„Az a küldetésünk, hogy a gyerekek a világot innovatív és fenntartható irányba formálják”

Az Edison Platform idei, Edison100-as listáján a Tudomány kategóriában a finn módszerrel, építészeti projekteken keresztül oktató Arkki Építészeti Iskolát díjazták - ez pedig garancia a tudományosan megalapozott, hiteles kezdeményezésre. Mikó Zsuzsanna Eszter alapító tagot, okleveles építészmérnököt kérdeztük arról, mit kínál a családoknak az Arkki, mit jelent nekik az elismerés, mi motiválja őket a mindennapokban.

Mi jelenti számotokra a  sikert a mindennapokban?

Több szinten is gondkolkodunk a sikerről, ezek közül a legfontosabb egyértelműen az egyéni szint, vagyis az, hogy az adott foglalkozáson, vagy az adott félévben sikerült-e a hozzánk járó gyermekeknek szélesíteni a látókörét. Bátorságot adni nekik az ötleteik megosztásához és kivitelezéséhez, kitartásra, kritikai gondolkodásra nevelni őket, miközben jól érzik magukat a foglalkozáson, és sikerélményként élik meg a műhelymunkát. Vannak, akik már több, mint 2 éve látogatják a szakköröket, és az iskolában, valamint az életük több területén is tudják használni az Arkki-foglalkozásokon tanultakat, legyen szó készségekről vagy ismeretanyagról. Tartunk egyalkalmas műhelyfoglalkozásokat is osztályoknak, cégeknek, baráti társaságoknak, gyerekcsapatoknak – itt is abban mérjük a sikert, hogy milyen élményeket sikerül a gyerekeknek, felnőtteknek arról az egy alkalomról hazavinni, közelebb kerülünk-e az Arkki legfőbb küldetéséhez, hogy a gyermekeket és a fiatalokat olyan készségekkel ruházzuk fel, melyek által a jövő világát innovatív és fenntartható irányba tudják formálni. Természetesen az is nagyon jó érzés, ha mások is elismerik a munkánkat, például tavaly decemberben a Szabd át a Várost! workshopunk bekerült az angol Thornton Education Trust – TET Awards nemzetközi projektjeinek 4 finalistája közé. 2025 szeptemberében pedig hatalmas meglepetés ért minket az Edisonplatform – Edison100 díjátadón: a Tudomány kategória győztesei lettünk! Egy-egy ilyen elismerés nagyon sok energiát tud adni a mindennapokra. 

Remind magazin

Hogyan tudnak hozzátok bekerülni a gyerek, hogy néz ki a felvétel folyamata?

A foglalkozásainkra nincs felvételi, mindenkit nagyon szívesen látunk 4-19 éves korig 5 korcsoportban: Játék és Alkotás (óvodásoknak), Felfedezők (1-3. osztályosoknak), Kísérletezők (4-6. osztály), Alkotók (7-10. osztály), Építészeti Előkészítő (11-12. osztály). A korosztályok szerinti foglalkozások és az ennek megfelelő tananyag lehetővé teszik, hogy a gyerekek a saját szintjüknek megfelelő módon az építészet sokféle aspektusába bepillantást nyerhessenek, mint például a belsőépítészet, az urbanisztika, a mérnöki szerkezetek, a népi építészet, az újrahasznosítás, a környezettudatos építés, a színek-fények-árnyékok hatásai az emberi pszichére. A foglalkozások során segítjük a gyerekeket, hogy az őket körülvevő világ csodáira ötleteléssel és kísérletezéssel, egymással együttműködve csodálkozzanak rá.

Építészeti projekteken keresztül fejlesztitek az óvodás és iskolás korú gyerekeket. Ebben az életkorban mekkora a jelentősége az úgynevezett szuperképességek fejlesztésének?

Az Arkki pedagógiának fontos eleme, hogy azt hangsúlyozzuk: nem az a fontos, hogy mit tudsz egy adott pillanatban, hanem az, hogy hogyan tudsz tanulni és alkalmazkodni. Már nem elég a tényeket megtanulni, hanem meg kell tanulnunk, hogy mit kezdjünk a tényekkel, hogyan kombináljuk az összetett információkat, és miként használjuk azokat kreatívan társadalmunk sokrétű problémáinak megoldására. Miközben a világ nagy sebességgel változik, a hagyományos oktatási rendszerek lassan alkalmazkodtak, így az elmúlt 100 évben olyan ismereteket és készségeket tanítottak, amelyek egyre inkább elavultak.

Remind magazin

Az Arkki-projektek elkészítése során a gyerekek gyakorolhatják a kritikai gondolkodást, a kreatív problémamegoldást, az önismeretet, csapatmunka esetén pedig az irányítást, együttműködést, alkalmazkodókészséget és a kommunikációt. Népi építészeti projektjeink támogatják a gyerekek szociális- és kulturális nyitottságát, megismertetik őket ismeretlen népcsoportok fantasztikus találmányaival. A félév során a gyerekek megtanulnak kitartóan dolgozni és gyorsan megértik, hogy minden nem működő prototípus csupán egy lépés a fejlődés felé.

A legendás finn oktatási elvek alapján működtök szerte a világban, ez egy merőben más szemlélet, mint a poroszos, magyar oktatás. Mesélj egy kicsit erről!

