BMW Art Car kollekció – a kortárs művészet és a motorsport találkozása Münchenben

Húsz művész, húsz különleges autó és öt évtized története találkozik néhány hétre a müncheni BMW Weltben. Az autóipar egyik legkülönlegesebb művészeti projektjének teljes kollekciója most először látható együtt néhány hétig. A BMW meghívására mi is ott voltunk a kiállítás hivatalos megnyitóján, így első kézből mutatjuk meg, hogyan találkozik egymással a kortárs művészet, a technológia és a motorsport ebben az egészen elképesztő kollekcióban.

A BMW Art Car története 1975-ben, Hervé Poulain francia autóversenyző és műkereskedő merész ötletével kezdődött. Poulain egy kortárs művész által megalkotott BMW-vel szeretett volna rajthoz állni a Le Mans-i 24 órás versenyen, a világ egyik legrangosabb hosszú távú autóversenyén, ahol a pilóták egymást váltva, egy teljes napon keresztül küzdenek a győzelemért.

Az elképzelés mellé állt Jochen Neerpasch, a BMW Motorsport akkori vezetője, az első autó megalkotására pedig Alexander Calder amerikai szobrászművészt kérték fel. Calder élénk piros, sárga és kék felületekkel formálta át a BMW 3.0 CSL karosszériáját. Az alkotás azonban nem egy múzeumban mutatkozott be: még ugyanabban az évben rajthoz állt Le Mans-ban.

Remind magazin

Bár az autó technikai hiba miatt néhány óra után feladni kényszerült a versenyt, ezzel megszületett a BMW Art Car koncepciója, amelyben a mérnöki teljesítmény, a motorsport és a kortárs művészet addig szokatlan módon kapcsolódott össze. Az eredetileg egyszeri művészeti kísérletnek szánt kezdeményezésből végül a világ egyik legismertebb autóművészeti sorozata lett.

Műalkotások versenytempóban

A kollekció egyik legizgalmasabb sajátossága azóta is ez a kettősség. Számos BMW Art Car valódi versenyautóként született: nemcsak a kiállítóterekben, hanem a világ leghíresebb versenypályáin is megmutatkozott. A rajt után már nem felbecsülhetetlen értékű műtárgyként, hanem teljesítményre tervezett gépként kellett helytállnia. A sebesség, a használat és a kockázat így nem egyszerűen hátteret adott az alkotásoknak, hanem a történetük részévé vált. A BMW Art Car egyszerre őrizte meg az autó eredeti funkcióját, és nyitott új teret a művészi önkifejezés számára.

Remind magazin


Az elmúlt ötven évben olyan alkotók értelmezték újra a BMW modelljeit, mint Frank Stella, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Robert Rauschenberg, Esther Mahlangu, David Hockney, Jenny Holzer, Olafur Eliasson, Jeff Koons, Cao Fei vagy Julie Mehretu. A húsz autó azonban jóval több látványosan átalakított karosszériánál: együtt a modern és kortárs művészet változásairól, valamint a technológiához, a mozgáshoz és a sebességhez fűződő viszonyunkról is mesélnek.

A kollekció egyben a BMW formatervezési és technológiai fejlődésének lenyomata is. Az 1975-ös BMW 3.0 CSL-től a BMW Z1-en és a különböző versenymodelleken át egészen a legújabb BMW M Hybrid V8-ig öt évtized autóipari változásai rajzolódnak ki.

Remind magazin

Warholtól Julie Mehretuig

Andy Warhol 1979-ben saját kezűleg, mindössze 28 perc alatt festette meg a BMW M1-est. Lendületes ecsetvonásaival azt szerette volna érzékeltetni, hogyan mosódnak össze a színek nagy sebességnél. Az autó így mozdulatlanul is száguldani látszik – Le Mans-ban pedig valóban versenypályára állt, ahol kategóriájában a második, összetettben pedig a hatodik helyen végzett. Értékét ma több mint 60 millió dollárra becsülik, ezzel a világ egyik legértékesebb Art Carjaként és a kollekció egyik legjelentősebb kortárs műalkotásaként tartják számon.

Remind magazin

Esther Mahlangu 1991-ben a dél-afrikai ndebele kultúra jellegzetes geometrikus mintáit vitte fel egy BMW 525i karosszériájára. A sorozat első női és első afrikai alkotójaként egy hagyományosan nők által továbbörökített vizuális kultúrát emelt be a kortárs művészet és az autóipar nemzetközi világába.

Jenny Holzer 1999-es BMW V12 LMR versenyautóján a szavak kerültek a középpontba. A szinte teljesen fehér karosszérián olvasható „Protect me from what I want” – vagyis „Védj meg attól, amire vágyom” – mondat egy nagy teljesítményű versenygépen különösen erősen szól a sebesség, a vágy és saját határaink kapcsolatáról.

Jeff Koons 2010-es BMW M3 GT2-ese maga a felszabadult energia. Élénk színei és robbanásszerű vonalai miatt az autó álló helyzetben is mozgásban lévőnek tűnik. Néhány nappal a párizsi Centre Pompidou-ban tartott bemutatója után már Le Mans-ban versenyzett, tökéletesen megtestesítve az Art Car program eredeti gondolatát.

Remind magazin

A legújabb, huszadik BMW Art Cart Julie Mehretu etióp–amerikai képzőművész alkotta meg. A BMW M Hybrid V8 karosszériájára monumentális festményének gesztusait és színeit ültette át, majd az autó 2024-ben szintén rajthoz állt a Le Mans-i 24 órás versenyen.

Mehretu projektje ugyanakkor már jóval túlmutat magán az autón. A művész Mehret Mandefro filmproducerrel és forgatókönyvíróval közösen létrehozta az African Film and Media Arts Collective kezdeményezést, amely afrikai és az afrikai diaszpórához tartozó művészeket és filmes alkotókat támogat.

Egy különleges, jégbe fagyasztott BMW

A müncheni kiállítás egyik legkülönlegesebb darabja Olafur Eliasson 2007-ben bemutatott BMW H2R Projectje. A dán–izlandi művész a hidrogénhajtású sebességi prototípus eredeti karosszériáját fényvisszaverő fémből készült, hálószerű szerkezetre cserélte, majd több réteg fagyott vízzel vonta be.
A belülről megvilágított, mintegy kéttonnás installáció egyszerre idéz futurisztikus járművet és olvadásra ítélt jégszobrot. Az alkotás a technológiai fejlődés mellett a fenntarthatóságról, a környezethez való viszonyunkról és az autó jövőjéről is gondolkodásra késztet. A teljes méretű installációt 2007-es premierje óta mindössze három alkalommal mutatták be a nagyközönségnek – a BMW Welt a negyedik helyszín, ahol eredeti formájában látható.

Öt évtized egyetlen kiállításon

A július 28-án, meghívott vendégek előtt megnyílt müncheni tárlat egyben a BMW Art Car jubileumi világkörüli turnéjának lezárása is. A kollekció darabjait több mint harminc országban mutatták be, most azonban először mind a húsz autó egyetlen helyszínen látható.

A kiállítás a legújabb alkotásoktól vezeti vissza a látogatót a sorozat kezdeteihez. Julie Mehretu és John Baldessari munkái fogadják a közönséget, majd az egyes évtizedeken végighaladó idővonal mutatja meg a művészeti irányzatok, az autótervezés és a technológia változásait. Az út végén az első Art Carok kaptak helyet, középpontban Alexander Calder 1975-ös BMW 3.0 CSL-jével.

A teljes kollekciót végignézve nem egyetlen stílus vagy korszak rajzolódik ki. Minden alkotó másként közelített a mozgáshoz, a technológiához és az autó formájához: a karosszéria hol vászonná, hol szoborrá, szövegművészeti alkotássá vagy éppen digitális élménnyé változott.

Remind magazin

A tárlathoz interaktív digitális megoldások is kapcsolódnak. Az Artlas alkalmazás mind a húsz autóhoz kínál háttér-információkat, tematikus túrákat és audiotartalmakat, miközben a látogatók a telefonjuk kameráját az egyes modellekre irányítva fedezhetik fel azok történetét. Az applikáció huszonöt nyelven érhető el.
A BMW Art Car éppen ettől vált az autóipar egyik legizgalmasabb és legidőtállóbb művészeti projektjévé. Az autó itt nem egyszerűen dekorálható felület, hanem önálló médium, amelyen a kortárs művészet, a technológia és a motorsport valódi párbeszédbe kerül egymással. Ötven évvel azután, hogy Alexander Calder színes BMW-je kigördült a Le Mans-i versenypályára, a teljes kollekció most először meséli el együtt ezt a különleges történetet.

A „BMW ART CARS – 20 ARTISTS, 50 YEARS OF INNOVATION. REUNITED AT BMW WELT” című kiállítás 2026. július 29. és augusztus 31. között, naponta 9 és 18 óra között látogatható a müncheni BMW Weltben.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

automentes

Gondoltál már arra, milyen lenne az élet autók nélkül? Megmutatjuk!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal