A Menedzserszövetség és a Pálfalvi Centrum bemutatja: A holnap formálói: női vezetők a társadalomért – Fókuszban a felelős kommunikáció a Szerencsejáték Zrt. támogatásával

A felelős vállalati kommunikáció hiteles, őszinte és nyílt. A Szerencsejáték Zrt. támogatásával arra ösztönözzük a női vezetőket, hogy céges kommunikációjuk fókuszában az etikus értékteremtés álljon. A Menedzserszövetség vezetői hisznek a felelős kommunikációban, ezért is támogatják a Delta Produkció Darázs című előadását, mely arról szól, hogy az iskolai zaklatás hatásai felnőttként is velünk maradnak, ennek okán már gyerekként meg kell tanulnunk tisztelni saját és mások határait.

A fotózás helyszíne: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, fotó műterem, fotó: Ajkai Dávid, asszisztens: Rab Roland, smink: Pallag Evelin, Kürti Nanett, Chlebda Inez, haj: The Hair Pro – Hajcsapda Győr – Farkas Szabó Rita, Szolnoki Rebeka, stylist: Pünkösti Szilvia, ékszer: Pearl and Diamond by Korvin, ruha: a szereplők saját ruhája mellett ViktoriaVarga, Süel

Bánhegyi Zsófia Annamária

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

Megkerülhetetlenné vált napjainkra, hogy a vállalatok hitelesen képviseljenek akár társadalmi ügyeket is. A fogyasztók és a munkavállalók is arra a márkára teszik le a voksukat a mindennapokban, amelyik őszinte és következetes külső és belső kommunikációjában is.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Szerepvállalásunk fókuszában áll a fogyatékossággal élők társadalmi integrációja, amelyet munkáltatóként is képviselünk. Európa második legnagyobb megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató hálózata a miénk a szerencsejáték iparágban. Kommunikációs törekvéseink elérték céljukat.

Gerlóczi Judit

A Delta Produkció ügyvezető igazgatója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

Az őszinte, transzparens kommunikáció és a tiszteletteljes légkör a vállalati kultúránk alapja. Ha világosan megfogalmazzuk céljainkat, a hozzánk hasonló értékeket valló kollégák és partnerek könnyebben kapcsolódnak hozzánk, ezáltal erősebb az elköteleződés és hatékonyabb az együttműködés.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Hiteles szakértő partnerekkel dolgozunk, akik segítenek biztosítani, hogy projektjeink és missziónk a megfelelő irányba haladjanak. Ez az együttműködés erősíti a kommunikációnkat és garantálja, hogy a történetmesélésünk valódi társadalmi hatást érjen el.

Babics Anna

A HelloLama Creative alapítója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

A nyílt és őszinte kommunikáció számomra a vállalati működés alapfeltétele. A munkavállalók a gyorsan változó világban a stabil és világosan megfogalmazott értékrendet keresik. Gyakran az üzleti élet legnagyobb pillanatai is emberi tényezőkön múlnak, ilyenkor magabiztosságot ad az önazonosság.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Hiszek az önreflexió és a külső kontroll fontosságában is. Időről időre minden üzenetet érdemes a hitelesség szempontjából megvizsgálni akár csapatként, akár szakértők bevonásával. Szerintem a karizmatikus jelenlét és a nagyfokú önazonosság az üzleti életben a siker egyik kulcsa.

Dr. Csiba-Herczeg Ágnes

A Herczeg Ágnes Wine Consulting ügyvezető igazgatója és a SPAR Magyarország borstratégiai tanácsadója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

Az őszinteség kultúrát épít, erősíti bizalmat és teret ad az innovációnak. A borstratégiai projektek során különböző részlegekkel dolgozom együtt. Az átlátható kommunikáció elősegíti az összehangolt működést, ezáltal hatékonyabban érhetjük el a közös célokat.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Fontos, hogy a stratégiai irányítás minden szinten tükrözze a felelős borfogyasztás üzenetét. A marketingtől az értékesítésig közös alapokon dolgozunk, és folyamatosan mérjük, hogyan hat az üzenet a fogyasztókra. Az értékvezérelt kommunikáció hitelesíti a vállalatot a piacon.

Szalai Vivien

A TV2 Média Csoport Zrt. hírigazgatója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

Elengedhetetlenek az egészséges vállalati kultúrához. Ezt a műfajt nem lehet egyedül csinálni. A kollégáknak érezni kell a saját feladatuk jelentőségét, hogy a legjobb tudásuk szerint láthassák el azt. Ha nyíltan lehet beszélni problémákról és ötletekről, az ösztönzi a munkát és a teljesítményt. 

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Fontos következetesen kitartani a minket meghatározó konzervatív értékek mellett. A kollégák és a nézők is ismerik ezeket, hisz küldetésünket – ami a segítségnyújtás – egyértelműen kijelöltük. Kilenc éve működünk együtt az Ökumenikus Segélyszervezettel, ebbe mára az egész csatorna bekapcsolódott.

