Ha egy számunkra vonzó emberrel találkozunk, annak egyértelmű jelei vannak: a pupillánk kitágul, a szívverésünk és légzésünk felgyorsul, furcsa nyomást érzünk a gyomrunkban, kiszáradhat az ajkunk és akár apró izzadságcseppek is megjelenhetnek a homlokunkon. Mindez a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivációjából ered, és arousal, azaz felhangoltsági állapotnak nevezzük. Ez természetesen nem specifikus a vonzalomra, hiszen például erőteljes félelmi reakció esetén is megélhetünk hasonló testi tüneteket. Minőségükben eltérő érzelmek is kiválthatnak ugyanis egymáshoz hasonló fiziológiás mintázatot.
Az, hogy egy érzelem milyen arousal állapottal jár, meghatározza annak intenzitását: a harag, az erőteljes félelem, a kitörő öröm mind magas felhangoltsággal jellemezhetők, míg a szomorúság vagy az elégedettség többnyire alacsony arousallal jár. Azt tehát, hogy milyen érzelmet élünk meg, nemcsak az érzelem által kiváltott testi tünetek határozzák meg, hanem az is, hogyan értelmezzük az állapotunk okát. Ezt nevezik a pszichológiában kognitív kiértékelésnek.
Ha a diplomavédésünkre igyekezve érezzük azt, hogy pulzusunk felgyorsul, elönt minket a forróság, izmaink megfeszülnek, tudjuk, hogy ez az izgalomnak tudható be. Ha ugyanezeket tapasztaljuk, amikor a szomszéd kutyája ugatva a nyomunka ered, akkor félelemként határozzuk meg azt. Mindezek persze a másodperc törtrésze alatt mennek végbe, a fiziológiás reakciók és a kognitív kiértékelés általában nem is tudatosul bennünk, már csak az érzelmet tapasztaljuk.
Téves tulajdonítás
Az érzelmi élmény kognitív kiértékelésének egyik legismertebb kutatója az amerikai szociálpszichológus, Stanley Schachter volt, aki megalkotta az úgynevezett kétfaktoros modellt. Elmélete szerint az érzelmi állapot a fiziológiai arousal és a kognitív kiértékelés kölcsönhatásaként jön létre, és a kettő szorosan összefügg. Ő vetette fel azt a kérdést is, hogy mi történik akkor, ha a tapasztalt felhangoltsági állapotunkra nem találunk magyarázatot. Szerinte ilyenkor a hozzáférhető információkból táplálkozva határozzuk meg érzelmeink minőségét.
Kutatótársával, Jerome E. Singerrel pedig arra volt kíváncsi, hogyha manipulálják az emberek fiziológiai felhangoltsági állapotát, akkor befolyásolni tudják-e azt is, milyen érzelmet élnek át. Híres kísérletükben emberek három csoportjának adrenalininjekciót adtak be (míg a kontrollcsoportnak fiziológiás sóoldatot). A kísérletben résztvevők úgy tudták, vitaminkészítményt kapnak. Az egyik csoportot informálták a várható hatásokról, amelyek megegyeztek az adrenalin hatásával (például szívdobogás, illetve egyéb, magasabb arousal-szintre jellemző tünetek). A második csoport semmilyen információt nem kapott a mellékhatásokról, míg a harmadik csoportot teljesen más mellékhatásokról informálták. Ezt követően a vizsgálati személyeknek egy olyan beépített emberrel kellett egy szobában tartózkodniuk, aki vagy látványosan euforikus hangulatban volt, vagy intenzív dühöt mutatott (a kérdőívvel kapcsolatban, amit mindenkinek ki kellett töltenie).
Az eredmények azt mutatták, hogy a nem, illetve a tévesen informált csoport tagjai sokkal inkább átvették a beépített személy érzelmi állapotát, ami Schachter és Singer szerint azért lehetett, mert saját fiziológiai állapotukat ők is dühként, illetve eufóriaként értelmezték a hozzáférhető információkra támaszkodva. Tehát ha nem tudták, miért vannak felfokozott állapotban, és látták, hogy az ember, akivel egy szobában tartózkodnak, nagyon dühös lesz, egy idő után úgy gondolták, bizonyára ők is dühösek – valamivel ugyanis meg kellett magyarázniuk maguknak testi érzeteiket. Azok azonban, akik tudták, milyen hatással lehet rájuk az injekció, már rendelkeztek egy magyarázattal.
Izgalom-transzfer
Schachter és Singer tehát bebizonyította, hogy a nem érzelmi forrásból származó arousal állapotról tévesen azt hihetjük, érzelmi élményből származik. Ennek az elméletnek a nyomán születtek meg azok a kísérletek, melyek azt vizsgálták, mi történik, ha egy fiziológiai arousalt keltő helyzet után közvetlenül egy érzelmet kiváltó helyzetbe helyezik az alanyokat. Az eredmények azt mutatták, hogy ezek az emberek az első helyzetből származó felhangoltsági állapotukat képesek teljes egészében a második helyzet érzelmi élményének tulajdonítani.
