Hogyan talált egymásra ez a három szakember?
Végvári Tibor: Érdekes módon minket nem egy régi barátság hozott össze. Nem vagyunk olyan csapat, akik húsz éve együtt járnak nyaralni vagy együtt kezdték a karrierjüket. A Hungarian Sales Summit projekt kapcsán ismertük meg egymást igazán, és nagyon gyorsan kiderült, hogy van egy közös nevezőnk: az értékesítési szakma iránti szenvedélyünk. Mindhárman hiszünk abban, hogy a sales nem egy kényszerű funkció egy vállalatban, hanem maga a növekedés motorja.
Ádám István: Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, az volt az érdekes, hogy bár friss a kapcsolat, mégis nagyon természetesen alakult ki a dinamika. Sokan meglepődnek rajta, de a munkában sokszor úgy működünk, mintha évek óta együtt csinálnánk. Megvan köztünk az a fajta bizalom és tempó, ami ritka egy friss együttműködésben.
Zsédely Krisztián: Talán azért, mert mindhárman maximalisták vagyunk. Mindegyikünknek nagyon erős elképzelése van arról, hogy mit jelent egy valóban magas szintű szakmai konferencia. Emiatt persze sokszor vannak viták is, de ezek nem rombolják, hanem inkább erősítik a projektet.
Ezek szerint nem mindig könnyű a közös munka?
Zsédely Krisztián: Ha három maximalista dolgozik együtt, akkor a vita természetes. Nálunk ez inkább szakmai ütköztetés, mert mindenki a lehető legjobb programot akarja a résztvevőknek. Én például kifejezetten szigorú vagyok a programokkal kapcsolatban, és nagyon magasra tettem a mércét. Volt olyan nemzetközi ingatlanos cég, amely szeretett volna részt venni egy panelbeszélgetésben, de végül eltanácsoltuk őket, mert látszott, hogy az edukáció helyett inkább önpromóciót szeretnének. Ebben viszont nincs kompromisszum: számunkra a legfontosabb az értékteremtés.
Végvári Tibor: Pont ez a hozzáállás teszi erőssé a csapatot. Krisztián nagyon keményen védi a szakmai színvonalat, és ez sokszor segít abban, hogy ne csússzunk el marketing irányba. A Hungarian Sales Summit nem reklámplatform akar lenni, hanem tudásplatform.

Ki milyen szerepet tölt be a csapatban?
Ádám István: Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor mindenkinek megvan a saját erőssége. Én inkább a struktúrát és a működést tartom kézben. Nagyon fontos számomra a rendszer, a határidők és az, hogy mindenki tudja, mi a következő lépés. Talán ezért mondják a többiek, hogy én vagyok a csapat motorja vagy lelke, de valójában csak arra törekszem, hogy a projekt stabil keretek között haladjon előre.
Végvári Tibor: Isu nélkül valószínűleg már rég szétszéledtünk volna. Ő mérnöki precizitással szervezi a folyamatokat, és olyan, mint egy jó fogathajtó: tartja az irányt és a tempót. Ha mi néha túl nagy lendülettel mennénk előre, ő akkor is visszahoz a struktúrához és a timinghoz.
Zsédely Krisztián: Tibor pedig egyértelműen a showman a csapatban. Ő az, aki folyamatosan új partnereket hoz be, tárgyal, kapcsolatokat épít, és sokszor tényleg úgy tűnik, mintha a kalapjából húzna elő olyan együttműködéseket, amelyek egy szinttel feljebb pozicionálják a rendezvényt. Ez a fajta energiája nagyon sokat ad a projekthez.
Mit jelent számotokra a Hungarian Sales Summit?
Végvári Tibor: Számomra ez már régen nem csak egy konferencia. Ez egy olyan platform, ahol a magyar értékesítési szakma találkozhat, tanulhat és inspirálhatja egymást. Amikor látom, hogy cégvezetők, értékesítők és vállalkozók beszélgetnek egymással a folyosón, kapcsolatokat építenek, vagy egy előadás után új ötletekkel mennek haza, akkor tudom, hogy ennek van értelme.
Ádám István: A célunk az, hogy egy olyan közösséget építsünk, ahol az értékesítésről végre szakmai szinten lehet beszélni. Nem motivációs mondatokkal, hanem valódi tapasztalatokkal és működő modellekkel.
Zsédely Krisztián: És pontosan ezért nem engedünk a minőségből. Ha valaki csak reklámozni akar, az nem a mi színpadunk. A Hungarian Sales Summitnak az a küldetése, hogy valódi tudást adjon át.
A Hungarian Sales Summit március 19-én egész napos programmal várja a résztvevőket a MOL Campus épületében, ahol előadások, panelbeszélgetések és networking lehetőségek várják a sales szakma képviselőit. A három szervező célja egyértelmű: olyan rendezvényt építeni, amely valódi értéket teremt a magyar üzleti közösség számára. Jegyek még elérhetőek a www.salessummit.hu -n.
A fenti cikk támogatott tartalom.


