Massage and More

A well-being fogalomkörébe mindenképpen beletartozik egy jó masszázs. Masszázsfajtákból pedig igazán nincs hiány, ma már szinte bármilyen problémára megtalálhatjuk a megfelelő módszert, legyen szó testi vagy lelki feltöltődésről. Balogh Edina írása.

A masszázs talán az egyik legrégebbi eljárás az emberiség történetében, melyről már i. e. 2700-ban is készült feljegyzés Kínában. Először főként gyógyításra használták, később már ellazító technikaként is bevetették. A masszázsmódszerek időről időre fejlődtek, változtak attól függően, a kor emberének mire volt szüksége. Manapság az egészséges életmód részeként tekintünk rá, a cél pedig elsősorban a stressz oldása, a test ellazítása.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Célzott megoldások

„Ha masszázsról van szó, akkor elkerülhetetlen, hogy személyre szabott legyen” – mondja Szabó Réka maszszázsterapeuta. „Amikor először érkezik hozzám valaki, minden esetben kikérdezem, és a tünetek alapján felmérem, hogy mire is lehet szüksége az illetőnek. Izomfájdalomra, merevségre jó lehet a svédmasszázs, melynek technikája szinte minden masszázsfajta alapját adja. De a mélyszöveti masszázs is nagyon hatásos tud lenni az ilyen fajta panaszokra. A Trigger-pont maszzázs pedig kifejezetten a fájdalmas csomók feloldására lett kifejlesztve. Ezek a feszültségpontok a vázizomzatban, illetve a kötőszövetben alakulnak ki, és akár kisugárzó fájdalmat is okozhatnak. Sérülések, műtétek után a nyirokmasszázs lehet a nyerő, ezzel a módszerrel a bevizesedett, ödémás területek is jól kezelhetőek.

De léteznek olyan masszázsok is, melyek kifejezetten az életmódunkhoz, jelenleg kialakult szokásainkhoz alkalmazkodnak. Tipikusan 21. századi tünet például az úgynevezett SMS-nyak szindróma, az okostelefonok, tabletek által okozott tünetekre is létezik célzott kezelés. Szintén népbetegségnek számít a gerincferdülés, melynek több fajtája is létezik, de az ülőmunka is rengeteg elváltozást, fájdalmat okozhat a testünkben. Hölgyek körében a legnépszerűbb a cellulitmasszázs vagy a köpölyterápia, melynek célja, hogy az egészségtelen étkezés, a mozgásszegény életmód miatt felhalmozódott kis zsírgödröcskéket eltüntesse, a bőrt feszesítse. Természetesen vannak, akik csak feltöltődésre, ellazulásra vágynak, nekik az aromaterápiás-illóolajos masszázs, egy frissítő talpmasszázs lehet a megfelelő.”

A cikket elolvashatod a Remind Bookazine tizedik lapszámában! Keresd az újságárusoknál, a Libri és a Butlers üzleteiben, vagy kattints, és rendeld meg most!

Fotó: KoolShooters / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

olvas_novella

Töltsük meg történetekkel a várost! Idén kilencedszer indul az Álljon meg egy novellára!

Kilencedik alkalommal hirdeti meg a JCDecaux az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatot. A 2017-ben indult kezdeményezés mára Budapest egyik...

Elektromos dolce vita – Škoda Peaq tesztvezetés a Comói-tó partján

Ha visszagondolok, hányszor voltam már a Comói-tó partján az elmúlt húsz évben, tényleg nem tudnám megszámolni. Ismerem a hangulatát, a...
utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

olvas_novella

Töltsük meg történetekkel a várost! Idén kilencedszer indul az Álljon meg egy novellára!

Kilencedik alkalommal hirdeti meg a JCDecaux az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatot. A 2017-ben indult kezdeményezés mára Budapest egyik...

Elektromos dolce vita – Škoda Peaq tesztvezetés a Comói-tó partján

Ha visszagondolok, hányszor voltam már a Comói-tó partján az elmúlt húsz évben, tényleg nem tudnám megszámolni. Ismerem a hangulatát, a...
utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea