Mit tegyek, ha feltörték a gyermekem online fiókját?

Szülőként egészen sok olyan helyzettel találkozunk, amikor bizony meggyarapodnak az ősz hajszálaink. Ilyen például, amikor feltörik a gyermekünk egyik online fiókját. A helyzet hordozhat problémákat, de jobban járunk, ha pánikba esés helyett gyorsan minimalizáljuk a károkat. Ahhoz, hogy mindezt hogyan tegyük, Nagy Derien kibervédelmi szakértő ad tanácsokat.

1. Közös levegővétel

Először is, ha bizalommal vannak irántunk a gyermekeink, akkor egy-egy nagyobb probléma esetén biztos, hogy jelezni fogják nekünk, hogy baj történt. Ez mindenképpen jó jel, azonban a segítségkérésük annak a jele is lehet, hogy ők maguk nem találják a megoldást, és pánikba estek. Nagyon fontos, hogy higgadtan tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket. Éppen ezért mindenekelőtt nyugtassuk meg őket, hogy segíteni fogunk nekik. Tudassuk velük, hogy nem az ő hibájuk, ami történt, hiszen másokkal is előfordul, és együtt megtaláljuk a megoldást.

2. Azonnali teendők

Abban az esetben, ha tudjátok, hogy más is járt a fiókban, de még be tudtok lépni, attól függően, melyik fiókról van szó, néha meg lehet nézni a korábbi bejelentkezéseket vagy aktív munkameneteket. Közösségi média platformokon például van erre lehetőség, illetve arra is, hogy minden eszközt léptessetek ki a fiókból.
Ezt tegyétek meg, minden további nélkül. Ezután jöhetnek csak az alábbiak:

• változtassátok meg a jelszót egy új és bonyolult jelszóra,
• aztán kapcsoljátok be a kétfaktoros hitelesítést.
• Írjátok össze melyik másik platformon/appon/eszközön használta esetleg ugyanazt a felhasználónevet és/vagy jelszót, amelyiket feltörték, és ezeket is azonnal kezeljétek jelszócserével.
• Ha a kapcsolódó e-mail fiók jelszava eltérő volt, akkor is hajtsatok végre egy jelszócserét a másodlagos e-mail fióknál is. Erre azért van szükség, mert ezen keresztül jelszó-visszaállítással újra hozzáférést szerezhetnek a fiókhoz, ha kompromittálva lett.
• Ha a hozzáférés egy letöltött fájl vagy alkalmazás futtatása után történt, érdemes a használt eszközt vírusellenőrzéssel is átnézni.

Remind magazin

3. Kárfelmérés

Nézzetek körbe, milyen változások történtek. Fontos ellenőrizni, hogy az adatokhoz illetéktelenül hozzáférők vettek-e fel új e-mail címet vagy más elérhetőséget a fiókhoz, esetleg kreáltak-e valamit benne, például üzeneteket, posztokat vagy egyebeket.
Ha küldtek üzenetet a fiókból másoknak, különös tekintettel a linkekre, fájlokra, azonnal értesítsétek őket a fiókotok feltöréséről!
Borzasztóan kényes téma, de jobb előre felkészülni: kérdezd meg a gyermekedet, hogy az adott fiókon belül volt-e olyan üzenetváltás, tevékenység vagy megosztás, ami maximálisan privát, és ha napvilágra kerülne, nagyobb gondja lehet belőle. Értem ezalatt az olyan bizalmas üzenetváltásokat, ami nem juthat illetéktelenek kezébe:
• jelszavak küldése
• helyszínek megosztása
• szenzitív adatokról üzenetváltás
• intim/személyes témák, fényképek, videók.

4. Ha már visszaéltek a fiókkal

Előfordulhat, hogy nem „csak” beléptek, hanem használták is a fiókot. Ha pénzt kértek másoktól a gyermeked nevében, azonnal jelezzétek az ismerősöknek, hogy feltörték a fiókot. Ha linket küldtek ki, figyelmeztessétek a címzetteket, hogy ne kattintsanak rá. Jelentsétek a feltörést az adott platformon. A legtöbb közösségi oldalnál külön menüpont van „Feltörték a fiókomat” néven.

Ha pénzügyi adat is érintett volt (bankkártya, online fizetés, előfizetés volt beállítva):
• Azonnal értesítsétek a bankot.
• Tiltsátok le a kártyát.
• Minden kapcsolódó szolgáltatásnál cseréljetek jelszót.