A gyerekek természetüknél fogva kíváncsiak. Az Arkki pedagógia játék alapú tanulást alkalmaz, és teret ad a gyerekek természetes felfedezési vágyának. A foglalkozások során segítjük a gyerekeket, hogy az őket körülvevő világ csodáira ötleteléssel és kísérletezéssel, egymással együttműködve csodálkozzanak rá. 

Remind magazin

Az Arkki STEAM pedagógia szerint működik, mely egy betűszó a természettudomány, a technológia, a műszaki tudományok, a művészet és design, valamint a matematika összefoglalására. Az Arkki pedagógia különlegessége, hogy ha az arts-ot architecture-re, azaz építészetre cseréjük, rögtön könnyebb dolgunk van, mivel az építészet olyan multidiszciplináris tudományág, mellyel a másik négy összetevő sokkal könnyebben megfogható a valóságalapú tanulással, mint a művészetekkel. Az Arkkiban az a célunk, hogy míg egyre nő a gyerekekben a kíváncsiság és az empátia, a feladatok elkerülése és a kudarctól való félelem minimálisra csökkenjen.

Mit láttok a nálatok fejlődő gyerekeken, mennyire nyitottak, mennyire könnyen merülnek el a feladatokban? Gyakran hallani mostanában, hogy a „mai gyerekeket nem lehet lekötni”.

Mi is érzékeljük, hogy nehezebben koncentrálnak a gyerekek az egyes projekteket bevezető inspirációs előadásra, éppen ezért a foglalkozásvezető beszélgetésekkel és kérdésfeltevéssel ismerteti meg a témát, a jelenséget a gyerekekkel. A válaszokat, ismereteket közösen gyűjtjük össze. A legtöbb térbeli projekt építése előtt tervet készítünk, és meg is beszéljük egymással az ötleteket, ezzel is rávezetve a designgondolkodás alapjaira. Az alkotás folyamata során a legtöbb gyerek nagyon hamar rá tud érezni a kétkezi foglalatosságokkal járó flow élményre, ha pedig megakadnak ebben, az építész foglalkozásvezető beszélgetésekkel és kérdésfeltevéssel vezeti a gyermekeket a feladatmegoldás közben. Ami még nagyon fontos, hogy ahelyett, hogy egyetlen lehetséges megoldást keresnénk, több, egyformán jó megoldás születhet. Így mindenki kedvére formálhatja a munkáját egy neki tetsző irányba. Ha a gyerekek olyan környezetben vannak, ahol bíznak bennük, segítik őket a kísérletezésben, és teret adnak a kreatív gondolataiknak, nagyon hamar rájönnek, hogy milyen fantasztikus érzés elmélyülten alkotni. A gyermekkorban elsajátított örömteli alkotó folyamatok pedig pótolhatatlan értékeket képviselnek egy ember életében.

Mesélj arról egy kicsit, milyen jövőbeli terveitek vannak!

Tervünk és vágyunk is van bőven a jövőre nézve! Minden évben fontos célunk, hogy egyre többen tudjanak rólunk. Sokan jönnek még mindig úgy a foglalkozásokra, hogy most hallottak csak az Arkkiról, pedig milyen jó lett volna már a kezdetek kezdetén is járni. Idén ősszel elindítottuk a céges csapatépítő programunkat, a bevétel segítségével pedig egy-egy iskolai osztályt tudunk hozzásegíteni ahhoz, hogy 50 százalékos kedvezménnyel vehessenek részt az osztályoknak szóló foglalkozásainkon. Szeretnénk még több együttműködést múzeumokkal, könyvtárakkal, különböző szervezetekkel, hogy minél több gyerekhez eljuttathassuk az építészet alapelemeinek megértését, a megfigyelés, az önálló kísérletezés, és a kreatív problémamegoldás és alkotómunka örömét. Szeretnénk részt venni participációs (részvételi) tervezési folyamatokban, ahol a gyerekek valódi lehetőséget kapnak, hogy a saját elképzeléseik szerint formálják a környezetüket egy innovatív és fenntartható iránynak megfelelően. 

Fotó: Arkki saját

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Gyereknek lenni ma Magyarországon

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

A család nem kötelesség a szeretetre

Gyerekkorunk óta azt tanuljuk, hogy a család mindennél fontosabb. Halljuk, hogy a vér kötelez, hogy a szüleinket tisztelnünk kell, hogy...

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Júniusban nyitja meg kapuit a XI. kerületben a BudaWest Irodaházban a MDExpert Clinic, amely mögött a hazai orvosesztétikai piac egyik...

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Szilárdi Noémivel

A Kamay Ko kollekciói nem csupán ruhák, hanem üzenetek is. A márka alapítója, Szilárdi Noémi szerint minden darabnak történetet kell...

5 Galaxy AI-funkció, ami segít megőrizni a nyár pillanatait

Ugye, veled is előfordult már, hogy hazaértél egy nyaralásról, végigpörgetted a képeket, és valahogy egyik sem adta vissza az érzést,...

EZ IS ÉRDEKELHET

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Szilárdi Noémivel

5 Galaxy AI-funkció, ami segít megőrizni a nyár pillanatait

Kevesebb arcfeltöltés, több harmónia – új trend az esztétikai orvoslásban

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást