végül sosem tette ezt meg teljesen, még utolsó éveiben is forgatott. Az Ilyenek voltunk forgatókönyvét majdem visszadobta, és a rengeteg siker ellenére élete legnagyobb teljesítményének és örömének a gyerekeit tartotta.

Fotók: Charles Sykes/Invision/AP, File, Joel Ryan/Invision/AP, TMDb

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

arva (3)

Megjelent Nemes Jeles László Árva című filmjének előzetese – beharangozó videó a cikkben

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

A longevity kifejezésről sokaknak elsőre a biohacking, a különleges étrendek, a hidegzuhany, a vörösfény-terápia vagy a legmodernebb genetikai vizsgálatok jutnak...

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Esther Perel húsz évvel ezelőtt megjelent Erotikus intelligencia című könyve ma talán aktuálisabb, mint valaha. Miközben biztonságra és állandó kapcsolódásra...

EZ IS ÉRDEKELHET

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával

Szerelem második látásra – teszteltük a Toyota bZ4X Touringot

Nem kell művésznek lenned ahhoz, hogy megtaláld a saját hangod