Remind magazin

Ha zsarolás történik (különösen intim kép, videó kapcsán):
• Ne reagáljatok impulzívan.
• Ne fizessetek.
• Mentsétek el a bizonyítékokat a zsarolásról, és minden elérhető információról a zsarolóról. A legjobb, ha képernyőfotót készítetek.
• Tegyetek bejelentést.

Hol kell bejelenteni? A helyzettől függően a weboldalon történő jelentésen túl bejelenthetitek az NMHH Internet Hotline csapatának, akik problémás eseteknél számtalanszor helytálltak már, vagy szélsőséges esetben a rendőrséghez is lehet fordulni.
A bejelentéstől ne ijedjetek meg! Lehet, hogy nem minden helyzetet old meg, de nagyon sokat igen. A bejelentést ajánlom akkor is, ha esetleg nem fértek már hozzá a fiókhoz. Egy bejelentés nem feltétlenül fogja helyreállítani a platformot, de kirekesztheti a betolakodót és ez is több a semminél.

5. Beszélgetés – amikor lecsendesedett a helyzet

Amikor a technikai rész rendeződik, fontos, hogy a kialakult helyzet kapcsán legyen egy őszinte, ám nem kioktató beszélgetés a szülő és a gyerek között. Érdemes visszavezetni, mi vezetett el a problémáig, milyen jelből lehetett volna felismerni a bajt, volt-e gyanús üzenet, link, „nyeremény” ígérete, ha igen, mi volt benne a meggyőző.
Nem a hibákat kell kiemelni, hanem a mintázatot keressük, és abból tanuljunk együtt!
A legtöbb fiókfeltörés egyébként nem valami zseniális hekkertámadás, hanem sokkal inkább megszerzett belépési adatokkal való visszaélés. Egy jól időzített üzenet, egy sürgető kérés, egy hangzatos ígéret könnyen csőbe húzhat bárkit, ha nem figyelünk eléggé. Ráadásul az idő előre haladtával és a technológia fejlődésével egyre kifinomultabbak az ilyen próbálkozások. Nem kell illegális területre lépnie egy rosszakarónak, hogy valakiről személyes vagy érzékeny információkhoz jusson.
Nagyon fontos megemlíteni a gyerekekkel, hogy a kialakult kellemetlen helyzetről nem tehet, de a jövőben tehet ellene!
Fontos az is, hogy a történet ne büntetéssel, vagy úgy záruljon, hogy „látod, ezért nem kellett volna…”, mert lehet, hogy akkor legközelebb nem jelzi időben, ha baj van.
A bizalom kétirányú. Ő szól, mi pedig nem omlunk össze, hanem kezeljük a helyzetet.

6. És most egy lépéssel hátrébb

Amikor feltörik a gyerekünk fiókját, az nem csak technikai incidens. Az egy találkozás azzal a ténnyel, hogy a digitális tér nem csak játszótér, hanem egy valós kockázatokat hordozó közeg. Éppen ezért, ha élünk a digitális fejlődés lehetőségeivel, akkor a cél az is, hogy a gyerekünk megtanuljon eligazodni ebben a nem veszélytelen világban.
Nem tudjuk hermetikusan elzárni az internettől, azonban meg tudjuk fogni a kezét, és fel tudjuk készíteni erre a világra is, akárcsak amikor az offline világ veszélyeire készítjük őt fel. A digitális biztonság is kompetencia kérdése, amit el lehet sajátítani.
Ha egy gyermekünket ért online incidens kapcsán nem a hibáztatás, nemcsak jelszócsere, hanem stabil jelenlét a válaszunk, akkor valójában nemcsak egy feltört fiókot kezeltünk, hanem erősítettük a bizalmat és a digitális önállóságot is. Hosszú távon ez az, ami igazán számít és meghatározó lehet.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

gyerek_internet

Lehet, hogy a gyermeked többet tud nálad az internetről – de ez nem azt jelenti, hogy el bír vele

REMIND EXPERT

nagy_derien

Nagy Derien

Nagy Derien kibervédelmi szakemberként és anyaként nap mint nap a digitális tér frontvonalán áll. Munkája során a biztonság határait erősíti, de szívügye a legkisebbek védelme: a gyermekek online biztonságának támogatása. Úgy gondolja, hogy a jövő nem csupán technológiai megoldásokon, hanem etikai kérdéseken is múlik. Ezért tekinti a kiberépség tudatosítását és a digitális világ felelős használatának oktatását küldetésének.

Elindult az Remind Expert program, böngéssz témakörök/szakértők szerint

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz