A természetesség a nők legnagyobb luxusa – interjú dr. Belvon Laurával, a Nuovo Clinic megálmodójával

Fiatal orvos, vállalkozó és inspiráló női példa – dr. Belvon Laura története egyszerre szól kitartásról, tudatosságról és arról, hogyan lehet lépésről lépésre felépíteni egy stabil, értékteremtő életpályát úgy, hogy mindeközben mások segítségére legyen. A remind.hu orvosszakértőjét egyebek között arról is kérdeztük, hogyan lehet az orvosesztétika a segítségünkre a longevity során. Szerző: Juhász Marianna

Szakértőként miben és hogyan tudsz segíteni a remind.hu olvasóinak?

Jelenleg az orvosi esztétika területén dolgozom, ami az elmúlt években egy rendkívül gyorsan fejlődő és egyre népszerűbb szegmense lett az orvoslásnak. Éppen ezért azt gondolom, nagy szükség van a témával kapcsolatban egy hiteles, szakmai alapokon nyugvó kommunikációra. Számomra és a klinikán dolgozó orvosok számára is a legfontosabb a természetesség, vagyis fontos nekünk, hogy egy jól elvégzett esztétikai beavatkozás ne legyen feltűnő. Nem az a cél, hogy valaki másképp nézzen ki, hanem az, hogy harmonikusabb, frissebb, kipihentebb legyen az összhatás.

Remind magazin

Lényeges továbbá az is, hogy ne kizárólag esztétikai szempontból közelítsünk a kezelésekhez, hanem a bőr egészségét helyezzük a középpontba. Hiszünk abban, hogy csak akkor tudjuk kihozni valakiből a legjobb verzióját, ha a saját adottságaira építünk. A remind.hu olvasóinak azzal szeretnék segíteni, hogy őszintén és átláthatóan beszélek a különböző kezelésekről – nemcsak az előnyeikről, hanem a korlátaikról is. Fontosnak tartom, hogy mindenki informált döntést tudjon hozni.

Mit tudhatunk a szakmai előéletedről?

A Semmelweis Egyetemen végeztem általános orvosként, és már egészen fiatal koromtól kezdve éreztem, hogy olyan szakmát szeretnék, mellyel segíthetek az embereknek. Tehát nem egy hirtelen döntés, hanem egy folyamatosan erősödő belső motiváció volt az, hogy orvos legyek. Gyerekkoromban versenyszerűen tornáztam, ami megtanított a fegyelemre, az alázatra és a kitartásra. A sport által tanultam meg azt is, hogy ha valami nehéz, akkor nem az a megoldás, hogy feladom, hanem az, hogy még jobban összeszorítom a fogamat, és végigcsinálom, amit elhatároztam. Az egyetemi évek alatt is megmaradt ez a hozzáállásom, amire szükségem is volt, hiszen ez sem volt könnyű időszak: ösztöndíj mellett folyamatosan dolgoztam, hétvégente rendezvényeken segítettem, szórólapoztam, hétköznapokon gyerekeknek tartottam edzéseket, ezért sokszor hajnalig tanultam. Amikor nehezebbnek éreztem a vállalt feladatot, a családom mindig megerősített abban, hogy képes vagyok végigcsinálni. Az egyetem alatt Rómában a La Sapienza egyetemen töltött szakmai gyakorlat nagyon inspiráló volt számomra. Az orvosi egyetem befejezése után PhD hallgatóként tevékenykedtem bőrgyógyászati témakörben, itt négy évet töltöttem. Ekkor érett meg bennem igazán a gondolat, hogy az orvoslásnak egy olyan területével szeretnék foglalkozni, ahol ötvözhetem az orvosi szemléletet a kreativitással, és ahol segítségére lehetek a nőknek abban, hogy nagyobb önbizalmuk legyen. Vágytam a tudásra, és ezzel együtt beleszerettem az orvosesztétikába.

Milyen személyes élmények vagy életesemények irányítottak az orvoslás felé?

A családom rendkívül meghatározó szerepet játszott ebben. Édesanyám nagyon fiatalon elveszítette a szüleit, mégis két diplomát szerzett, és felnevelte a húgát. Emellett több mint húsz éve dolgozik a gyermekvédelemben. Az ő kitartása és embersége számomra hatalmas példa. Édesapám élsportoló volt, futballista, tőle azt tanultam meg, hogy a feladás egyszerűen nem opció. Nagyon fontos számomra az is, hogy egy szerető, stabil családi mintát láttam otthon. A szüleim kiegyensúlyozott házasságban élnek, és egész életükben azért dolgoztak, hogy a nővéremmel, aki mesterdiplomás közgazdász lett, jó oktatásban részesülhessünk. Én tehát első generációs orvos vagyok a családban.

Hogyan indult a Nuovo Clinic története?

A Nuovo Clinic nagyon kis lépésekből épült fel. Kezdetben Budapest egyik külső kerületében béreltem egy kis szobát, havi egy-két alkalommal. Később találtam meg azt a rendelőt, ami végül az „álomrendelővé” vált számomra. Itt kezdtem el együtt dolgozni olyan emberekkel, akik hittek bennem. Különösen hálás vagyok dr. Simon Márta neurológus doktornőnek azért a támogatásért, amit a kezdetekben kaptam tőle. A szakmai segítségen túl felszerelést, kezelőágyat biztosított számomra, mert ezeket nem engedhettem meg magamnak. A saját rendelőmben azt a légkört akartam megteremteni, ahol a vendégek nem feszengenek, hanem azt érzik, hogy megérkeztek. Fontos volt, hogy a tér közvetlen, barátságos és otthonos legyen, miközben minden szakmai feltétel biztosított.

Remind magazin

A vendégkörünk jelentős része úgy alakult ki, hogy ajánlottak minket, ami különösen nagy öröm, hiszen ez egy pozitív visszajelzés a munkánkról. Ebben az időszakban különösen sokat jelentett még számomra dr. Ekaterine Paschali bőrgyógyász támogatása, aki a kezdetektől segített nekem, és azóta is együtt dolgozunk, amiért nagyon hálás vagyok. A kezdetek óta öt év telt el, és a teljes rendelő működését a vállalkozásom végzi. Erre nőként különösen büszke vagyok, hiszen azt gondolom, az életben a nőknek továbbra is nehezebb dolguk van a karrierépítés terén. Szeretném, ha úgy tekintenének rám, mint egy olyan nőre, aki a kitartásának köszönhetően képes volt létrehozni valamit, ami pozitív töltetet ad mások mindennapjaiba. Nem tartom magam kifejezetten becsvágyónak; sokkal inkább az vezérel, hogy amit csinálok, azt valóban szeressem, és jó érzést adhassak vele másoknak.

Miben más a te szemléleted az esztétikai orvoslásban?

A legnagyobb különbség a hozzáállásunkban van. Mi nem szeretnénk megváltoztatni az emberek arcát vagy karakterét. A célunk az, hogy a vendég frissebbnek, magabiztosabbnak érezze magát, miközben teljes mértékben megőrzi önmagát.

Remind magazin

Ez a közvetlen, innovatív és természetes megközelítés teszi a Nuovo Clinicet egyedivé az orvosesztétikai piacon, és biztosítja, hogy minden páciens magabiztosan, önazonosan távozhasson tőlünk. Nagyon fontos számomra az a pillanat, amikor a vendég a kezelés után belenéz a tükörbe, és látom rajta a megkönnyebbült, őszinte mosolyt. Ez az, ami igazán értelmet ad a munkámnak.

Mit gondolsz, az orvosesztétika hogyan lehet a segítségünkre abban, hogy hosszú életet éljünk, miközben elégedettek és egészségesek vagyunk?

A longevity szempontjából fontosak azok a kezelések, amelyek a saját bőr regenerációs folyamatait támogatják. Ide tartoznak például a sejtszintű megújulást segítő eljárások, az őssejtalapú megközelítések vagy az exoszómák alkalmazása. A hangsúly a bőrminőség megőrzésén van, illetve azon, hogy egészségesen és méltósággal öregedjünk meg, nem pedig azon, hogy megállítsuk az időt. Ez nagyon jól illeszkedik a longevity szemlélethez, hiszen itt is a fenntarthatóság, a hosszú távú gondolkodás és a természetes egyensúly megőrzése a cél.

Te magad is élsz ezekkel a lehetőségekkel?

Igen, de mindig az életkoromnak és a saját állapotomnak megfelelő beavatkozásokat, kezeléseket választom. Hozzám főként a skin booster, a lézeres vagy a mikrotűs kezelések állnak közel. Ezek elsősorban a bőrminőséget javítják, nem pedig radikális változást hoznak. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden életkorban más és más eljárások lehetnek indokoltak. Orvosként segítenünk kell abban, hogy a páciensek reális és egészséges döntéseket hozzanak.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon sok ötletem van a jövőt illetően, például szívesen elkezdeném a bőgyógyász szakképzést is, ugyanakkor a jelenlegi életformámhoz és az ingázáshoz a vállalkozói lét biztosítja a legnagyobb szabadságot és a legstabilabb megoldást. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy még számomra új és ismeretlen területen is kipróbáljam magam orvosként vagy vállalkozóként, hiszen kifejezetten motivál, amikor valamit a nulláról lehet felépíteni.

Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát és a magánéletet?

Jelenleg az életem részben külföldhöz kötődik, mivel a párom profi sportoló, így sokat ingázunk. Ez egy speciális életforma, de egyben rengeteg lehetőséget is ad, hiszen új megközelítésekkel és friss trendekkel ismerkedhetek meg, mindez folyamatos inspirációt jelent a munkámhoz. A vállalkozást részben külföldről irányítom, és amikor Magyarországon vagyok, teljes intenzitással jelen vagyok a rendelőben. Nagyon sokat jelent számomra, hogy egy stabil, támogató partner áll mellettem, aki mindig megerősít, ha szükségem van rá.

Mit üzennél a fiatal nőknek?

Azt, hogy lehetséges saját erőből felépíteni valamit, még akkor is, ha az elején minden bizonytalan. De ehhez kitartás, alázat és önmagunkba vetett hit szükséges. Ha jó szándékkal haladunk az utunkon, az élet időről időre olyan lehetőségeket ad, amelyek tovább visznek, és ez az, ami igazán motiváló.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

3 bőrszépítő étel, amitől ragyogóbb lesz a bőröd

REMIND EXPERT

dr_belvon_laura

dr. Belvon Laura

Dr. Belvon Laura általános orvos, az Nuovo Clinik alapítója és vezetője, aki az orvosi esztétika területén a természetes, harmonikus eredmények híve. Tanulmányait a Semmelweis Egyetemen végezte, Rómában a La Sapienza egyetemen töltött szakmai gyakorlatot, majd bőrgyógyászati témában PhD-képzésben vett részt. Már fiatalon elköteleződött az emberekkel való foglalkozás mellett, munkáját a sportból hozott fegyelem, kitartás és alázat határozza meg. Szakmai szemléletének középpontjában a bőr egészségének megőrzése és a természetes megjelenés áll: célja, hogy páciensei saját adottságaikból kiindulva érjék el a lehető legjobb, mégis diszkrét eredményt. Saját klinikáját lépésről lépésre építette fel, ahol egy stabil szakmai csapattal dolgozik. Nemzetközi tapasztalatait – egyebek között külföldi szakmai gyakorlatok és konferenciák révén – folyamatosan beépíti munkájába. Kiemelten foglalkoztatja a longevity és a bőrregeneráció jövője, amelyben a tudatos, fenntartható esztétikai megoldásoké a főszerep. https://www.nuovoclinic.hu/

Elindult az Remind Expert program, böngéssz témakörök/szakértők szerint

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Prémium wellness orvosi szemlélettel: életmódorvoslás a sárvári Meleában

Az egészségtudatos létforma és a megelőzés fókuszú életvezetés ma már mindenkinél meghatározó vezérelv kellene, hogy legyen. Ezért nyitnak egyre többen...

„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében...

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

EZ IS ÉRDEKELHET

Prémium wellness orvosi szemlélettel: életmódorvoslás a sárvári Meleában

Az egészségtudatos létforma és a megelőzés fókuszú életvezetés ma már mindenkinél meghatározó vezérelv kellene, hogy legyen. Ezért nyitnak egyre többen...

„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében...

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója