A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről sokáig azt hisszük, éppen építjük és mélyítjük vele a kapcsolatunkat. Mert amit teszünk, azt szeretetből tesszük, odafigyelésből, kapcsolódni vágyásból. Éppen ezért nem tűnik fel, hogy sokkal inkább megássuk vele a szerelmi történetünk sírját. Szerző: Csatlós Nikolett

Egy kapcsolatot nem kell egyben tartani

Amikor megérkezik a szinte tökéletesnek tűnő kapcsolat egy olyan ember életébe, akinek ez korábban hiány volt, akkor észrevétlenül indul el benne egy belső működés: mindent meg akar tenni azért, hogy ez most megmaradjon. És bár ez elsőre teljesen természetesnek tűnik, mégis itt jelenik meg az első hibapont. Ugyanis egy valóban egészséges kapcsolatot nem kell egyben tartani, az képes a saját ritmusában működni, fejlődni. Ha azonban ez a természetesség és könnyedség idegen számunkra, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden folyamat beavatkozást igényel. Innen pedig már csak egy lépés a túlzott alkalmazkodás, majd az önfeladás.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

parkapcsolat (2)

Ez eleinte alig észrevehető, csupán apró döntésekben jelenik meg. Például az átszervezett programokban, az elhalasztott találkozásokban vagy a napi rutin eltolásában. Eljövünk egy baráti programról, mert a másik végre ráér, és beszélhetünk. Már nem némítjuk le a telefonunkat éjszakára még akkor sem, ha a mi bioritmusunk olyankor a pihenést választaná. Aztán ez a sok kicsi változás egyszer csak észrevétlenül összeadódik, miközben meg vagyunk győződve arról, hogy ezzel az önfeladással mi valójában csak mutatjuk, mennyire fontos nekünk a másik.

Az önfeladás egyfajta függőség is

És egyszer csak elhangzik egy kegyetlen igazság: „De hát én ezt nem kértem tőled.” Ez a mondat nemcsak kívülről üt nagyot, hanem belül is visszhangozni kezd. Hogy miért? Mert kíméletlenül igaz. Hiszen amit adtunk, azt nem közös megállapodás alapján tettük, hanem egyoldalú túladás volt, ami abból a félelemből fakadt, hogy ha nem adunk eleget, akkor elveszíthetjük a másikat.
És itt jön egy igazán éles felismerés: nem az a probléma, hogy adtunk, hanem az, hogy ezzel azt üzentük, a másik még nálunk is fontosabb, és ezzel észrevétlenül kivettük magunkat a saját életünk középpontjából. Ez az a pont, ahol egy kapcsolat egyensúlya felborul.

Remind magazin

A másik ilyenkor nem azt érzi, amit mi várnánk, hogy mennyire szeretve van, hanem sokkal inkább egyfajta nyomás nehezedik rá, egy kimondatlan elvárás. Hiszen amit nem kért, azt nem tudja viszonozni sem. Emiatt könnyen olyan helyzetbe kerül, ahol felszabadítóbb számára, ha távolodni kezd.
Közben bennünk is átrendeződik minden. A gondolataink körülötte forognak, az örömünk attól függ, hogy jelen van-e benne, és egy idő után azt vesszük észre, hogy nem tudunk igazán jól lenni nélküle. Ellenben ő képes jelen lenni a saját életében. Ez a különbség pedig feszültséghez vezet, hiszen az alkalmazkodásért, az önfeladásért cserébe mi több figyelmet, több időt szeretnénk. Ezek mindaddig természetes vágyak, amíg ezeket nem várjuk el kötelezően a másiktól, mert ebben az esetben már a kapcsolat kapcsolódás helyett függéssé válik.
Mindez csak akkor fog megváltozni, ha a fókusz visszakerül önmagunkra, amikor újra jelen leszünk a saját életünkben, amikor lesznek saját örömeink és ritmusunk. Ez nem radikális változásokkal kezdődik, hanem apró lépésekkel, amelyek egymásra épülve lassan visszaadják azt, ami addig hiányzott: az élményt, hogy jól vagyunk a saját életünkben.
Ekkor leszünk majd képesek újra kapcsolódni, mert egy kapcsolat nem arra való, hogy kitöltse az életünkben lévő űrt, hanem arra, hogy két teljes élet találkozzon benne.

