Az álmok üzenete – repülünk, vízbe zuhanunk, üldöznek minket, de mit jelenthet mindez?

Az álombéli történések és érzelmek segítenek abban, hogy az álmodó tisztába kerüljön az őt foglalkoztató témákkal, kétségekkel és fejlődési lehetőségekkel. A jungi elképzelés szerint személyiségünk hiányzó, letagadott, elrejtett aspektusai is az álmainkban tűnhetnek fel. Napjainkban pedig úgy tekintünk az álmokra, mint az agyunk alvás közbeni „melléktermékére”, amely egyebek között az érzelmek rendezésével és a tanult információk megszilárdításával függ össze. Bálint Lilla írása.

Kutatások szerint nemcsak az egyes ember életében jellemzőek a visszatérő álmok, hanem bizonyos álombeli történések az emberek nagy részénél előfordulnak. A leggyakoribb (rém)álom a zuhanás, amit a megkérdezettek több mint fele élt már át álmában. Ugyancsak gyakran álmodjuk, hogy üldöznek bennünket, készületlenül érkezünk az iskolába vagy egy vizsgára.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

A kutatásban részt vevők több mint negyede álmodta már, hogy elveszítette a fogait, eltévedt egy idegen vagy éppen ismerős helyen, betörés szemtanúja volt, vagy, hogy egy fontos út előtt lekéste a járművét. Pozitív álmokból jóval kevesebb akad: a megkérdezettek harmada álmodta már, hogy repül; 15 százalékuk pénzt talált vagy valamilyen más módon gazdagodott meg, 13 százalékuk pedig csodálatos helyen nyaralt álmában.

Mitológiai alakok

Az álmok különös világa ősidők óta foglalkoztatja az embereket. Sokan ismerik Morpheusz nevét: az ókori görög mitológiában ő volt az álmok istene; ám azt már kevesebben tudják, hogy nem egyedül felelt ezért a szerteágazó területért. Míg Morpheusz emberi alakot öltött az álmokban, egyik ikertestvére, Phobetor (más néven Ikelosz) szörnyek vagy állatok alakjában látogatta meg az álmodókat; Phantaszosz pedig, amint azt nevéből is sejthetjük, a különös, ám élettelen világgal kapcsolatos álmokat alakította.

az-almok-uzenete-freud-jung-adler2

Érdemes a családfájukat is megemlíteni: atyjuk, Hüpnosz és ikertestvére, Thanatosz (a halál istene) mindketten Nüx, az éjszaka istennőjének gyermekei voltak; az öntudatlansággal járó alvást az ókori görögök tehát a halállal rokonították.

Felszínre törő vágyak

Az álmokat ezután évszázadokig leginkább isteni vagy ördögi üzenetként értelmezték. Csak a 19. század végén, Sigmund Freud munkássága révén, a pszichoanalitikus iskola megalapításával sejlett fel egy másfajta lehetőség: Freud az álmokra mint az egyén elfojtott, és ily módon felszínre törő vágyaira, vagy mint gyermekkori traumák lenyomataira tekintett.

A freudi gondolkodás szerint a repüléssel kapcsolatos álmok például elfojtott szexuális vágyakat fejeznek ki; a vízbe zuhanással születésünk képei törnek a felszínre, míg a rablótámadások és betörések álmai a gyermekkorban történt felébresztéseket idézik. A világszerte gyakori, álomban megjelenő kígyó vagy fegyver Freud szerint szintén szexuális szimbólum.

Mint egy drámai történet

Freud tanítványa, majd riválisa, Carl Gustav Jung pályafutása során 80 ezer álmot dolgozott fel. A jungi analízis során az álomhoz kapcsolódó emlékeket, érzéseket és asszociációkat vizsgálják, tehát az álmokat az egyén belső történéseivel kapcsolják össze, és személyes, majd kollektív jelentést tulajdonítanak neki. Jung szerint az álmok sokszor hasonlítanak egy drámai történethez, amelynek van főhőse, bonyodalma, tetőpontja és személyre szóló megoldása.

A jungi elképzelés szerint személyiségünk hiányzó, letagadott, elrejtett aspektusai is álmainkban tűnnek fel; így például, ha valaki azt álmodja, hogy üldözik, könnyen elképzelhető, hogy valójában az árnyékszemélyisége követi: énjének, személyiségének az a része, amellyel nem szívesen néz szembe, amely elől inkább menekülne.

az-almok-uzenete-freud-jung-adler3

Emellett a jungi analízisben az álmok kollektív jelentése is fontos szerephez jut: mindazok a szimbólumok, amelyek az álomban feltűnnek, a művészetben, kultúrában, mitológiában mélyebb, kollektív jelentést is hordoznak.

Híd az aktuális életfeladatunkhoz

Alfred Adler, az individuálpszichológia megalapítója elsősorban nem az álmok okára, hanem céljára volt kíváncsi. Megítélése szerint az álmok afféle hidat jelentenek az álmodó életstílusa és aktuális életfeladata között. A repüléssel kapcsolatos álmokat Adler a nehézségek leküzdésének vágyaként és az érvényesülés, a becsvágy és a fejlődés megtestesítőjeként értelmezte, a zuhanás – amely ezzel ellentétes mozgás – szerinte a vereségtől való félelmet, félénkséget fejezi ki.

Egy vonat lekésése egy fontos döntés elől való kitérés, vagy annak elodázása, ha pedig egy vizsgára álmunkban készületlenül érkezünk, a való életben úgy érezzük: nem vagyunk még felkészülve azokra a feladatokra és döntésekre, amelyek előttünk állnak.

Egy nagyobb lélekből álmodunk?

Napjainkban az álmokra leginkább úgy tekintünk, mint az agyunk alvás közbeni „melléktermékére”, amely az emlékek feldolgozásával, az érzelmek rendezésével és a tanult információk megszilárdításával függ össze. Mindez nem jelenti azt, hogy nem hordoznak fontos üzenetet: az álombeli jelenetek, történések és szereplők, valamint a testérzetek és lelkiállapotok fontos információval szolgálnak saját magunk számára arról, milyen lelkiállapotban vagyunk, mi nyomaszt bennünket, mitől félünk, vagy éppen ellenkezőleg: milyen cselekvési lehetőségeink és fejlődési feladataink vannak.

Thomas Mann író úgy fogalmazott: „az ember nem csak a maga lelkéből álmodik, hanem úgy mondhatnám: névtelenül és közösen, még ha a maga módján is. A nagy lélek, melynek részecskéje vagy, olykor rajtad keresztül, a te módodon álmodik arról, amiről titokban mindig is álmodik.”

Fotók: Pexels

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

A jelentéssel teli élet nyomában: a pozitív pszichológia

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

EZ IS ÉRDEKELHET

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában