A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést, miközben világosan kijelöli, hol kezdődik és hol ér véget a saját felelősségünk, időnk és energiánk. Mindez különösen nehézzé válik egy olyan munkahelyi világban, ahol az e-mailek, üzenetek és kérések a munkaidő után is velünk maradnak. Szerző: Siska Eszter

A világos keretek nemcsak nekünk könnyítik meg a működést, hanem a környezetünk számára is egyértelműbbé teszik, mire számíthatnak tőlünk. A problémák sokszor nem ott kezdődnek, ahol túl sok a szabály, hanem ott, ahol senki sem tudja pontosan, meddig tart a saját felelőssége, és hol kezdődik a másiké.

A hierarchia is kijelöli a határokat

Egy támogató vezetői kultúrában az alkalmazottak könnyebben érvényesíthetik a saját érdekeiket, míg egy mindent kontrolláló környezetben nehezebb nemet mondani a túlórára vagy a hétvégi munkára. Sokszor kimondatlan szabályok határozzák meg, hogy egyáltalán lehet-e nemet mondani a vezetői igényre. Van, ahol az érdekérvényesítés a működés természetes része, és van, ahol már egy visszajelzés is konfliktusnak számít. Ilyenkor nemcsak az a kérdés, mit vállalunk el, hanem az is, mennyire biztonságos kimondani, ha valami már nem fér bele.

A felgyorsult munka világában egyre inkább elmosódik a munkaidő és a szabadidő közötti határ, és sok munkahelyen természetessé válik, hogy a munkavállaló munkaidőn túl is elérhető. A digitális eszközök ezt még inkább erősítik: egy üzenet, e-mail vagy telefonhívás bármikor elérhet bennünket, így a „mindig online” működés könnyen kimondatlan elvárássá válhat.

Remind magazin

Az önérvényesítés nem egyenlő az elutasítással

Sokan a határok kijelölését elutasításnak érzik. Pedig amikor nemet mondunk egy többletfeladatra, nem a kollégát utasítjuk vissza, csupán jelezzük, hogy meddig terjednek a saját lehetőségeink. Ez sokkal inkább diplomácia: úgy képviselni a saját érdekeinket, hogy közben a kapcsolat se sérüljön. A jó diplomata nem támad, csupán világossá teszi, mi fér bele és mi nem.

Amikor a rugalmasság önfeladássá válik

Nem lehet minden kérésre nemet mondani, ahogy teljesen elzárkózni sem érdemes, mert az megnehezíti az együttműködést. A másik véglet, amikor a munkaidőnek nincs valódi vége: este is e-mailekre reagálunk, hétvégén is feladatokat végzünk, és lassan természetessé válik, hogy mindig elérhetőnek kell lennünk.

Ilyenkor nem egy-egy alkalomról van szó, hanem egy kialakuló mintázatról. A rendszer hozzászokik ahhoz, hogy számíthat ránk munkaidőn túl is, és ami korábban kérés volt, idővel elvárássá válhat. Ezen a ponton már nem az a kérdés, hogy valaki akar-e többet dolgozni, hanem az, hogy marad-e olyan időszak, ami valóban munkán kívüli. A „rugalmas hozzáállás” lassan önfeladássá válhat, a folyamatos készenlét pedig nemcsak időt, hanem energiát is elvesz.

Remind magazin

Mennyire engedjük közel a kollégáinkat?

Egy közös kávé, ebéd vagy céges esemény a kapcsolódás része lehet. Ezekben a helyzetekben kialakulhat egy jobb kollegiális viszony, épülhet bizalom is, ami a mindennapi munkát gördülékenyebbé teheti. A világos keretek tehát nem akadályozzák a kapcsolódást, hanem segítenek abban, hogy a szerepek se mosódjanak össze.

A munkahelyi keretek nemcsak feladatokról szólnak, hanem emberi kapcsolatokról is. Természetes, hogy a kollégák között barátságok és szorosabb kötődések alakulnak ki. Ez önmagában nem probléma. A kérdés inkább az, hogy milyen szerepek találkoznak.

Egy hierarchikus kapcsolatban – például vezető és beosztott között – mindig jelen van egy függőségi viszony. Ez nem szűnik meg attól, hogy jó a hangulat, vagy emberileg közel kerülnek egymáshoz. Éppen ezért ezekben a kapcsolatokban különösen fontos, hogy tisztán lássuk a szerepeket: mi az, ami munka, és mi az, ami már nem az. A baráti elfogultság torzíthatja a szakmai döntéseket, ezt mind vezetőként, mind beosztottként szem előtt kell tartani. A jó kapcsolat nem a határok eltörléséből, hanem azok tudatos kezeléséből születik.

Remind magazin

Az önmagunkért való kiállás tanulható

Gyakran nem az adott helyzeten múlik, mennyire tudjuk képviselni magunkat, hanem azon is, milyen mintákat hozunk magunkkal a környezetünkből. Ha valaki olyan közegben nőtt fel, ahol nem tanították meg kiállni a saját igényeiért, ahol a jó teljesítmény folyamatos elvárás volt, a hibázás pedig nem fért bele, vagy ahol a megfelelés fontosabb volt a saját szükségleteknél, felnőttként is nehezebbé válhat az önérvényesítés. Ilyenkor a saját keretek kijelölése egy lassan tanulható működésmód.

A pihenés nem a teljesítmény ellentéte

A világos keretek nemcsak a munkát teszik kezelhetőbbé, hanem a mentális terhelést is csökkentik. Nem luxus tudni, mikor van vége a munkának, és mikor kezdődik a pihenés. Hosszú távon nem fenntartható, ha minden a munkáról szól, miközben háttérbe szorul a magánélet.

Az egyensúly nem azt jelenti, hogy minden tökéletesen el van osztva, hanem azt, hogy van lehetőségünk visszatöltődni. Kell, hogy legyen saját időnk, amikor nem kell teljesíteni, amikor a kapcsolatainkat építjük, vagy egyszerűen csak a hobbinkkal foglalkozunk. Ahogy szokták mondani: üres korsóból nem lehet tölteni.

Remind magazin

A munkahelyi keretek kialakítását egyszerre befolyásolja a személyes értékrendünk, a tanult mintáink, a szervezeti kultúra és az elvárások. A jól kialakított keretek nem elválasztanak a munkától, hanem stabilabbá és kiszámíthatóbbá teszik a működést. Hosszú távon nemcsak a teljesítményt támogatják, hanem a mentális jóllétet is. Ha a munkavállalók képviselni tudják a saját érdekeiket, és a szervezetek ezt támogatják, az egészségesebb és fenntarthatóbb munkakultúrához vezethet.

Fotó: Getty Images, Unsplash

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

munkavallalo_mentalis_jollet (4)

A kiégett dolgozó drágább, mint a zöldenergia – miért éri meg a munkavállalói jóllétbe fektetni?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?