Itt vagyunk az irodádban, és az asztalodon látható egy tábla, amelyen a következő felirat olvasható: Dr. Baji Balázs állatorvos. Hogy van ez?
Sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy a sportkarrierem mellett elvégeztem az Állatorvostudományi Egyetemet, és azon még inkább, hogy négy évet dolgoztam a szakmában. Igaz, részmunkaidőben, mert az élsport mellett nem volt lehetőségem egy teljes állás betöltésére. Ezzel egy gyermekkori álmot valósítottam meg, hiszen már kiskorom óta szerettem volna állatorvos lenni, ugyanakkor a sport mindig is az életem középpontjában állt, mára pedig eldőlt, hogy mégiscsak itt van az én helyem.
Javíts ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy az állatorvosi képzés messze a legnehezebb minden felsőoktatási szak között. Erre te a világbajnokság közben teljesítetted.
Valóban nem volt egyszerű. Nagyon sok áldozatot követelt, hogy mind az egyetemen, mind a sportban jól helytálljak. Ehhez hozzátartozik, hogy az állatorvosi egyetem rengeteg elméleti és gyakorlati tudást igényel, amit nem lehet félgőzzel csinálni, és végképp nem lehet online órákkal teljesíteni. Pontosan ezért kétszer is szüneteltetnem kellett a tanulmányaimat, hogy tudjak készülni a világversenyre. Tehát hol itt, hol ott volt a fókusz. Annyi szerencsém volt, hogy sprinterként nem kellett állóképességi versenyekre készülnöm, így maradt időm a tanulásra. Amikor pedig elérkezett a vizsgaidőszak, akkor egyfajta regenerációs időként tekintettem rá, mondván végre pihenhet a testem. Illetve az egyetemi társaim is sokat segítettek, ez is kellett az állatorvosi diplomához. De ha jobban belegondolok, nem volt lehetetlen kihívás, hiszen sportolóként már nagyon fiatalon megtanultam, hogyan osszam be az időmet.
Azt hiszem, hogy többek között ez az egyik leghasznosabb készség, amelyet a profi sportolók elsajátítanak: megtanulják fegyelmezetten kezelni a rendelkezésre álló időt.
Talán ez magyarázza, hogy az élsportolók élete kívülről nagyon vonzó. Sokan lesznek sikeresek civilként a sportkarrier után is. Persze akadnak kivételek…
Igen, ez egy nagyon összetett kérdés. Aki olimpiai érmes vagy világbajnok, az sokkal könnyebben talál új lehetőségeket, akár a sportéletben, akár a magánszektorban. Az aranyérmesek kezében ott a végtelen lehetőségek tárháza. Viszont azoknak a sportolóknak már nehezebb a helyzetük, akik nem jutnak el a legmagasabb szintekig, holott ők is hosszú éveket tettek bele a felkészülésbe. Ez néha igazságtalannak tűnik. Hogyan lehetséges az, hogy tíz-húsz vagy akár harminc év sport után valaki civilként is sikert sikerre halmoz, míg mások kilátástalan helyzetbe kerülnek. Véleményem szerint ez utóbbit csak úgy lehet elkerülni, ha a sportolók már aktív karrierjük alatt gondolkodnak a jövőjükről. Nem mindenkinek adatik meg, hogy olimpiai bajnok legyen, de végzettséget, szakmát még szerezhetnek, így nagyobb eséllyel fognak boldogulni az életben.
Magyarországon milyen lehetőségeik vannak a fiatal sportolóknak?
A hazai tehetséggondozásban sok lehetőség van, itt van például a Herakles Program, amely remek támogatást nyújt az utánpótlás számára.
Ugyanakkor fontos, hogy a fiatalok ne csak a sportra koncentráljanak, hanem a jövőjük építésére is, ezért olyan programokat szeretnénk bevezetni, amelyek segítik őket a pénzügyi tudatosságban és a munkaerőpiac megismerésében.
Így elkerülhető lenne, hogy fiatal felnőttként, a sportkarrier befejeztével kicsússzon a lábuk alól a talaj. Minden sportolónak tisztán kell látnia, hogy a sport egyszer véget ér, de a civil élet megy tovább.
Néhány éve, hogy visszavonultál az élsporttól. Miért döntöttél így?
A tokiói olimpia előtt éreztem, hogy elérkeztem a sportkarrierem végéhez. Nem fogom szépíteni, hihetetlenül nehéz volt lemondani a versenyzésről, már csak azért is, mert hajszálon múlott, hogy nem jutottam ki az olimpiára. Ehhez hozzátartozik, hogy 2019-ben megsérültem, és innentől kezdve az egész sportkarrierem egy folyamatos küzdelemmé vált, és hiába akartam folytatni, hiába vívódtam, be kellett látnom, hogy ezzel egy korszak lezárul az életemben.
Ma a Nemzeti Sportügynökségnél dolgozol. Mégsem búcsúztál el végleg a sportélettől.
Ez többek között a visszavonulásnak köszönhető, hiszen utána rövid időn belül felkértek, hogy vegyek részt az Atlétikai Világbajnokság szervezésében, és azóta is a sportstratégia területén dolgozom. A világbajnokság szervezése hatalmas feladat volt, és büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek a munkának. Emlékszem, nagy örömmel vállaltam ezt a feladatot, és most is nagyon élvezem, hogy már nemcsak egy sportágat, hanem a sport egész rendszerét átlátom.
Tehát ma minden oldalról látod a sportvilág ezer arcát. Milyen volt így követni az olimpiát?
Ez különösen vegyes érzés volt. Egykori sportolóként nem tudtam teljesen kívülállóként nézni az eseményeket. Ez igaz a 2023-as Atlétikai Világbajnokságra, a 2024-es párizsi olimpiára, sőt még a 2021-es tokiói olimpiára is, bár az utóbbi egy fájó pont volt számomra, hiszen rengeteg energiát tettem abba, hogy kijussak, de végül nem sikerült. Mostanra viszont megbékéltem a helyzettel, és már másként nézek azokra a fiatal sportolókra, akik a rajtvonalnál állnak. Jól tudom, hogy mit éreznek, ahogy azt is, hogy milyen később felállni a dobogóra. Szerintem ebben sok visszavonult sportoló egyetért velem, ahogy abban is, hogy nekünk mindig kicsit felmegy a pulzusunk, ha látunk egy versenyt. Nem számít, hogy három, tíz vagy harminc év telik el, egy sportoló mindig más érzésekkel fog szurkolni az akkori indulóknak.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el interjúnkat Ekler Luca paralimpikonnal!
Kiemelt kép: Baji Balázs; további fotók: MaSport, MTI