Az igényes férfi öltözködés feltámadása és jövője – Interjú Kelecsényi Milánnal

Becsült olvasási idő: 5 perc
Kelecsényi Milán a divatszakmában szerzett több éves tapasztalatát és a klasszikus férfi öltözködés iránti szenvedélyét felhasználva 2019-ben hozta létre a saját brandjét Milan Keleceni néven. A márka jelenéről, jövőjéről, filozófiájáról és a tervezés technikáiról beszélgettünk vele. Szabolcs Bence interjúja.
kelecsenyi_milan

hirdetés

Hogyan jött az ötlet, hogy saját márkát indíts a divat egyik olyan területén, ami Magyarországon még nem annyira közismert?

Angol szabóságban dolgoztam 2019-ben, és azt láttam, hogy a munkám ott befejeződött. Abban a szabóságban minden helyben és kézzel készül, ezért csak egy szűk réteg engedheti meg magának mind a kapacitás, mind az árszint miatt. Szerettem volna alternatívát keresni a méretre készített öltönyök terén, amely alacsonyabb árakat, mégis magas minőséget biztosít a vásárlóknak.

Ez hogyan lehetséges? Mit kellett változtatni, hogy ez az üzleti modell megvalósuljon?

Technikát kellett váltani. Az angol szabászatban használt bespoke technikát elhagyva, made to measure technikával készülnek nálam a ruhadarabok. A bespoke esetében teljesen a nulláról, egy ceruzarajzzal készített szabásminta alapján, egyéni méretvétel után, egyedi szabásmintával és három köztes próbával készülnek el az öltönyök, nagyrészt kézi varrással. A made to measure technika esetében ezzel szemben egy előre elkészített szabásmintából kiindulva, egy mesteröltönyben végzett próba után megállapítjuk az alap mérethez képest a szükséges változtatásokat, amelyek alapján elkészül a ruha. A második próbán már a vásárló, a viselője készen veheti kézhez a ruhadarabot.

Hogyan jön létre ezzel a módszerrel egy komplett ruhatár? Mennyi időbe telik? Milyen igényei vannak a vásárlóknak?

Első lépésként fel kell mérni az igényeket, például egy ügyvédnek vagy a kreatív szakmákban dolgozóknak, teljesen más elképzelései és igényei lehetnek, mind a ruhák formalitásának tekintetében, mind abban, hogy a ruhatárjukban mennyi formális és mennyi casual darabra van szüksége. Adott esetben egy teljes kezdő ruhatárat össze lehet állítani egy délután alatt is, ez attól függ, hogy az ügyfélnek milyen saját elképzelései vannak, vagy mennyire bízza rám a feladatot. Alapvetően azt gondolom, hogy az ügyféllel történő első találkozásra érdemes egy öltönnyel, egy inggel készülnöm, hogy az ügyfél lássa mi az, amit már ezektől a daraboktól kaphat. Utána pedig szezonálisan, évente kettő, három találkozás alkalmával tudunk hozzáadni a ruhatárhoz olyan darabokat, amelyek jól működnek a már meglévőkkel.

Ha már a ruhatárnál tartunk, a honlapodon az egyik első fogalom, amit olvastam, az a moduláris ruhatár volt. Mi ennek a lényege?

A moduláris ruhatár koncepciónak az a lényege, hogy megtaláljuk és meghatározzuk azokat az alapdarabokat a ruhatárban, amelyek az egyén számára a lehető legjobban kihasználhatóak, illetve egymással egyszerűen kombinálhatóak. A cél, hogy ugyanúgy lehessen viselni egy formális, üzleti alkalommal, mint hétvégén egy más kombinációban. Fontos, hogy ezt minden ügyfél számára külön is meghatározzuk, hogy azokban a színekben és abba a színskálában készüljenek el, ami passzol hozzá és az életstílusához. Tehát ez egy alap ruhatár, amiben minden mindennel kombinálható és nincs benne felesleges darab.

Hogy látod, növekszik az igény a tudatosan megtervezett ruhatár iránt?

