Tudatos álomteremtők

Végy két sikeres nőt, akik különböznek egymástól, szervezz nekik közös találkozót, aztán tegyél fel nekik pár kérdést, és kiderül, hogy mennyi mindenben hasonlítnak.

 

Szerző: Balogh Edina

Két nő, két külön világ, de jócskán van, ami összeköti őket. Hogy mi is pontosan? Erő. Szenvedély. Határozottság. Siker. Akarat és kitartás. Elszántság, az a fajta, amire csak a nők, lányok, anyák, asszonyok, alkotók képesek. Ha a test egészségéről van szó, abban Virág a szakértő, kreatív energiák felélesztésében, a megfelelő célra való felhasználásukban pedig Krisztina lehet a tökéletes segítő. Így alkotják meg a teljes egészt – mint a jin meg a jang –, és teszik ezt mindketten szívvel-lélekkel.

A fotózás ideje alatt szemlátomást összebarátkoztatok, pedig csak most találkoztatok először. Mit szóltatok hozzá, amikor megtudtátok, hogy együtt szerepeltek a címlapon?

Kende-Hofherr Krisztina:  Én először pánikba esetem, mert rögtön arra gondoltam, hogy egy fitneszbajnok mellett állni elég nagy kihívás, nem biztos, hogy előnyös számomra, ha mellette állok. De aztán megnyugtattak, hogy egészen közeli kivágású lesz a kép, és így már nem aggódtam túlságosan. Mindemellett bevallom, izgatott is voltam, mert az, amit Virág csinál, számomra abszolút elismerésre méltó. A kitartása pedig szinte földöntúlinak tűnik.

Kiss Virág: Régóta követem Krisztina munkásságát, így az első gondolatom az volt: remélem, elvállalja! Kicsit tartottam tőle, hogy nemet mond majd a felkérésre, de nagyon örültem neki, hogy meg tudjuk valósítani ezt a fotózást, és tetszett a koncepció is, hogy mi ketten egyfajta jin és jang szerepben egészítjük ki egymást.

Ha már a jint és jangot említetted, úgy érzem, csak első ránézésre tűntök nagyon különbözőnek, amint megkapargatjuk a felszínt, kiderül, hogy rengeteg közös van bennetek.

Krisztina: Most, hogy kicsit megismertük egymást, már mi is tudjuk, hogy sokkal több a közös bennünk, mint ahogy azt előtte gondoltuk. Mindketten végtelenül elszántak vagyunk, határozottak és rendkívül céltudatosak. Én úgy tartom, hogy az életet alapvetően több fő területre is feloszthatjuk, az egyik ilyen az egészség, melyről Virágnak teljesek az ismeretei. A másik a tudásgyarapítás, melyhez én ezer szállal kapcsolódom, de ahhoz, hogy bármiben sikereket érjünk el, mindkettő szükséges.

Virág: Pontosan. Ezért is csatlakoztunk mindketten a Tudatosság Napja rendezvényhez (2022. 11. 11.) is, mondhatjuk úgy is, hogy hírvivői vagyunk az eseménynek. Igaz, nagyon más vonalon mozgunk, hiszen én elsősorban az egészséges életmód oldaláról vagyok jelen, de az akarat, a kitartás, a motiváció valóban közös bennünk. 

És azt se felejtsük el, hogy mindketten elég szép sikereket értetek el a magatok szakterületén. Mennyire volt nehéz az út idáig?

Krisztina: Mindig hangoztatom az előadásaim során is: az, hogy az ember elérje, amit akar, bizony rengeteg lemondással jár. Jó tisztában lenni vele már az elején, hogy tulajdonképpen mire vagyunk hajlandóak, miről tudunk lemondani céljaink elérésének érdekében. Vagyis nincs könnyű út. Legyen szó rólam, rólad, bárkiről, nehézségekből jóval több van és lesz, mint sikeres percekből. Aki nem akar áldozatokat vállalni, az a célját sem fogja tudni elérni.

Vagyis akkor csak megerősíteni tudjátok a mondást, mely szerint a sikerhez vezető út akadályokkal van kikövezve?

Virág: Igen, legyen szó akár az egészséges táplálkozásról, arról, hogy holnaptól többet sportolok, vagy hogy egyáltalán elkezdek-e mozogni. Ezeket a döntéseket mind nehezen hozzuk meg. És ez csak az első lépés, hiszen ahhoz, hogy eredményt érjünk el, akaratra, kitartásra és nem utolsósorban türelemre is szükség van.
A fejlődéshez mindez elengedhetetlen.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy Krisztina és Virág milyen módszerekkel töltik fel magukat, akkor vedd meg a Remind bookazine első számát, amelyben megtalálod a teljes címlapinterjút.

Fotók: Pejkó Gergő

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz