„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében úgy fogalmazta meg nagyon találóan, hogy „egy nagy fának nagy az árnyéka”. Édesapja, Kürti Sándor neve sok ajtót kinyitott előtte, ugyanakkor korán felismerte, hogy ha valóban önmaga akar lenni, akkor nem ugyanazon a pályán kell versenyeznie, ahol az édesapja már legendává vált. Szerző: Juhász Marianna

Menekülési útvonal az identitáshoz

A felismerés, hogy ha jobb akar lenni a családi vállalkozást sikerre vivő édesapjánál, akkor meg kell találnia a saját versenypályáját, Kürti Tomot végül egészen Amerikáig vitte. Nem pusztán földrajzi értelemben „menekült” az apai árnyék elől, hanem identitásában is távolságot keresett attól a szereptől és üzleti feladattól, amelyet otthon készen kapott.

A zeneszerző-karmester Gustav Mahlert idézve úgy fogalmazott: a tradíció nem a hamu imádata, hanem a láng életben tartása. Vagyis Kürti Tom szerint az örökségeinkkel kapcsolatban a legfontosabb kérdés nem az, hogy megtartjuk-e őket változatlanul, hanem hogy képesek vagyunk-e élővé tenni őket a saját döntéseinken keresztül.

A vezetői szerepről beszélve hangsúlyozta: amikor valaki átvesz egy vállalatot – legyen az családi cég vagy multinacionális vállalat –, valójában egy komplett működési mintát, szokásokat, beidegződéseket, kimondatlan szabályokat örököl meg. Ebből az „aranykalitkából” csak akkor lehet kitörni, ha felismerjük, hogy nem minden örökség kötelező, és van bátorságunk ahhoz, hogy a megszokásokon változtassunk.

A valódi kapcsolatokban hisz

Az Amerikában töltött idő nemcsak szakmailag, hanem emberileg is meghatározó volt számára. Bár lenyűgözték az üzleti lehetőségek, végül a hazatérés mellett döntött, mert az amerikai kultúrában nem találta meg azokat a mély emberi kapcsolatokat, amelyek túlmutattak volna a felszínes beszélgetéseken.
Talán nem véletlen, hogy jelenlegi munkája is erre az emberi mélységre épül. A Kürt Consultingnál komplex vállalatirányítási problémákkal foglalkoznak: stratégiával, szervezetfejlesztéssel, vezetői működéssel és együttműködésekkel. Kürti Tom szerint ugyanis egy vállalat sikerét nem lehet különálló elemekre bontva megérteni, mert minden mindennel összefügg.

A beszélgetés során szóba került a változás valódi természete is. Kürti Tom szerint az emberek gyakran tévednek, amikor azt hiszik, hogy a változáshoz elég kitűzni egy célt. Szerinte azonban a valódi fordulópontot az jelenti, amikor észrevesszük, hogy újra ugyanazokat a mintákat ismételjük, amelyeket már régóta meg akartunk haladni.

Kürti Tom szerint a szokások felismerése mellett kulcsszerepe van a változásban a fenntartható változási sebességnek is. Szerinte sem embereket, sem szervezeteket nem lehet korlátlan tempóban átalakítani. Minden változásnak megvan a saját ritmusa, amelyhez az emberi működésnek és a piacnak is alkalmazkodnia kell.

A podcastban kritikusan beszélt azokról a gyors megoldásokat ígérő coach-szerepekről is, amelyek mögött nincs valódi vezetői tapasztalat, ellentétben azokkal a tanácsadókkal, akik mögött valódi vállalatvezetői kudarcok, nehéz döntések és megélt válsághelyzetek állnak.

Az élő podcastként rögzített felvétel a Business Bistro konferencián készült.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal