Ezt egy életen át kell játszani – Ezért fontos a játék felnőttként is

A játék és az életkor között szoros összefüggés van, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Általában természetesnek vesszük, hogy a gyerek sokat játszik, felnőttként viszont azt gondoljuk, hogy nekünk már nem járnak ezek a felhőtlen élmények. Pedig nemcsak járnak, de elengedhetetlenek is ahhoz, hogy később is derűsek és aktívak legyünk. Albert Natália írása.

Bár a játék szó leggyakrabban a parkban játszó gondtalan gyerekek képét idézi fel bennünk, valójában a játék a fizikai és mentális jóllétünk fenntartásának létfontosságú eleme, függetlenül attól, hogy 20, 40 évesek vagy 60 felettiek vagyunk. A játék leggyakrabban használt definíciója szerint „szabad cselekvés”, vagyis kényszer nélkül, a saját örömünkre veszünk részt valamiben, ami megmozgat bennünket szellemileg és/vagy fizikailag. Gyerekként ez természetes, felnőttként viszont mintha lemondanánk erről az élményről.

Problematikus kontra örömteli

„Élni nem szorgalmi munka és kötelező feladat, hanem örök játék. Ezt minden gyerek tudja, csak amikor felnő, elfelejti. Megkomolyodik. Én nem felejtettem el” – vallja a 88 éves Müller Péter drámaíró, dramaturg, aki előadásaiban, online beszélgetéseiben gyakran tér ki a játékosság megtartásának fontosságára. 2023-ban könyvet is írt Játék az életünk címmel. Ebben idézi fel édesanyja szavait, amelyek egész életét végigkísérték. „Élni, Mackókám, problematikus!… Ha így kérdezed, ez a válaszom!… Főleg akkor, ha annak tartod!… És úgy éled meg. Én az életet játéknak fogom fel, nem problémának!… És a legkedvesebb szerepem önmagam vagyok. De játszom a gondjaimmal is. Van benne sírás, veszekedés, üvöltözés, szerelem, válás, baj, háború, menekülés. De az Élet egy csodálatos játék, így éld meg. Ha tudod.”

Müller gyakran utal a híres shakespeare-i mondásra is, miszerint „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”, ezt szerinte az életre értette az angol drámaíró.

Vagyis játsszuk el azt, akik valójában vagyunk, méghozzá örömből, mert ha valakit ehelyett az egója irányít, akkor felerősödnek a félelmek, szorongások.

„Anyám játékelmélete áthatotta egész lényemet. És abban a pillanatban, amikor megfeledkezem róla, elvesztem az életkedvemet, fáradt leszek, életunt, depressziós. Az életem megoldhatatlanul problematikus lesz” – írja könyvében. Ha viszont az életet nem gondok sorozataként, hanem játékként fogjuk fel, sokkal több kedvünk lesz hozzá, öröm és szabadságérzés jár át bennünket.

A teljes cikket megtalálod a Remind Bookazine tizedik lapszámában! Kattints, és szerezd be most!

Fotó: Polina Kuzovkova / Unsplash

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Az ország többsége a Cápák között befektetőjeként ismerte meg dr. Varga Esztert, de a sikeres bankár, jogász és befektető története...
penzugy_parkapcsolat

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Egy évvel ezelőtt vált elérhetővé az MBH Csoport privátbanki ügyfelei részére a holisztikus családi vagyontervezési szolgáltatás. Czalbert Lászlóval, az MBH...

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz

Volt idő, amikor a vacsora nem a nap végét, hanem a kezdetét jelentette. Egy világ, ahol a vendégek nem csupán...

„A siker nem magányos műfaj” – Krizsó Szilvia vendége Pataki Ági

Pataki Ági neve évtizedek óta egyet jelent az eleganciával, a hitelességgel és a megújulás képességével. Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok!...

A rejtőzködő tehetség és az önszabotázs 6 formája

Kemény, de szeretetteljes szavak következnek most. Olyanok, mint egy igazi barát szavai, aki nem azt mondja, amit hallani akarsz, hanem...

Így lesz a feltöltő wellnessből hosszútávú egészség

A nyár közeledtével a várva várt nyaralás egyre inkább látószögünkbe kerül. Ahogy a munkahelyi kiégés, az egész éves fáradtság és...

EZ IS ÉRDEKELHET

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Az ország többsége a Cápák között befektetőjeként ismerte meg dr. Varga Esztert, de a sikeres bankár, jogász és befektető története...
penzugy_parkapcsolat

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Egy évvel ezelőtt vált elérhetővé az MBH Csoport privátbanki ügyfelei részére a holisztikus családi vagyontervezési szolgáltatás. Czalbert Lászlóval, az MBH...

„A siker nem magányos műfaj” – Krizsó Szilvia vendége Pataki Ági

A rejtőzködő tehetség és az önszabotázs 6 formája

Így lesz a feltöltő wellnessből hosszútávú egészség

Napszemüvegtrendek: 2026 nyara az egyéniségekről szól

Mikor és mire kell, hogy nemet mondjon az esztétikai orvos?

Születésünk előtti élményeink egész életünkre hatással vannak – Krizsó Szilvia vendége dr. Andrek Andrea