Azt gondolom, hogy egyre inkább növekszik, mert egyre többen belátják, hogy ez egy észszerűbb módja a vásárlásnak. A végeredmény összességében jobban idomul az ember testalkatához és személyiségéhez, jobban tervezhető és ahogy az előbb említettem, nincsen felesleges, illetve feleslegesen megvásárolt ruhadarabok a ruhatárban. Aki erről hall ismerősöktől, barátoktól, kipróbálja és az általában ki is tart mellette, mert rengeteg pozitívuma van a fast fashion-nel szemben is.

Szerinted mi határozza meg a férfiak gondolkodását az öltözködésről?

Ez egy nagyon szerteágazó téma. Sok minden befolyásolhatja, kezdetekben az, hogy az illető milyen környezetből érkezik, hogyan szocializálódik, illetve milyen munkakörnyezetbe kerül. Az egyik legfontosabb tényező viszont az, hogy hogyan gondolkodik saját magáról. A mai fiatalok esetében azt gondolom, hogy az igényesség saját magukkal és a környezetükkel szemben már az életük részét képezi. Továbbá vannak olyanok, akiknek az öltözködés hobbi, vagy szenvedély ők ezért ezzel többet foglalkoznak.

Öt éve alapítottad a márkádat. Ennyi idő elteltével mit mondanál a legnagyobb kihívásnak, és mire vagy a legbüszkébb?

Amit a legnehezebb volt átlépni, az egyértelműen a Covid járvány időszaka volt. Amire pedig a legbüszkébb vagyok, az mindenképpen a saját címkés termékkollekció és az, hogy most már egy teljes ruhatárat tudok ajánlani az ügyfeleimnek.

Milyen anyagokkal dolgozol és kik segítik a munkádat?

A fő partnerem egy vicenzai családi szabóság, a Sartoria Pasinato, amelynek a made to measure kollekciója, a Max, velük közös kollekciót ajánlok az ügyfeleimnek, amelyet kifejezetten nekem készítenek. Az ő esetükben is és a Fileus névre keresztelt kollekcióm esetében is nagyrészt Olaszországban készített szövetekkel dolgozom. A fő partnerek a Loro Piana és a Vitale Barberis Canonico, amelyek 14. generációs öltönyszövet gyártó, talán a legrégebb óta működő cégek. Az ingszövetek tekintetében a Thomas Mason és az Albini, amelyek piacvezetők, az ő anyagaikat használom. Emellett vannak olyan különlegességek, mint a japán farmerszövet Kojima-ból vagy az ír len, ezek mind a kategóriájukban a legjobb minőséget képviselik és ezért kutattam fel őket.

Ha már japán farmeranyag, akkor ugye terítéken van a hétköznapi ruhák tervezése is?

Igen. Az a tapasztalatom, hogy mostanra a hétköznapi öltözködésben az öltöny viselése talán kevésbé releváns, mint korábban, ezért a hibrid business, smart casual stílusokba beletartozik a kevésbé formális szövetek, illetve modellek használata is. Tehát nyugodtan kombinálhatunk egy magasderekú szövetnadrágot, egy rövidszabású japán farmerdzsekivel és egy kötött pulóverrel alatta. Azt gondolom, hogy ebben van a jövő, amellett, hogy a fontos alkalmi viseleteknél a klasszikus öltöny még mindig nagyon jelen van.

Mik a további céljaid?

Szeretném a férfiaknak átadni az üzenetet: vásároljanak kevesebbet és viseljenek jobb minőségű darabokat. Fontolják meg a választásaikat és a magukról kialakított képet terjesszék ki az öltözködésre is. Ha megtalálják a saját stílusukat (és jó a szabásmintájuk), akkor az öltözködésben örömet lelhetnek. A cél tehát számomra az, hogy ez a gondolkodásmód, ez a tudatosság, minél több emberhez eljusson. Továbbá a jövőben természetesen szeretnék majd terjeszkedni is, de a lassú, megfontolt növekedés híve vagyok, úgyhogy ez még a jövő zenéje.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn