A professzor, az énekes és a vállalkozó
Képzeljük el, hogy egy állófogadáson veszünk részt. Ahogy az ilyen eseményeken lenni szokott, javában zajlik a small talk, mindenki igyekszik a legjobb formáját mutatni: az egyetemi professzor legújabb könyvéről cseveg, az énekes a színpadi sikereiről, a vállalkozó a nyereséges üzleteiről. Mindannyian biztonságos területen maradva, eljátsszák azt a szerepet, amit a külvilág elvár tőlük: nem beszélnek sem érzéseikről, sem félelmeikről, sem a negatívumokról, amelyek foglalkozásuk vagy magánéletük kapcsán érték őket – mint ahogy legmélyebb vágyaikról, álmaikról sem. Ez természetesen így van rendjén: az eseményen mindenki azt a maszkot vette fel, amelyben a legmagabiztosabbnak érzi magát.
Társadalmi maszk
Ha a modern pszichológia egyik atyja, Carl Gustav Jung elmélete alapján gondolkodunk a felvázolt jelenetről, megállapíthatjuk, hogy személyiségéből mindenki a personát mutatta meg: azt a társadalmi maszkot, amely segíti a beilleszkedést és lehetővé teszi, hogy kapcsolatot teremtsünk a külvilággal különösebb veszélyek nélkül. Jung elmélete szerint ugyanakkor személyiségünk a tudat és a tudattalan kölcsönhatásának eredménye, amit a külső és belső világ impulzusai egyaránt alakítanak. A persona, a társadalmi maszk tehát egyfelől lehetővé teszi, hogy kapcsolódjunk a többiekhez, a külvilághoz, közben azonban védelmi funkciókat is ellát: megvédi a belső pszichét az esetleges negatív impulzusoktól. Ha valaki azonosítja saját magát a personájával – azaz például csakis a foglalkozása alapján határozza meg magát –, veszélyes útra lép, hiszen a túlságosan merev persona megakadályozhatja valódi önmagunk felfedezését.
Elfojtások és vágyak, melyekkel dolgunk van
Jung igen árnyalt és komplex személyiségfogalmat hozott létre. Az Ego személyiségünk magja, a Self (vagy Selbst) és a külvilágnak szóló persona között helyezkedik el. Az Ego a tudatosság központja, amely biztosítja a folytonosságot a személyiségben, azaz lehetővé teszi, hogy tisztában legyünk azzal, hogy hatévesen és hatvanévesen is ugyanazok vagyunk. Jungnál jobban senki nem tudta, hogy nem csak a külső hatások formálják a személyiséget, hanem a tudattalan is: mindaz, ami hiányzik a tudatos énből, megtalálható a tudattalanban. Ide tartoznak az elfojtott, elfeledett vágyak, álmok, félelmek, tapasztalatok – és az árnyékszemélyiség is, ahová mindazon tulajdonságokat, vágyakat száműzzük, amelyek ellen tudatosan tiltakozunk, esetleg szégyellünk, de valójában „dolgunk van vele”.
Közelebb juthatunk valódi önmagunkhoz
Az önismeret életre szóló feladat. Akár egyéni terápiával, akár pszichodrámával, akár sématerápiával szeretnénk közelebb kerülni önmagunkhoz, számíthatunk rá, hogy idővel elő fognak kerülni kevésbé kedvelt tulajdonságaink, azaz személyiségünk árnyékosabb oldala is. Az árnyékszemélyiség azonban legtöbbször álmainkban vagy másokra vetítve, esetleg „normális” állapotunkkal összeegyeztethetetlen, kontrollálhatatlan viselkedésben mutatkozik meg.
Ha például az említett állófogadáson a decens professzorban megmagyarázhatatlan ellenszenv ébred a sikeres vállalkozó iránt, és az est végére úgy érzi, szívesen kiütné az illető kezéből a pezsgőspoharat, elképzelhető, hogy azok a tulajdonságok dühítik, amelyek valójában benne is megvannak, de neveltetésének köszönhetően elfojtotta azokat. A destruktív ösztönök, az agresszió, a harag társadalmilag elítélendő, tehát igyekszünk bebizonyítani, hogy ezek a tulajdonságok nagyon is távol állnak tőlünk. Az árnyék azonban az elfojtással csak növekszik; s Jung elképzelése az egészséges, teljes személyiségről úgy szól, hogy az „árnyékot”, azaz sötét oldalunkat felismerve, beépítve a személyiségünkbe közelebb jutunk valódi önmagunkhoz.
Életközepi válság: lehull az álarc
Ugyancsak Jung fogalmai az animus és anima, azaz a nőben lakozó férfi „énrész” és a férfiban lakozó női „énrész”. Az animus és az anima afféle belső mentális reprezentációk, amelyek – egyéb tényezők mellett – abban is szerepet játszanak, ki iránt érzünk ellenállhatatlan vonzalmat. A férfiak sokszor csak az életközépi válság idején jutnak el oda, hogy meg merjék mutatni „nőiesnek” vélt oldalukat, sérülékenységüket, esetleges gyengeségüket. A nők esetében éppen ellenkező folyamat játszódhat le: sokan ekkor jutnak el oda, hogy önmagukat, saját céljaikat, az önmegvalósítást helyezzék előtérbe a másoknak való megfelelés helyett.
Fotó: freepik.com; pexels.com