Egy kísérletben testmozgást követően könnyebben dühbe gurultak a résztvevők. Egy másikban a testedzést követő magas felhangoltsági állapotban erotikus filmet mutattak a részt vevőknek. A jelenetet azok találták a legizgatóbbnak, akik a testedzésből visszamaradt izgalmi állapotról azt feltételezték, hogy a film hatása. Ehhez fontos szempont volt, hogy bizonyos idő (a kísérletben 5 perc) teljen el az edzés vége és a film megtekintése között. Ha ugyanis rögtön az edzés után nézték, akkor még a testmozgásnak tulajdonították magas arousal-szintjüket, ha pedig túl sok idő telt el, a felhangoltság elmúlt.
Ha tehát egy szenvedélyes együttlétre vágyunk a partnerünkkel, jó ötlet lehet előtt elmenni futni, vagy lejátszani vele egy pingpongmeccset – csak az időzítésre figyeljünk!
Az elmúlt évtizedekben pedig egyre több kísérlet bizonyította azt is, hogy a magas arousalszint növelte két ember között a vonzalmat, valószínűleg ugyancsak a fent már említett téves tulajdonítás miatt. Egy izgalmas kutatásban párokat vizsgáltak, akik egymás mellett ültek egy hullámvasúton. Az utazás okozta izgalom látványosan növelte egymás iránti vonzalmukat. Ugyancsak sokkal figyelmesebbek voltak egymással, és többször érintették meg a másikat, illetve fejezték ki vonzalmukat a moziból kijövet azon párok tagjai, akik egy izgalmas filmet néztek meg.
Irányított vonzalom
A leghíresebb vizsgálatban, amelyet Dutton és Aron végzett 1974-ben, férfiak egy csoportjának egy hídon kellett áthaladnia, majd egy vonzó nő kitöltetett velük egy kérdőívet. A beépített hölgy aztán megadta a telefonszámát a férfiaknak, hogyha bármi kérdésük lenne a kérdőívvel kapcsolatban, keressék meg. Azok a férfiak, akik egy kevésbé stabil, hosszabb hídon haladtak át, sokkal nagyobb eséllyel hívták fel a beépített nőt, és kértek tőle randevút. Ez tehát azt valószínűsíti, hogy a hídon való átkelés közben a félelem hatására tapasztalt fiziológiai arousalt tévesen a nő iránt érzett vonzalomként határozták meg.
Egy másik kísérletben ismeretlen férfiakat és nőket osztottak csapatokra. A játék előtt megkérték őket, hogy egy skála segítségével határozzák meg, mennyire találják vonzónak csapattársukat. Ezt követően vagy olyan játékban vettek részt, ami erős versengést kívánt, és jelentősen növelte az arousalt, vagy olyanban, amelyik nem. Az előbbi csoportba tartozók később sokkal inkább érezték, hogy romantikusan vonzódnak csapattársukhoz.
Maguk a kutatási adatok azért is nagyon érdekesek, mert annak megfejtése, mi okoz két ember között romantikus, illetve szexuális vonzalmat, régóta foglalkoztatja a pszichológia tudományát, és számos elmélet látott napvilágot a témában. Tudjuk, hogy jobban vonzódunk a miénktől optimális mértékben eltérő genetikai állománnyal rendelkezőkhöz, az ismerőshöz inkább, mint az ismeretlenhez, és bizonyos, evolúciós szempontból előnyös külső és belső tulajdonságok (például szimmetrikus arc és kedvesség) vonzóbbá tesznek egyes embereket.
A fenti kísérleti eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy pusztán attól vonzó lehet valaki számunkra, hogy tévesen azt gondoljuk, a vele való találkozás, együtt töltött idő „megdobogtatta a szívünket” – miközben ez a testileg felfokozott hatás egészen más okból következett be.
A kutatási eredmények ugyanakkor azt jelzik, hogy csak olyan ember iránt fokozódik a vonzalmunk, aki bizonyos fokig amúgy is tetszik vagy tetszene nekünk.
Egy vizsgálatban férfiak végeztek magas adrenalinszintet eredményező testedzést, majd egy feltűnően csinos, illetve egy kevésbé csinos nőről mutattak nekik videót. Azzal a csoporttal összehasonlítva, akiknek alacsonyabb volt az adrenalinszintjük (mert egyáltalán nem végeztek testmozgást), a felfokozottabb fizikai állapotban lévő férfiak vonzóbbnak találták a feltűnően csinos nőt, viszont kevésbé vonzónak a másikat. A hatás tehát még visszafelé is elsülhet.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: miért fontos a tudatos intimitás?
Fotó: Pexels / Ketut Subiyanto
