7 tényező, ami kiszárítja a bőrödet – mégsem gondoltad volna

A bőrszárazság tulajdonképpen mindenkit érint, nemtől, kortól, egészségi állapottól függetlenül bárkinél jelentkezhet vagy már jelentkezett is. Ennek a gyakran kellemetlen tünetnek számtalan oka lehet, és van köztük olyan, amire eddig talán még nem is gondoltunk.

1. Dehidratáltság

Sokak számára bizonyára nem meglepő, hogy a külső tüneteket gyakran belső problémák okozzák. A dehidratáltság, vagyis ha nem iszunk elegendő vizet, is ilyen. Ha nem fogyasztunk el naponta minimum 1,5-2 liter tiszta, szénsavmentes folyadékot (főként vizet), akkor az a bőrünkön is meglátszik. Nemcsak az arcunkon, de a testünk felületén is. Ez azért van, mert a bőrünk az első védelmi vonal, mely a környezettől elválasztja szervezetünket. Bőrünk védelmi funkciója pedig annak hidratáltságával függ össze. Lipidrétegének csökkenése pedig összefügg a bőr vízvesztésével, mely bőrszárazsághoz vezet. Ezért kell fokozottan figyelnünk a folyadékpótlásra. Ha rohanó hétköznapjainkon nem tudjuk még ezt is észben tartani, ma már rengeteg olyan applikáció áll rendelkezésünkre, mely arra hivatott, hogy figyelmeztessen bennünket arra, ideje egy pohár vizet inni. 

borszarazsag

2. Túlzott cukorfogyasztás

Továbbra is tartja magát a mondás, hogy az vagy, amit megeszel, és amit megeszel az bizony problémát is okozhat. A túlzott cukorfogyasztás nemcsak a kilóid számát növelheti, hanem a korai öregedés tüneteit is okozhatja, mely olyan szimptómákat idézhet elő, mint a dehidratált és kiszáradt bőr, sötét, szem alatti karikák, de ráncokat is eredményezhet. Ez ellen csak úgy tudsz tenni, ha minimálisra csökkented a cukorbevitelt, illetve egészségesebb alternatívákra váltasz, melyeknek alacsonyabb a glikémiás indexe.

Remind magazin

3. Forró víz

Bár hűvös időben igencsak kellemes lehet egy kád forró vízben megmártózni, de tuti, hogy az élményért a bőrünk nem lesz hálás. Ilyenkor sérül ugyanis legkönnyebben a bőr barrierrétege, melynek egyik következménye a kiszáradt, viszkető bőr. Ha még erős illatú habfürdőt, fürdősót is használunk, az még inkább fokozhatjuk a hatást. Célszerűbb tehát egy gyors zuhanyt választani, vagy ha mindenképpen a fürdésre voksolunk, válasszunk természetes alapanyagú, olajos készítményeket.

Remind magazin

4. Az évek múlása

Ahogy múlnak az évek, sajnos bőrünk is öregszik, a benne zajló lassuló folyamatok pedig befolyással vannak a szarurétegre, valamint a külső tényezők is csökkentik védőfunkcióját, így többé nem képes ugyanolyan hatékonysággal a nedvességet a bőrben tartani. Ennek eredménye a bőrszárazság, majd a ráncok megjelenése. Hölgyeknél a menopauzás időszak alatt is fokozott lehet a bőr, a haj szárazsága. Egy megfelelő, speciális bőrápolóval mint például a kifejezetten száraz bőrre fejlesztett Biodrema Atoderm termékei, könnyen orvosolhatjuk a problémát. Az Atoderm olajtusfürdő és a tápanyagokban gazdag Atoderm Intensive balzsam rendszeres használata egész napra biztosítja komfortérzetünket.

Remind magazin
Remind magazin

5. Az Omega-3 hiánya

Bár ez az étrend-kiegészítő leginkább a szív és az agy egészségében betöltött szerepéről ismert, gyulladáscsökkentő hatása révén a száraz bőr is meghálálja, ha minél több Omega-3 zsírsavat fogyasztunk. Az Omega-3 természetes módon leginkább a halakban található meg, de mivel hazánkban alacsony a halfogyasztás így táplálékkiegészítő formájában javasolt leginkább a bevitele.

borszarazsag

6. Szulfát tartalmú kozmetikumok

A szulfátok nagyon erős, maró hatású tisztító vegyületek. Nagyon hatékonyak, kiválóan habzanak, maradéktalanul eltávolítják az olajat és nagyon olcsón előállíthatók – ezért rengeteg termékben, kozmetikumban, tisztítószerben megtalálhatóak. Szupererős tisztító hatásuk egy mosogatószernél vagy egy mosószernél kifejezetten talán hasznos lehet, kozmetikumokban viszont mindenképpen kerülendő, hatásuk ugyanis megbontja a bőrt védő hidrolipid emulziót, ezáltal húzódó, égő, akár viszkető érzést is okozhat.

borszarazsag

7. Túl sok hatóanyag használata

Első hallásra talán meglepő, de a kevesebb néha több elv a bőrápolásban is megállja a helyét. Ha száraz a bőrünk, akár az arcunkon vagy a testünkön, hajlamosak lehetünk arra, hogy többféle terméket, krémet, szérumot is használjunk, de egyáltalán nem mindegy hogy milyen összetevőket választunk. Vigyázzunk mert a túl sok kozmetikum is árthat, nem baj, ha tudjuk, hogy például a retinol és a C-vitamin is szárítja a bőrt.

borszarazsag

A Bioderma Atoderm termékeket keresd a gyógyszertárakban vagy a www.dermashop.hu-n!

A fenti írás támogatott tartalom!

Borítókép: cottonbro studio / Pexels; további fotók: Anna Urlapova, Marta Dzedyshko, cottonbro studio, Kaboompics.com, Alesia Kozik, Vova Kras

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

3 bőrszépítő étel, amitől ragyogóbb lesz a bőröd

 

 

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával