Egy kempingszűz Horvátországban – így lettem sátorozóbajnok öt nap alatt

Megvannak a balatoni szocreál kempingek? Az alumínium vázon lógó pokróc, vagy a nap által megolvasztott májkrém? Na, ez nem olyan volt!

Ez Horvátország volt. Egészen pontosan Hvar szigete és Jelsa, egy modern, vízparti kempinggel, rendezett öblökkel, szinte steril tisztaságú vizesblokkokkal és olyan kisvárosi nyugalommal, amit Budapest belső kerületeiben már csak álmodni lehet. Ez volt életünk első közös sátorozása, és már az első percétől túlzás nélkül, tökéletes volt.

Hogyan lesz valakiből egy pillanat alatt kempingmániás?

Eke Angi portugál lakóautós reels videója, egy kis Demjén „Szabadság vándorai” a háttérben, és az a látvány, ahogy valaki egy kempingasztal mellett, hajnalban kortyolja a kávéját egy fenyőfa alatt – szóval innen már csak egy lépés volt: meggyőzni Beliánt. Szerencsére kettőnk dinamikája azonos, így a „beszélhetünk róla” villámgyorsan „pakoljunk és menjünk” lett.
Belián családja gyakorlott sátorozó, így a „kezdő kemping” nálunk gyakorlatilag egy guruló mininyaraló volt.
Volt nálunk egy négyszobás sátor (komolyan, nagyobb volt, mint az első albérletem), két elektromos bicikli (a „csak átszökünk a fagyisig” utakra), két SUP (ha már víz van, ne csak nézzük), és annyi naptej, amennyiből egy kisebb országnyi embert is be lehetne kenni.
A helyszín pedig egy full extrás kemping, rendezett öblökkel, tűéles naplementékkel, és olyan tiszta vizesblokkal, amihez nem vittél be papucsot, és a csempében is viszontláttad magad.
A meleg víz néha elillant, de ha minden tökéletes lenne, akkor az már szálloda lenne, nem sátor. Itt a természet írja a napirendet, és ez nagyon jól van így.

kemping
kemping
kemping

Étkezés a gourmet-túlélőtáborban

Sokan azt hiszik, a kempingezés kulináris horizontja valahol a konzervbab és a forró vízben készült porleves között húzódik. Ám Belián egy hobbi kreatívséf, így már az első estén kacsasteaket tálalt eperrel, fetával és grillezett spárgával. Másnap pedig legurultunk a halpiacra, és jöhetett a scampi és a halválogatás vajas burgonyával.
Mi kellett ehhez? Egy távol-keleti webáruházból rendelt gázsütő, egy jól feltöltött fűszerszett befőttesüvegekben, néhány előre kigondolt konzerv, száraz ételek, például tészta vagy rizs, egy adag kreativitás és néhány olyan konyhai eszköz, amit természetesen otthon felejtettünk. Mert ez is része az élménynek.

kemping
kemping
kemping

Program: aktív pihenés

Nappal túra, bringa, SUP, napozás. Esténként römizés, backgammon, lelki mélymerülés Priger Inez Körvonal kártyáival és persze nevetés a mindig ferdén álló sátoroldal felett. A lényeg, hogy a kempingélet brutálisan összezár: nincs „elvonulok egy kicsit”, legfeljebb, ha a mellékhelyiségre gondolsz, de az is csak néhány méterre van. Itt tényleg egymásra vagyunk utalva, és ez szép meg nehéz is. De leginkább szép.
És, hogy mi a legkevésbé várt rész? A darázs. És az, hogy Belián allergiás. Egyetlen dolog nem volt a túlélőfelszerelésünkben: antihisztamin. Az utolsó pillanatban csípte meg a kis barát, és pár perc múlva már úgy néztünk ki, mint akik egy poszt-apokaliptikus drámából menekülnek. Én, 67 kilónyi pánikrohammal, egy hegyen felfelé vonszolom magam, hogy találjak orvost. Találtunk. A helyi horvát doktor pedig Birkenstock Boston papucsban várt ránk, ugyanolyanban, mint az enyém. Sorsszerű találkozás. Vagy csak divatérzék. Egy 50 eurós szteroidos injekció és egy mentálisan felépített minikáosz után végül minden rendben lett.

kemping
kemping
kemping

Kemping-elsősegély: erre érdemes készülni

Nem kell túlzásba vinni a csomagolást, de készülj okosan. Ami nekünk bevált (vagy épp hiányzott, de most már tudjuk, hogy kellett volna):

Alapfelszerelés:
sátor (szúnyoghálóval, szellőzéssel), sátoralátét
matrac vagy felfújható ágy
párna, hálózsák, pokróc
elemlámpa, fejlámpa, hosszabbító
asztal, szék

Konyhai alapok:
gázfőző + tartalék palack
serpenyő, kés, deszka, edények
fűszerek befőttesüvegben
hűtőtáska, jégakku
mosogatószer, szivacs, papírtörlő

Tengerpartra:
naptej (sok), aloe vera
strandpapucs, vízicipő
fürdőruha váltásban
SUP, matrac, napernyő vagy strandsátor
nedves törlőkendő, mosdótál

Higiénia és egészség:
törölköző, tusfürdő, fogkefe, hosszú hajúaknak tipp: balzsam spray
rovarriasztó, sebtapasz
fájdalomcsillapítók, és antihisztamin

Ruházat:
réteges öltözet, esőkabát
napszemüveg, kalap, baseball sapka

Zárásként pár tanács, amit mi is magunkkal hoztunk:
Ne spórolj a sátoron, az a tető a fejed felett.
Tervezz gasztronómiailag – az étel a lelke mindennek, még a sátorban is.
Antihisztamin mindig legyen nálad. Mindig.
A privát tér mítosz – de a közös reggeli kávé a szomszéddal mindent visz.
Túlpakolni lehet. Túlélni csak okosan lehet.
A természet nem wellness, de sokszorosan többet ad, mint egy ötcsillagos hotel.

Egy hét után visszanézve már csak mosolygok a papucsos horvát doktoron, a kacsasteaken, amit egy gázsütőn forgattunk meg, és azon, hogy minden reggel úgy ébredtünk: szabadok vagyunk, szerelmesek, egészségesek. A többit meg hozzátette a tenger.

Fotók: A szerző

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália