Az idő múlása bőrünkön hagyja a leglátványosabb nyomokat. Miután betöltjük a harmincat, a dehidratáció és a ragyogásvesztés válik elsőszámú ellenségünkké, a negyvenes éveinkben a ráncok és a pigmentfoltok ellen igyekszünk felvenni a harcot, a menopauza után pedig szembe kell néznünk bőrünk feszességének csökkenésével. Ki így, ki úgy birkózik meg az öregedés jeleivel, ha azonban szeretnénk elkerülni a sebészeti beavatkozásokat, érdemes életkorunknak megfelelő, gyógynövénytartalmú kozmetikumokhoz fordulnunk segítségül.
Nem mindegy, hogy mikor mit
Ha igazán hatékony bőrápolási rutint szeretnénk kialakítani, mindenképpen figyelembe kell vennünk az életkorunkat. Dr. Gyovai Viola, okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője szerint a bőrfiatalítás aranyszabálya, hogy korunknak megfelelő arcápolási termékeket válasszunk.
30 és 35 éves kor között a ráncmegelőző age-kontroll kozmetikumok használata, 35 és 45 éves kor között a rendszeres és tudatos age defence arcápoló rutint anti-ageing hatóanyagokkal érdemes bevezetni, míg 55 éves kor felett a rejuvenáló, azaz tápanyagfeltöltő, a fiatalosabb bőranyagcserét elősegítő, mindennapos arcápolási rutin alkalmazását, ami mellett egy kozmetikus szakember segítségére is szükség van, ha szeretnénk megőrizni a fiatalos arcbőrt.
30-35 éves kor körül a ráncmegelőző age-kontroll termékek használata ajánlott, 35-45 éves kortól a rendszeres és tudatos age defence arcápoló rutint anti-ageing hatóanyagokkal érdemes bevezetni, míg 55 éves kor felett a rejuvenáló, azaz tápanyagfeltöltő, a fiatalosabb bőranyagcserét elősegítő, mindennapos arcápolási rutin alkalmazása szükséges és ilyen kor körül már kozmetikus szakember segítségére is szükség van rendszeres kéthetenkénti időközönként a fiatalosabb arcbőr megőrzése érdekében.
A galagonyától a mandula kivonatig
30-as éveink
Az öregedés első jeleit a harmincas éveinkben tapasztalhatjuk magunkon. Ezek persze nagyban függnek attól, hogy milyen életmódot folytatunk. Ebben az időszakban a bőr vízhiányossá válhat, megjelennek az első apró ráncok a nyak, a dekoltázs és a szemkörnyék táján.
„A belső-külső hidratálás és az egészséges táplálkozás, valamint a mozgás mellett ilyenkor már ajánlott a magas UV-indexű napokon fizikai fényvédő krémek használata, a szemkörnyékápolók bevezetése és a bőrtáplálók alkalmazása. A galagonya, az aloe vera, a ligetszépe olaj, a bíbor kasvirág, a csipkebogyó, a tamanu olaj, a görögdinnye olaj, az algák és a mandula kivonata segíthet a bőr regenerálásában” – magyarázza a szakember.
Gyógynövényekkel a ráncok ellen
40-es éveink
Mivel 45 éves kor körül lelassul a kollagén- és az elasztin termelés, elmélyülnek mimikai ráncaink. A szakember szerint érdemes magas hatóanyagú, komplex összetételű gyógynövényes vagy még magasabb hatóanyag-tartalmú bio termékeket választani, mert ebben az életkorban a kémiai hatóanyagok sokkal nagyobb megterhelésnek teszik ki a bőrt.
„Az aminosavakban gazdag zabcsíra vagy a mandulatej aminosavai sokat segítenek a bőrfiatalításban. Az egyik legfontosabb lépés az esti alapos arctisztítás és az aminosavakban, antioxidánsokban és tápanyagokban gazdag éjjeli arcápolók. Az argánolaj, a goji, a gyömbér, a búzavirág-kivonatokkal, a szilvamag-, borágó olaj, vagy a gingko-kivonattal készült termékek nagyon hatásosak lehetnek ennek a korosztálynak a számára” – mondja.
Szérumok, szérumok, szérumok
50-es éveink
Ha addig nem is, ötvenéves kor felett mindenképpen érdemes nagy figyelmet fordítani a bőrápolásra. Használjunk minél gazdagabb hatóanyagú termékeket, hogy fokozzuk a bőr vízmegtartását és regenerációját, ehhez alkalmazzunk szérumokat.
„A peeling legalább heti egyszer ajánlott és az arcápolók, szérumok alkalmazása napi szintű használata hatásos ebben a korban. A csukóka, a barna szárnyasmoszat, a havasi gyopár, szalmagyopár és multivitaminok együttese lehet ennek a korosztálynak a varázsszere, hisz a magas hatóanyag-tartalmú natúr- vagy biotermékek másfél-két hónapos alkalmazása után akár 10-15 évet is lefaraghatunk.”
Mi a helyzet a férfiakkal
Fair, nem fair, a férfiaknál az bőröregedés első jelei később, negyvenéves koruk körül jelennek meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy hátat fordíthatnak az arcápolásnak. Ráadásul a bőr vízhiányossá válását és az apróbb ráncok kialakulását felgyorsíthatja a napfényen – a szabadban vagy akár az autóvezetéssel – töltött idő.
„A kellő mennyiségű folyadékfogyasztás, legfőképpen a tiszta ásványvíz, az antioxidánsok bevitele sokat segíthet a bőr állapotán, ám érdemes az antioxidánsokat bőrápolási termékek formájában is közvetlenül a bőrbe bevinni” – magyarázza a szakértő. „Sokat tehetnek az ápoltságukért, ha hidratáló anyagokat alkalmaznak, és hialuronsavban, aloe verában A és B vitaminokban és aszkorbinsavban gazdag after shave-et vagy arckrémeket használnak. A szemvidítófű hatóanyaga a szemkörnyék kipihentebbé tételében segít, de hatásos a medveszőlőlevél a kék karikákra, de a hibiszkusz- és ligetszépe olaj is sokat segít a szemkörnyék frissebbé tételében. A duzzadt ödémás szemekre a centella, a homoktövis és az A-, B-vitaminok, illetve a Q10 a megfelelő választás. Az arcápolásban olyan termékeket érdemes keresni, ami ligetszépe-, tamanu olajat, borágó-, fekete kömény- vagy baobab olajat és hidratáló chiamag-, lenmag kivonatot, sőt hialuronsavat is tartalmaz, hisz ezek mind hozzájárulnak a bőr üdébbé, hidratáltabbá tételéhez.”
Fotó: Pexels / Tara Winstead
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: 5 éjszakai arcmaszk a ragyogóan üde arcbőrért.