A jövő a fából épült városoké?

A fa több mint tízezer éve játszik szerepet az építkezésekben, napjainkban pedig új magaslatokba tör. Vajon fenntartható ez? Szalóky Bálint írása.

2023 májusában nyitotta meg kapuit Szingapúrban a Gaia nevű kollégium, ami egyben a kontinens legnagyobb fa épülete. A Nanyang Műszaki Egyetem diákjainak hat emeleten, összesen 43.500 négyzetméteren otthont adó behemót építése 93 millió amerikai dollárt emésztett fel. Különlegessége, hogy nem tartalmaz festést vagy másfajta burkolatot. Megjelenésében teljes egészében a fafelületek természetessége dominál – kivéve a külső lépcsőket, a wc-ket és földszinti födémet, ezek ugyanis a helyi törvényi előírások miatt betonból készültek.

A Gaia egyike annak a modern trendben, hogy az építőipar visszanyúl a természetes anyagokhoz. Európa sem szeretne lemaradni ebben: Svédország fővárosa, Stockholm nemrégiben jelentette be, hogy szeretnék megvalósítani a világ legnagyobb „fa városának” koncepcióját. Az építkezés 2025-ben indult, és az első épület a tervek szerint 2027-re készül el. Így ahhoz, hogy a teljes projekt megvalósuljon, éveket kell várnunk. Azonban amint elkészül, összesen 7000 irodahely és 2000 új otthon várja a befektetőket 250 ezer négyzetméteren. Az elképzelés része az „ötperces város” elve, azaz minden szolgáltatás egymástól ötperces sétatávon belül elérhető lesz. Ezzel arra biztatják a lakosokat, hogy ne szálljanak környezetszennyező gépjárművekbe.

Vissza a gyökerekhez

Amikor rendszeresen olvasunk híreket erdőirtásokról és erdőtüzekről, joggal merülhet fel a kétely a faalapú építkezések fenntarthatósága tekintetében. Magától értetődik, hogy egy ekkora beruházáshoz hatalmas mennyiségű, jó minőségű fára van szükség, és sajnálatos módon a fa negatív tulajdonsága, hogy meglehetősen lassan nő – vagy legalábbis annál mindenképpen lassabban, amilyen ütemben szeretnénk felhasználni őket.

Pedig a fához pont a környezetvédelem terelte vissza az építtetőket. Jelenleg a világ energiafelhasználásának 40%-a köthető az építkezésekhez, valamint az épületek üzemeltetéséhez.

A beton és az acél előállítása rendkívül komoly energiaigényű, ezzel szemben a fák egész életük során megkötik a szén-dioxidot. Egy köbméter fa körülbelül egy tonna szén-dioxidot képes tárolni, amit aztán nem enged vissza az atmoszférába.

A fa mellett szól továbbá, hogy sokkal kevésbé melegszik fel az épület belseje, mint a betoné, vagy fordítva, kevésbé gyorsan hűl ki a téli időszakban. Természetesen ehhez azért fontos, hogy az energiahatékonysági szempontokat már az építés során figyelembe vegyék, ahogy tették azt a Gaia esetében: itt első ránézésre design elemnek tűnő, stratégiailag átgondolt árnyékolók segítik, hogy a legmelegebb hónapokban kevésbé melegedjenek fel az épületek. Emiatt például nincs szükség légkondicionáló használatára, a további hűtésről passzív megoldással gondoskodnak. Maga a kollégium a zéró emisszió jegyében született, amit egész Szingapúrban mindössze 16 épület mondhat el magáról.

Aggasztó veszélyek

Természetesen nem mindenki lelkesedik ennyire a fáért. Több szakmabeli aggasztónak látja a jelenlegi trend-kezdeményt. Svédország közel 70%-át erdők borítják, így nyilván könnyedén vág bele egy ilyen kezdeményezésbe, azonban a szingapúri projekt például nagyrészt osztrák, finn és természetesen svéd faanyagból dolgozott. Bár a fákat már Európában feldolgozták és panelekké alakították át a gazdaságosabb szállítás és gyors helyszíni beépíthetőség végett, egy-egy ilyen építkezésbe mindenképp bele kell kalkulálni, hogy az ökológiai lábnyomhoz a szállítás nagyban hozzátesz.

Ráadásul, ha a fa épületek iránti kereslet radikálisan megugrik, és világszerte komplett városokat terveznek meg így, akkor olyan szinten megnő a faáru iránti szükséglet, hogy teljesen újra kell gondolni, hogyan lehet azokat fenntarthatóan kitermelni.

Egyes szakértők komoly aggodalmukat fejezik ki ezeknek az épületeknek a biztonsága tekintetében is: úgy vélik, a fejlesztések a manapság divatos irányelveket és a designt előbbre valónak tartják, mint a biztonságot. Szerintük egyelőre nincsenek egyértelmű, specifikusan nagy tömegű faépületekre szabott, standardizált biztonsági előírások, és egy-egy rossz tervezői döntés akár katasztrofális tűzesetekhez vezethet. Azt azonban kihangsúlyozzák: a faáru tökéletesen biztonságos, és amennyiben a tervezés és kivitelezés megfelelő szakértelemmel párosul, nincs ok aggodalomra.

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el cikkünket, amelyben arról írunk, vajon a mesterséges intelligencia megölheti-e a valódi zenét?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Különleges, kizárólag a Sziget Fesztivál közönsége számára látható produkcióval tér vissza idén a Recirquel. A társulat augusztus 11. és 15....
legszinesebb_varos_lisszabon_foto_pexels4

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Tengerpart vagy hegyek? Forgalmas nagyváros vagy nyugodt vidék? Gazdag kultúra vagy pihentető természet? Általában ilyen és ehhez hasonló kérdések fordulnak...

EZ IS ÉRDEKELHET

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik

3 magyar kötődésű nemzetközi regény a nyár végére

Amikor a randizásba is beszivárog a ChatGPT – tényleg „ick” lett az AI használata?