Nem ugyanoda térünk vissza
Az iskolakezdésről gyakran úgy gondolkodunk, mint egy visszatérésről. Vissza a megszokott napirendhez, a korábbi lefekvéshez, a reggeli készülődéshez, a házi feladathoz. Csakhogy közben a család is változott.
A gyerek egy évvel idősebb lett. Lehet, hogy önállóbb, új dolgokra képes, vagy éppen másfajta támogatást igényel, mint tavaly. Változhatott az iskola, az órarend, a szülők munkarendje, a különórák vagy az egész család élethelyzete. Könnyen lehet, hogy ami tavaly még működött, az idén már nem fog. Ez nem feltétlenül probléma, egyszerűen csak új rendszerre van szükség.
Ki a család rendszergazdája?
Minden családban van egy személy, aki mindent észben tart. Tudja, hogy kedden úszás van, csütörtökön szülői értekezlet és péntekre kell a tornazsák. Tudja, hogy elfogyott a tempera, jövő héten pedig be kell fizetni az osztálypénzt. Észben tartja, mikor kell indulni, mit kell vinni, kit kell felhívni, és mi következik holnap.
Sokszor nem is az egyes feladatok jelentik a legnagyobb terhet, hanem az, hogy valakinek folyamatosan fejben kell tartania az egész rendszert. Sonkoly Zsuzsa család- és párterapeuta szerint a mentális teher éppen ebben rejlik: egy családban egyszerre kell előre látni, mi következik, megszervezni a feladatokat, és sokszor arra is figyelni, hogy mások se felejtsék el őket.
„Nem maga a feladat merít ki, hanem az, hogy valakinek folyamatosan készenlétben kell tartania a család teljes működésének térképét” – hangsúlyozza a szakértő.
Nem véletlen, hogy ez a láthatatlan szervezési munka könnyen egyetlen emberhez kerül. A szerepek sokszor fokozatosan alakulnak ki: az egyik fél hamarabb észrevesz valamit, gyorsabban megszervez egy programot, megold egy váratlan helyzetet. Mivel működik, legközelebb is ő csinálja. Idővel pedig kialakul egy láthatatlan szabály: az egyik ember figyel, a másik reagál.
„Csak szólj, és megcsinálom”
Talán ismerős mondat. Elsőre együttműködésnek hangzik, a mentális teher szempontjából azonban nem feltétlenül az. Ha ugyanis valakinek továbbra is észben kell tartania, hogy mit kell megcsinálni, mikorra, és még szólnia is kell miatta, akkor a szervezés felelőssége továbbra is nála marad.
„Nem az a baj, hogy nem segít. Az a baj, hogy nekem kell kérnem” – fogalmaz Sonkoly Zsuzsa.
Fontos különbség, hogy a feladat elvégzése és a feladatért való felelősség nem ugyanaz. Ha például az egyik szülő kedden elviszi a gyereket focira, attól még nem biztos, hogy átvette a focihoz kapcsolódó teljes felelősséget. A valódi tehermegosztás akkor kezdődik, amikor ő figyeli az időpontokat, gondoskodik a felszerelésről, és észreveszi, ha változás történik. Nemcsak a feladatot kell átadni, hanem a rá való emlékezés felelősségét is.
Ne egy ember fejében fusson az egész rendszer
A megoldás nem feltétlenül az, hogy mindenből pontosan fele-fele arányban kell részt vállalni. Sokkal fontosabb, hogy a felelősségi körök láthatóvá váljanak.
„A valódi tehermegosztás ott kezdődik, amikor nemcsak a feladatot adjuk át, hanem a rá való emlékezés felelősségét is” – fejti ki a család- és párterapeuta.
Segíthet az is, ha a család rendszeresen tart egy rövid heti egyeztetést. Nem kell hosszú családi értekezletre gondolni: tíz perc is elég lehet arra, hogy mindenki végignézze, mi várható a következő napokban, kinek milyen feladata van, és hol lehet segítséget kérni. Így a család működése nem egyetlen ember fejében létezik, hanem közös tudássá válik.
Új felhasználók, új jogosultságok
A szeptember arra is jó alkalom, hogy megnézzük: mit tud már a gyerek egyedül? Sonkoly Zsuzsa szerint a felelősség fokozatosan tanulható, ezért a gyerekeknek életkoruknak megfelelően érdemes részt venniük a család működésében. Nem azért, mert nekik kell működtetniük a rendszert, hanem azért, hogy megtapasztalják, ők is képesek hozzájárulni.
Már kisiskolás korban rájuk bízható például:
- a sportfelszerelés előkészítése,
- az uzsonnásdoboz elpakolása,
- a másnapi ruhák kikészítése.
Kamaszkorban ez tovább bővíthető:
- saját időpontok követése,
- tömegközlekedés megtervezése,
- kisebb bevásárlások,
- családi feladatok önálló vállalása.
Fontos különbség van azonban a felelősség és a túlterhelés között. A gyereknek nem szabad a szülő helyett működtetnie a családot, de megtanulhatja, hogy a közös élet fenntartása közös feladat is.
Nem kell tökéletesen működnünk
A szeptember nem feltétlenül arról szól, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. A gyerekek nőnek, a család változik, az élethelyzetek változnak, ezzel együtt pedig a rendszernek is változnia kell.
Nem kell tökéletes családi operációs rendszert fejlesztenünk. Elég, ha olyan rendszert alakítunk ki, amelyben nem egyetlen ember a rendszergazda, mindenki tudja, mi a dolga, és marad benne szabad hely arra is, ami nem szerepel a naptárban. Mert végül is nem az a cél, hogy a család tökéletesen működjön, hanem hogy működés közben se felejtsünk el család lenni.
Fotó: Getty Images