Fotó: Getty Images

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

bibok_bea

Ez a 3 kérdés a jó párkapcsolat titka – interjú Bibók Bea pszichológussal

REMIND EXPERT

csatlos_nikolett (1)

Csatlós Nikolett

Csatlós Nikolett 2025 februárjában szerzett díszoklevelet coach-kineziológusként © az Európa Akadémián, ahol azóta is folytatja tanulmányait különböző továbbképzéseken. Szakmai tudását saját több éves önismereti útja is mélyíti. Önismereti írásainak teret adva nemrégiben indította útjára a Niki tollából nevű oldalát a közösségi média platformjain. Hosszútávú tervei között kiemelt helyen szerepelnek a csoportos önismereti workshopok a már elérhető egyéni ülések mellett. Nikit elsősorban személyes önismereti útjának megélései és szakmai tapasztalatai inspirálják arra, hogy hitelesen írjon akár a nehezebb, megosztóbb témákról is emberközeli, érthető stílusban. Munkájában elsősorban nőkkel foglalkozik, akik gyakran a maszkulin energia túltengésével, párkapcsolati elakadásokkal, önazonossági nehézségekkel vagy újra és újra ismétlődő élethelyzetekkel küzdenek. Szakértőként kiemelten fontosnak tartja a szégyen, a bűntudat és a tabusítás témaköreit, valamint azt, hogy ezekből hogyan vezet el az út a felelősségvállaláshoz és a tudatos, önazonos, örömteli élethez.

Elindult az Remind Expert program, böngéssz témakörök/szakértők szerint

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Mi történik, ha egy testnevelő tanár egyszer csak rájön, hogy az igazi munka nem a tornateremben, hanem a testünk legmélyebb...
vago_reka_batz

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

Megérkezett a Batz X REKAVAGO 5. születésnapi kollekciója. Papucsok, amelyek túlmutatnak a funkcionalitáson: a Batz X REKAVAGO darabjai ma már...
NEW YORK, NY - MAY 08: Dakota Johnson

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

Ha filmekről beszélünk, New York sokkal több mint forgatási helyszín: önálló karaktere van, amely megtestesíti az amerikai álmot és annak...

„Nem a kommunikáció sok, a zaj túl nagy” – a Tudatos döntések podcast vendége Bőhm Kornél

A kommunikáció sokáig csupán csak egy hasznos kiegészítő területnek számított a cégek életében. Ma már sokkal inkább túlélési kérdés. Bőhm...

Slow life otthon – gondolatok az otthon új ritmusáról

Van egy pont, amikor már nem új helyekre vágyunk. Nem több élményre, nem még egy utazásra, nem újabb impulzusokra —...

Ökopszichológia: miért lassít le a kert? – és miért válik a jelenlét az egyik legértékesebb luxussá

Az elmúlt évtizedekben egyre több kutatás vizsgálja, hogyan hat ránk a természet közelsége — és az eredmények meglepően egy irányba...

EZ IS ÉRDEKELHET

parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Mi történik, ha egy testnevelő tanár egyszer csak rájön, hogy az igazi munka nem a tornateremben, hanem a testünk legmélyebb...

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

„Nem a kommunikáció sok, a zaj túl nagy” – a Tudatos döntések podcast vendége Bőhm Kornél

Slow life otthon – gondolatok az otthon új ritmusáról

Ökopszichológia: miért lassít le a kert? – és miért válik a jelenlét az egyik legértékesebb luxussá

6 meglepő úti cél magyar városok kapcsolatai nyomán

Fermentálás: az élő ételek nyomában