Keresés
Close this search box.

Ezt olvasd, ha jót akarsz

Becsült olvasási idő: 2 perc
Még ebben a rohanó világban sem engedhetjük meg magunknak, hogy ne szánjunk időt a könyvolvasásra, ugyanis másfajta ingerlést jelent az idegrendszerük számára, mint a képernyőbámulás.

hirdetés

Remind

Sándor L. István: A Katona és kora
Az indulás irányai

Az idén negyvenéves Katona József Színház az ország egyik legprogresszívebb kulturális alkotóközössége, mely nemcsak korszakalkotó tehetségeket, de legendás darabokat is kitermel, szinte évről évre bemutatva egy-egy olyan alkotást, amelyről egy évtized múlva is beszélni fognak. A könyv a színház kezdeti időszakáról szól.

Ellenfény könyvek, 3600 Ft

Remind

Dr. Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban

A Kanadában élő, magyar származású világhírű orvos több könyvében foglalkozott már a mentális betegségek hátterével, nyíltan beszélt saját, felnőtt korában felismert ADHD-járól, a függőségek lelki hátteréről. Idén megjelent kötetének különlegessége, hogy azt fiával együtt jegyzi. Többek között a testi és lelki betegségek hátterében meghúzódó társadalmi okokat, traumákat firtatják, és az életünkön egyre inkább eluralkodó stressz káros hatásaira is kitérnek.

Open Books, 6999 Ft

Remind

Sturla Pilskog: Pénisz – Felhasználói kézikönyv

November a férfiegészség, többek között a prosztatarák elleni küzdelem hónapja. Mikor ajánlhatnánk hát egy péniszről szóló könyvet, mint most? A neves norvég urológus tényeket, tévhiteket, izgalmas információkat oszt meg a férfi nemi szervről, mindezt pedig tudományos igényességgel és könnyed humorral teszi. Nem csak férfiaknak érdemes elolvasni!

Figura Könyvkiadó, 3790 Ft

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn