A holisztikus fogászat nyomában

Életminőségünk elválaszthatatlan a megfelelő szájápolási kultúrától. Számos szervünk és szervrendszerünk működésére kihat, ha a „fogas kérdésekre” tudatosan keresünk válaszokat. Dr. Hermann Gábor fogorvos holisztikus megközelítése a pácienseket és a pályatársakat is arra inspirálja, hogy a szájüregen túl a teljes embert vegyük figyelembe. A Remind Bookazine téli lapszámában Ihász Nóra beszélgetett vele, ebből idézünk most néhány fontos gondolatot.

A szájüregünk a testünk egyik kapuja – ráadásul annak mikroflórája, és a fogaink, valamint az állkapcsunk állapota jelentősen befolyásolja az egész szervezetünk egészségét, egyensúlyát.
Dr. Hermann Gábor fogorvos, fogszabályozó szakorvos 20 éve kutatja a fogazat és a teljes szervezet összefüggéseit. A szakmát – a gyógyítással foglalkozó, nyitott gondolkodású kollégáihoz hasonlóan – Pandóra szelencéjével szokta párhuzamba állítani, ahol a kíváncsiság újabb és újabb ládikák, vagyis eljárások, technikák feltérképezéséhez vezet.

Meglátni az összefüggéseket

„Az emberi test megismerése végtelen, fantasztikus és nagyon sok szintű. 1991-ben diplomáztam általános fogorvosként, és már a pályám elején megismertem egy állkapocsízületi terápiával foglalkozó kollégát. Általa került a látókörömbe, hogy ha mélyebbre ásunk abban, hogy miként hat a szervezetre, ahogy a két fogsor találkozik, akkor nagyon izgalmas felfedezéseket tehetünk” – kezdi dr. Hermann Gábor, aki idővel, családi érintettség miatt, a holisztikus és alternatív gyógyászatok irányába is elindult.

Remind magazin

Mosollyal az élmezőnyben

A sportfogászat felismerte, hogy a fogak, állcsontok mozgatása ezer szállal kötődik az emberi szervezethez – gondoljunk például a testtartásunkra, az egyensúlyozásunkra, és a sportolás közben nyújtott teljesítményünkre. Dr. Hermann Gábor Győztesek mosolya című könyve pontosan ezt tárja az olvasók elé, akiknek táborát elsősorban sportorvosok, erőnléti edzők, élsportolók alkotják.
„A sportolók kiélezett világában minden részlet számít a teljesítmény és a dobogóra kerülés szempontjából, és a könyv olvasói nagy örömmel nyugtázzák, hogy még valamit hozzá lehet ehhez tenni. Természetesen nem kell minden egyes apró dolognak tökéletesen klappolnia, a test nagyon jó kompenzációs képességgel bír. Sokan hivatkoznak például Cristiano Ronaldo fej-, illetve nyaktartására, ami közel sem hibátlan, mégsem akadályozta meg őt abban, hogy legendává váljon.”
A versenysportban például edzéseket, mérkőzéseket, akár világversenyeket teszünk kockára, ha egy rejtett gyulladás, fogfájás visszafogja a teljesítményünket.

Az alvásfogászat új korszakot ígér

Dr. Hermann Gábor sportorvosokon túl gyógytornászokkal, logopédusokkal és alvásterapeutákkal is gyakran együtt dolgozik. Utóbbira talán még felkapjuk itthon a fejünket, pedig több országban is hosszú évekre nyúlik vissza, hogy felismerték és alkalmazzák az alvásfogászatban rejlő lehetőségeket az alvási problémák kezelésében. A fogorvos ősszel megjelenő könyvével pontosan azt tűzte ki céljául, hogy szélesebb körben is megismertesse az emberekkel az alvásfogászatot, és hogy elnyerje méltó presztízsét a terület.
„Nagyon sokféle arca van az alvászavaroknak, és különféle okok húzódhatnak a háttérben. A különböző alvásbetegségek két legismertebb típusa: az elalvási nehézségek, és a légutak áteresztőképességével kapcsolatos alvászavarok mint a horkolás, és a légzési szünetekkel vagy felületes légzéssel járó alvási apnoe. Utóbbi alvásbetegségek kezelésében hatékony szerepet játszhat az alvásfogászat. Első körben az alvásorvos kivizsgálja az alvászavart, majd a súlyosság függvényében szóba kerülhet a fogászat, mint terápiás lehetőség.”

A testtartás kulisszatitkai

Az egyik legérdekesebb összefüggés a rágószervünk és a teljes testünk között a „testtartási rendszer”, amely biomechanikai és neurológiai módon kapcsolja össze ezt a két területet.
„A biomechanikai részt úgy a legegyszerűbb megfigyelni, hogy ha megemelünk valamit, akkor összezárjuk a fogsorunkat. Valójában így támasztjuk meg a testünket, tehát bármilyen mozgást is végzünk, a fogsornak jelentős teststabilizáló szerepe van. Az, hogy összezáródáskor hol találkozik a két fogsor, egyensúlyérzékeny állapot – ha ott megbillenés van, az egész test felé egyensúlyvesztés-információt küldhet. Ennek nagy jelentősége lehet például fogvesztés, gyakori fogászati beavatkozás, vagy egy nem feltétlenül átgondolt fogszabályozás esetén. A száj, a fogak és a nyelv megfelelő pozíciója a helyes testtartás része. Ha megsüllyed a harapás, a nyaki csigolyák nyomás alá kerülhetnek” – fejti ki dr. Hermann Gábor.

Remind magazin

A szájüreg a külvilág megismerése szempontjából is hihetetlenül fontos része a testünknek – nagyon sok érzékelő idegvégződés van itt jelen. Ez a kifinomult érzékelés szoros kapcsolatban van a testtartási rendszerrel. Azaz, nemcsak a fogsorok záródása, hanem a nyelv, az ajkak, a fogak érzékelése is befolyásolja a testtartásunkat, az izmaink megfeszülését.

A teljes cikk a Remind Bookazine 2025 téli lapszámában olvasható.

Fotó: freepik.com; pexels.com

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

fog_mosoly

Egészséges fogak a szebb mosolyért

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

A longevity kifejezésről sokaknak elsőre a biohacking, a különleges étrendek, a hidegzuhany, a vörösfény-terápia vagy a legmodernebb genetikai vizsgálatok jutnak...

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Esther Perel húsz évvel ezelőtt megjelent Erotikus intelligencia című könyve ma talán aktuálisabb, mint valaha. Miközben biztonságra és állandó kapcsolódásra...

EZ IS ÉRDEKELHET

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával

Szerelem második látásra – teszteltük a Toyota bZ4X Touringot

Nem kell művésznek lenned ahhoz, hogy megtaláld a saját hangod