A parasport világában bajtársiasabb a légkör – A kulisszák mögött Ekler Luca paralimpikonnal

Szente Lulu belesett a hetedik Remind Bookazine kulisszái mögé, és címlapsztárunkkal, Ekler Luca paralimpiai bajnokkal, világ- és Európa-bajnokkal, világcsúcstartó magyar paraatlétával beszélgetett.

Hogyan szoktál felkészülni egy-egy nagyobb megmérettetésre?

Általában minden nagyobb versenyünket egy hosszas, fizikai felkészülés előz meg, de nekem nagyon fontos, hogy fejben is mindig ott legyek egy versenyen, illetve a verseny előtt, ezért én ilyenkor naplózni szoktam. Elkészítem például a felkészülési tervemet; lejátszom magamban, hogy hogy fog kinézni a verseny, hogyan fogok bemelegíteni, hogy mit fogok enni vagy éppen mennyire időre van szükségem ahhoz, hogy felkészüljek az adott versenyszámra. Úgy gondolom, ezek mind-mind nagyon fontosak. A verseny előtti hetekben azért minden más dolgot próbálok minimalizálni az életemben, hogy maximálisan a megmérettetésre tudjak koncentrálni.

Ezek szerint nagyon tudatosan készülsz a versenyekre. A tudatosság másként is jelen van az életedben?

A tudatosságot a szüleimnek köszönhetem, akiktől rengeteget tanultam e téren. Ők például nagyon fontosnak tartották – ahogyan én is –, hogy amellett, hogy sportolok, a tanulásnak is szerepe legyen az életemben, ezért a sport azután lépett az első helyre, hogy befejeztem az egyetemet.

Nemrég elkezdtem félállásban tanítani a Testnevelési Egyetemen. Azóta a versenyeket és a vizsgaidőszakokat szervezői és tanári oldalról is látom. Ezek az időszakok mindig sűrűek, de ilyenkor igyekszem odafigyelni arra, hogy tudjak foglalkozni a hallgatóimmal, és az én felkészülésem is teljes legyen.

Egyszerre versenyzel ép- és parasportolókkal. Mesélsz róla, hogy milyen különbégeket észlelsz a megmérettetések között?

Sokáig ismeretlen volt számomra a parasport világa. Nem tudtam róla, hogy van rá lehetőségem, hogy parasportolók között versenyezzek. Amikor 2018-ban elmentem az első nemzetközi paraatlétika versenyemre, akkor éreztem igazán azt, hogy ez az a közeg, ahová tartozom: itt bajtársiasabb a légkör, oldottabb a hangulat, kevesebb a feszültség, mint amit az épek mezőnyében érzek, ott sokkal kiélezettebb a küzdelem. Egy paralimpián viszont tudjuk, hogy mindenkinek fel kellett állnia valamilyen élethelyzetből, és azután hozta ki magából a maximumot. Szerintem ez egy kicsit közelebb hoz egymáshoz minket.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: olvasd el Rasovszky Kristóf olimpikonnal készült interjúnkat!

Kíváncsi vagy az Ekler Lucával és Rasovszky Kristóffal készült címlapinterjúnkra? Rendeld meg most a Remind Bookazine hetedik lapszámát!

Fotó: Pejkó Gergő

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében