Az arany, mint örök klasszikus

A kriptótól a startup cégek részvényein át az állampapírokig mindig vannak divatos befektetések, de a szenzációba menő kezdeti érdeklődés idővel általában mérséklődik. Nem így az aranynál, amelynek mintha bebetonozott helye lenne a „biztonságos” kategóriában, és minden generáció befektetési alternatívaként tekint rá. Az arany értékké válásának történetéről Szalóky Bálint írt a Remind téli lapszámában, ebből idézünk most néhány izgalmas gondolatot.

Az arany értékké válásának története évezredekre nyúlik vissza. Már bő 6000 évvel ezelőttről vannak bizonyítékok arra, hogy Kelet-Európában ékszereket és különféle dekorációkat készítettek belőle, mivel sárga, fényes, csillogó látványa könnyedén vonzza a tekintetet. Ezen tulajdonságainak köszönhető, hogy időszámításunk előtt 1500-ban a közel-keleten a korai pénzgyártás egyik alapanyaga lett: az akkori sékel kétharmad részt aranyból, egyharmad részt ezüstből készült. Másfél évszázaddal később a babiloniak már tisztában voltak vele, hogy „nem minden arany, ami fénylik”, ezért tűzzel tesztelték az arany tisztaságát. Hatalmasat ugorva az időben II. Roger szicíliai király 1140-ben akkori pénznemet, dukátokat készíttetett Krisztus képével, és ehhez hasonló érmék később Velencében, majd az egész világon elterjedtek: könnyű volt őket legyártani, kis méretük volt, miközben nagy értéket képviseltek. A máshol florinnak – később forintnak – nevezett aranyérme az 1200-as évek közepétől háromszáz éven át alakját és összetételét tekintve standardizált pénznemnek számított.

Remind magazin

Magyarországon az 1300-as évek elején I. Károly magyar király veretett először aranyat

Mindez nagyban hozzájárult az arany elterjedéséhez, ugyanis – talán némiképp meglepő módon – a Magyar Királyság az egyik legfontosabb aranylelőhelynek számított az egész világon. Egészen addig, amíg a 16. században meg nem indult a bányászat az Új Világban, majd a 17. században Afrikában. Ez idézte elő a későbbi aranylázat: a mesés kincs reményében jelentős kivándorlási és letelepedési hullám indult meg a messzi területekre, komoly fejlesztéseket, városiasodást, valamint a helyi őslakosság leigázását eredményezve a 19. században. Számos film eleveníti fel az időszakot, például Charlie Chaplin jól ismert vígjátéka (Aranyláz, 1925), vagy egy Humphrey Bogart főszereplésével készült, mára ugyancsak klasszikussá vált kalandfilm (A Sierra Madre kincse, 1948). Bár ezek a történetek szinte mindig a környezettel és elemekkel megküzdő aranyásókról szólnak, a valóságban rendkívül keveseknek adatott meg, hogy valóban sikerrel járjanak. Sokkal inkább azok tettek szert vagyonra, akik például az infrastruktúra kiépítésében, vagy a kereskedésben tudtak versenyhelyzetbe kerülni – azaz a gépezetet, vagy ha úgy tetszik, a mai, nyugatiasnak mondott társadalmak fejlődését előremozdították, és nem a ranglétra legalján álltak.

Hanyatlás helyett

Az első világháború jelentős pénzügyi válsága magával hozta, hogy az úgynevezett aranystandard rendszere – amelyben az ország valutájának értékét egy rögzített aranymennyiséghez kötik – átalakuljon. A 44 ország, egyebek között az Egyesült Államok, Kanada és Nyugat-Európa országai által elfogadott Bretton Woods-i rendszer a második világháború után igyekezett szabályozni a világ legerősebb ipari hatalmainak kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait, és számos más előremutató intézkedés mellett fixálta a dollár árfolyamát az aranyhoz. Ezt a rendszert végül a vietnámi háború és Richard Nixon elnök rúgta fel. Az utolsó nagyobb valuta, amelynek fixálását megszüntették, a svájci frank volt 2000-ben.

Remind magazin

Mai világ

Az elmúlt évtizedek gazdasági átalakulásai és informatikai fejlődése magával hozta, hogy ma egészen másképp gondoljunk az aranybefektetésekre. Bár különféle, vitatható megbízhatóságú kereskedők rendszeresen hirdetnek a social felületeken fizikai aranyrudakat, a valóságban egyáltalán nem szükséges, hogy az aranyat bármilyen fizikai formában birtokoljuk. Annak, hogy a konkrét termék nem nálunk van, számos előnyét élvezhetjük: vásárolhatunk sokkal kisebb mennyiséget, nem kell a raktározásról és biztosításról gondoskodnunk, és az adás-vétel is jóval egyszerűbb folyamat. De hiába növekedett az aranyba történő befektetés lehetőségeinek tárháza, a kérdés ettől még adott: van-e bármi relevanciája annak, hogy a 21. században valamilyen formában aranyban tartsuk a pénzünk?

A teljes cikk a Remind Bookazine 2025 téli lapszámában olvasható.

Fotó: pexels.com

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Számítógépből ékszer? Új aranyforrás lehet az e-waste

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?