Vilmányi Bennett sokáig egyesületben focizott, volt saját zenekara, leszerződött a Radnóti
Színházhoz, aztán hirtelen felmondott, belevetette magát a filmszínészetbe, de most már inkább írna
és rendezne. A Jurányiban egy éve van műsoron 1 V 1 című zenés stand-upja, amelyben az életéről
sztorizgat, közben két középiskolában is dolgozik mint drámatanár, és alapító tagja az újonnan
alakult Dante Casino nevű színházi társulatnak.
Most legújabb filmje, a Larry kapcsán került az érdeklődés központjába. A film címszereplője a
többszörösen traumatizált, vidéki juhpásztor, Ádám, akinek édesanyja öngyilkos lett, alkoholista apja
pedig rendszeresen és súlyosan bántalmazta fizikailag és lelkileg is. A film kezdetekor az apa
(Thuróczy Szabolcs) már nem iszik, de Ádám lelki sebei még nem gyógyultak be, magányos, szorong,
énképét súlyos dadogása is rombolja. Egyetlen kiutat zenei tehetsége jelenthet számára: baráti
segítséggel ír egy rapszámot, ami előbb impozáns You Tube nézettséget generál, majd a huszonegy
éves fiú egy zenei tehetségkutató műsorba is bekerül vele. A kérdés csak az, hogy Ádám –
művésznevén Larry – képes-e megragadni élete nagy lehetőségét.
Emlékszel, amikor először hallottál a Larryről? Mi alapján döntötted el, hogy vállalod a főszerepet?
Igazából nem emlékszem már, hogy Szilárd (Bernáth Szilárd, a Larry rendezője – a szerk.) miben látott
először, de még 2019-ben elhívott egy hamburgerre meg egy sörre, és mondta, hogy készül a
Szabadok című rövidfilmre, amiben szeretné, ha én játszanám a főszerepet. Az a forgatás végül
nagyon jó élmény volt, ezért amikor következő évben felhívott, hogy le kellene kicsit fogynom, mert a
nagyjátékfilmje címszerepére is engem akar, akkor igent mondtam.
Mi volt az, ami a leginkább megfogott a Larryben már első hallásra is?
Akkoriban még az volt a tervem, hogy színházban már nem szeretnék játszani (Vilmányi akkor hagyta
ott a Radnóti társulatát – a szerk.), de filmezni még igen. Amellett, hogy a Szabadok jó élmény volt, és
Szilárd jó fej, az is tetszett, hogy lehet rappelni, és én is részt vehetek a szövegírásban.
2020-ban azt nyilatkoztad, ez a legfontosabb filmed. Ezt most is így érzed?
Most is azt mondom, hogy ez az eddigi legfontosabb filmem, mert olyan élményeket adott,
amelyeket előtte nem éltem még át forgatáson. Nagyon komolyan igénybe voltam véve fizikailag és
mentálisan is, emiatt sokszor olyan állapotba kerültem, amilyenben színházban is csak kivételes
esetekben voltam. Talán az egyetemen bemutatott Az éjszaka a nappal anyja, vagy még inkább a
Cleansed című előadásban, amiket a barátom, Fehér András rendezett. Ott voltak olyan pillanataim,
amik élményszámba mennek. Nem is feltétlenül szakmai értelemben véve, hanem emberileg. A Larry
forgatása alatt is hasonlókat éltem meg.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy könnyű téged felbosszantani. Ádámot viszont szinte lehetetlen. Egy folyamatos feszültség érezhető benne, amit nem tud kiadni, ráadásul nagyon súlyos traumákat élt át. Mennyire terhelt meg téged a szerep? Le tudtad tenni a nap végén?
Éppen akkor kezdődött nálam egy nagyon nehéz időszak lelki értelemben, ami aztán egy évvel ezelőtt
érte el a mélypontot. Nagyon feszített állapotban voltam, és szerintem ez látszik a vásznon is. Nekem
a kényszerbetegség nehezíti meg az életemet. Ma már a pszichoterápia hatására sokkal jobban
kezelem, de a forgatás alatt szenvedtem tőle. Nincs tapasztalatom abban, hogy milyen
bántalmazottnak lenni, de ha egy olyan embert vesz a kamera, aki éppen attól szenved, hogy egy
nehéz mentális állapotban van, az jelentést kap a vásznon is.
Ritka, hogy egy ismert ember ilyen nyíltan beszéljen a mentális betegségéről.
Most már nyíltan beszélek, de sokáig senki sem tudott róla. Tegnap mondtam el először nyilvánosan
egy másik interjúban. Valahogy most azt érzem, ha titkolnám, akkor tovább növeszteném magamban
a jelentőségét, és ezt nem akarom. A konkrét tünetet viszont még mindig nagyon szégyellem. Az is
baj, hogy az OCD-vel kapcsolatban nagyon sok az előítélet, és rengeteg kulturális referenciát is előhív
– például a legtöbb embernek Jack Nicholson jut eszébe a Lesz ez még így se című filmből. Azt viszont
kevesen tudják, hogy milyen ez a betegség valójában.
Izgalmas szakmai kihívásként említetted a dadogás elsajátítását. Hogyan gyakoroltál?
Kovács Benedek logopédussal készültem, aki nagyon sok mindent megtanított nekem. Rengeteget
mesélt a dadogás lelki hátteréről, és beszélgettem súlyosan dadogó emberekkel is. Az áttörést az
okozta, amikor Benedek a dadogás fiziológiájáról beszélt: arról, hogy hol feszül az arca a dadogónak,
hol pótolja a levegőt… Azelőtt csak bénáztam, nem voltam elég hiteles. Persze most sem tudom,
valójában mennyire voltam hiteles. Szerinted az voltam?
Szerintem igen. Aggódtál amiatt, hogy mennyire vagy hiteles?
Persze. De nem is feltétlenül úgy, hogy ha megnézni valaki, aki maga is dadog, akkor számára hiteles
vagyok-e. Vagy egy logopédus vagy Kovács Benedek számára. Ha a néző szerint hihető, akkor az elég
nekem. Az egy sokkal nagyobb félelem a részemről, hogy akik megnézik, ne a pesti színészfiút lássák a
vásznon. Számomra az tök ciki lenne.
Hogyha pesti értelmiségiként bemutatunk valami komoly vagy érzékeny dolgot, az nem lehet csupán egy illusztráció.
Ha van valahol egy Ádám, aki megnézni a filmet, az ő számára szeretnél hiteles lenni?
Igen, és nem feltétlenül csak őmiatta, hanem az egész miatt – hogy filmkészítőként képesek
vagyunk-e hitelesen bemutatni ilyen élethelyzeteket, sorsokat. Mert csak akkor van értelme ezekről a
történetekről forgatni. Akkor azért kicsit megnyugodtam ezzel kapcsolatban, amikor az ózdi
bemutató után, a vetítést követő beszélgetésen kiderült, hogy azoknak a fiataloknak, akik hasonlóan
élnek, mint Ádám és a barátai, tetszett, értették.
Említetted, hogy nagyon vonzott az is, hogy a Larryben zenét is szerezhettél és szöveget is írhattál. Hogyan készült az Édentől keletre című szám?
Az már a forgatás elején kiderült, hogy Serrano dalszövegeit jogi problémák miatt nem használhatjuk,
így már akkor mondtam, hogy én szívesen írnék szöveget. Meg is írtam egy részét, de a
bántalmazásról nincs első kézből tapasztalatom, ezért Serranótól is vettünk át sorokat, és Závada
Péter és Szilárd is írt bele egy keveset. Így állt végül össze.
Nemrég azt nyilatkoztad, hogy most más csak olyan filmekben szeretnél szerepelni, amelyek
nagyon érdekelnek, amelyeken nem csak színészként dolgozol. Ezt tartod most is?
Részben igen. Inkább úgy mondanám, hogy az elvhatáraimon belül döntök. Például történelmi
filmben nem szerepelnék. Egyébként nem is választanának ki, mert már korábban is azt mondták a
castingokon, hogy túl mai fejem van. Az a bajom az ilyen filmekkel, hogy általában azért jönnek létre,
mert most ezt támogatják, és nem azért, mert az alkotók égnek a vágytól, hogy vászonra vigyék az
adott történetet. Szerintem felügyelet alatt, keretek között nem lehet igazi művészetet létrehozni.
Egy időben sportot csináltam abból, hogy megkaptam egy szerepet, aztán nemet mondtam rá. Nem
direkt, hanem azért, mert bizonytalan voltam, nem tudtam, mennyire érezném magaménak, amíg
meg nem kaptam. Aztán amikor már kiválasztottak, akkor kezdtem el gondolkodni, hogy lehet, hogy
ez a szerep mégsem illik hozzám. Most már sokkal tudatosabb vagyok a választásaimban.
Miért döntöttél úgy korábban, hogy elszakadsz a színháztól?
Mert írni és rendezni szeretnék inkább. Részt veszek most egy új kezdeményezésben, amit
Dante Casino néven indított útjára Pass Andrea. Egyelőre inkább azt tudjuk, hogy mit nem szeretnénk
csinálni, de ez nem baj, szerintem fontos, hogy őszintén bevalljuk. Manapság ez nem divat. Nekünk
viszont pont az a célunk, hogy őszinte színházat csináljunk. Andrea mellett még Ács Petra, Bartha
Bendegúz, Tóth Kata, Georgita Máté Dezső, Hrisztov Toma, Kenéz Ágoston és Podlovics Laura
alkotják a társulatot. Keressük a jövő nézőjét.
Képek forrása: Mozinet
Ha tetszett a cikk, ez a beszélgetés is tetszeni fog!
