hirdetés
Általában minden nagyobb versenyünket egy hosszas, fizikai felkészülés előz meg, de nekem nagyon fontos, hogy fejben is mindig ott legyek egy versenyen, illetve a verseny előtt, ezért én ilyenkor naplózni szoktam. Elkészítem például a felkészülési tervemet; lejátszom magamban, hogy hogy fog kinézni a verseny, hogyan fogok bemelegíteni, hogy mit fogok enni vagy éppen mennyire időre van szükségem ahhoz, hogy felkészüljek az adott versenyszámra. Úgy gondolom, ezek mind-mind nagyon fontosak. A verseny előtti hetekben azért minden más dolgot próbálok minimalizálni az életemben, hogy maximálisan a megmérettetésre tudjak koncentrálni.
A tudatosságot a szüleimnek köszönhetem, akiktől rengeteget tanultam e téren. Ők például nagyon fontosnak tartották – ahogyan én is –, hogy amellett, hogy sportolok, a tanulásnak is szerepe legyen az életemben, ezért a sport azután lépett az első helyre, hogy befejeztem az egyetemet.
Nemrég elkezdtem félállásban tanítani a Testnevelési Egyetemen. Azóta a versenyeket és a vizsgaidőszakokat szervezői és tanári oldalról is látom. Ezek az időszakok mindig sűrűek, de ilyenkor igyekszem odafigyelni arra, hogy tudjak foglalkozni a hallgatóimmal, és az én felkészülésem is teljes legyen.
Sokáig ismeretlen volt számomra a parasport világa. Nem tudtam róla, hogy van rá lehetőségem, hogy parasportolók között versenyezzek. Amikor 2018-ban elmentem az első nemzetközi paraatlétika versenyemre, akkor éreztem igazán azt, hogy ez az a közeg, ahová tartozom: itt bajtársiasabb a légkör, oldottabb a hangulat, kevesebb a feszültség, mint amit az épek mezőnyében érzek, ott sokkal kiélezettebb a küzdelem. Egy paralimpián viszont tudjuk, hogy mindenkinek fel kellett állnia valamilyen élethelyzetből, és azután hozta ki magából a maximumot. Szerintem ez egy kicsit közelebb hoz egymáshoz minket.
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: olvasd el Rasovszky Kristóf olimpikonnal készült interjúnkat!
Fotó: Pejkó Gergő
hirdetés
