Méretéből adódóan könnyen elfér egy kisebb kézitáskában, keménytáblás kötésének és illusztris borítójának köszönhetően pedig elegáns megjelenést biztosít használójának. Kell ennél több? Kell bizony! Ebbe a türkiz színben pompázó bombázóba rögtön szerelembe fogsz esni. Ha kinyitod, egy határidőnapló, egy interaktív olvasónapló és egy naptár különleges kombinációjára bukkansz. Legyen szó tehát céges megbeszélésekről,
könyvklubokról, vagy akár külföldi utazásokról – hű társként követ majd mindenhova.
Amellett, hogy segít a teendők hatékony rendszerezésében és megtervezésében, olvasásnépszerűsítő feladatokkal ösztönöz arra, hogy a polcodon eddig téli álmot alvó könyveidet végre leporold, illetve, hogy a régóta vágyott könyves megjelenéseket begyűjtsd. Unatkozni biztosan nem fogsz, hiszen napi olvasáskövetőt, kívánságlistát, sőt, még könyvbingót is rejtenek a lapok. Utóbbi már csak azért is szórakoztató kihívás, mert különféle kategóriák mentén jelölheted be, hogy mely könyveket szeretnéd majd elolvasni 2026-ban. Vajon te mit fogsz elsőként beikszelni? „Egy kolléganőm ajánlotta” vagy „BookTok-on láttam” – bármelyiket is választanád, a játék végére rengeteg új történettel és élménnyel gazdagodhatsz.

A csodálatos kiadvány különlegessége mégis az ismeretterjesztő funkciójában rejlik. Tizenkét hónapnak megfelelően tizenkét országot mutat be földrajzi és kulturális adottságaik alapján, külön hangsúlyt fektetve az irodalmi kuriózumokra. Japánban vajon tényleg található egy olyan negyed, amelyet Könyvvárosnak hívnak? Agatha Christie miért utazott gyakran Egyiptomba? A világ egyik legizgalmasabb teremtéstörténete valóban Finnországból származik? Megannyi kérdés, amelyre mind megtalálhatod a választ a Világlapozó segítségével! Éppen ezért utazáshoz is ideális.
Képzeld csak el, hogy romantikusan andalogsz életed szerelmével Dublin macskaköves utcácskáin, amikor váratlanul megkérdezi tőled, hogy: mégis mennyit tudsz Írországról azon kívül, hogy Guinness folyik a csapból is? Mivel le szeretnéd nyűgözni, nem tehetsz mást, minthogy előkapod a hátizsákodból a Világlapozót és átszellemült arccal nekikezdesz: „Egy sziget, ahol
Ériu istennő mitologikus alakja nagy tiszteletnek örvend, ahonnan a Halloween ősi hagyományai származnak, és ahol több mint harmincezer vár és kastély található. A „kelta tigrisnek” nevezett Írország smaragdzöld dombjai, part menti hegyei és a Shannon folyó kanyargó útvonala igazi vadregényes utazást ígérnek a látogatók számára. Az ír irodalomban a táj nem csupán háttérként jelenik meg – sok műben élő jelenlétként bukkan fel, akárcsak az angol és az ír (gael) nyelv kettősségéből fakadó nyelvi identitás.” Ugyan kinek kell idegenvezető, ha ott lapul nálad ez a határtalan tudást kínáló határidőnapló?
Akárcsak egy jó könyv, a Világlapozó is új fejezeteket képes megnyitni a számodra, hiszen ne feledd: rendszerezi a teendőidet, inspirál az olvasásra, ráadásul tengereken átívelő utazásra invitál. Úgyhogy nincs más hátra: tervezz, olvass, fedezd fel a világot – mindezt pedig tedd stílusosan!
A fenti cikk támogatott tartalom.
Fotó: PlanAll