Szöllősi Györgyi

Az ATV Zrt. főszerkesztő-műsorvezetője

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

Hosszú távon mindenképpen pozitív irányba. Lehet utasítást adni és lehet kérni is a kollégáktól. Ha olyan szerencsés valaki és olyan kollégákkal dolgozik, mint én, akkor mindenki tudja a dolgát és ritkán adódik olyan helyzet, ami bizalomvesztéshez vezet. Tudják, hogy mindig számíthatnak rám.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Ez az én munkámban és területemen adja magát. A társadalmi felelősségvállalás munkánk egyik alapja. A hiteles tájékoztatás a mai világban nélkülözhetetlen és nehéz feladat – mi ezért dolgozunk. Ha nem lenne összhangban a kommunikációnk és az értékeink, azonnali visszajelzést kapnánk a nézőktől.

Tassonyi Csenge

A The Good Persona társalapítója, közösség- és márkaépítési szakértője

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

A nyitottság és az őszinteség a kapcsolódás alapja. Egy támogató légkör nemcsak a csapatot hozza közelebb egymáshoz, hanem hitelesebbé is teszi azt, amit képviselünk. Az emberek az igazi történetekre és érzésekre nyitottak, mi pedig bátran felvállaljuk ezeket.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Mi a vásárlókból közösséget formálunk, ahol az olyan értékek, mint a fenntarthatóság valódi helyet kapnak. Az őszinte párbeszéd és a tudatos tettek segítenek megmutatni, hogy a márkák képesek valós hatással lenni a világra – mert ez az, ami igazán számít.

Tóth Andrea

A Menedzserszövetség kommunikációs stratégiai tanácsadója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

A hiteles és nyilt kommunikáció a legfontosabb elem az ügyfeleink és munkatársaink bizalmának és elkötelezettségének építésében. Véleményem szerint megtartó vállalati kultúráról csak akkor beszélhetünk, ha ennek az alapját az őszinteség és a tisztelet adja, és ez minden megnyilvánulásban jelen van.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

A sorrend fordítva érvényes. A cég értékei határozzák meg a társadalomban betöltött szerepet, és ezek együttesen az alapjai a vállalati kommunikációnak, legalábbis egy ideális világban.

Yalcinkaya Veronika

A Raiffeisen Bank marketing és kommunikációs igazgatója

A nyílt és őszinte kommunikáció hogyan befolyásolja a vállalati kultúra és a kollégák bizalmát?

Az őszinte kommunikáció alap, anélkül nincs bizalom és anélkül felesleges is vállalati kultúrában gondolkozni. Inkább azt tartom figyelmeztetőnek, hogy bármilyen félreérthető vagy ködös megfogalmazás rombolja a bizalmat, így kivételesen nagy ebben a marketing- és kommunikációs csapatok felelőssége.

Remind magazin

Hogyan biztosítod, hogy a vállalatod kommunikációja összhangban legyen a cég értékeivel és társadalmi felelősségvállalásával?

Nálunk a bizalom kulcsfontosságú, hiszen ügyfeleink a szakmai szempontokon túl ez alapján választanak minket – ez meghatározza folyamatainkat, céljainkat és mindennapi tevékenységünket is. A kommunikáció ennek egy eleme, a legfontosabb a személyes elköteleződés a társadalom és a cég értékei iránt.

Az idén 35 éves Menedzserszövetség a hazai üzleti életben meghatározó szerepet betöltő vállalatvezetők értékteremtő közössége. A szakmai szervezet célja, hogy tagjai közreműködésével társadalmilag kiemelten fontos ügyekre és tagjainak példaértékű munkájára hívja fel a figyelmet. A Menedzserszövetség immáron ötödik alkalommal indítja el nőnapra időzített kampányát egyedi koncepcióval. 

Az idei kampányban 90 meghatározó női vezető 10 kiemelt, társadalmat érintő téma mellé állt, hogy egy-egy számukra fontos ügyet támogathassanak szerepvállalásukkal.

A főszereplők ezúttal is olyan példaképek, akik szakmájukban elért sikereik által pozitív, követendő utat mutatnak. Az idei kampányban mindegyik témához egy-egy alapítvány női vezetője is csatlakozott, általuk 10 alapítvány is bemutatásra kerül, akik az adott téma kapcsán fontos és kiemelkedő munkát végeznek Magyarországon.

A kampány 90 meghatározó női vezetőjéről a Remind bookazine legújabb, március 12-én megjelenő lapszámában is olvashatsz. 

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

„Hivatásként tekintek a munkámra” – Interjú Bánhegyi Zsófiával

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

Lehet-e úgy élni, hogy ne a félelmeink, hanem a kíváncsiságunk vezessen? Kánya Kata szerint igen. A színésznő, televíziós műsorvezető és...

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

Az idén immár 35. alkalommal megrendezendő Művészetek Völgye Fesztivál a kortárs művészet bemutatásán túl a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, és...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

Tudatos vagy ösztönös? – villáminterjú Al Ghaoui Hesnával

Bőrfiatalító kezelések kisokos