Érkezik a magyar üzleti élet „Oscar-gálája”

A Menedzserszövetség 2025. május 22-én, immár 30. alkalommal rendezi meg az Év Menedzsere Díjátadó Gálát, az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét. Az idei jubileumi gála exkluzív helyszíne a Magyar Állami Operaház, az esemény elegáns keretét pedig a történelmi Drechsler-palotában megnyílt, ikonikus W Budapest Hotel adja.

A Menedzserszövetség három évtizede díjazza azokat a kivételes vezetőket, akik nemcsak üzleti sikereikkel, hanem értékalapú szemléletükkel, társadalmi felelősségvállalásukkal és innovációs tevékenységükkel is példát mutatnak. A védjegyoltalom alatt álló Év Menedzsere Díj mára a magyar gazdasági élet egyik legnagyobb presztízsű elismerésévé vált.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Ünnepi díjátadó, különleges programok

A nagyszabású, ünnepi díjátadót különleges művészeti programok színesítik. Színpadra lép a nemzetközileg is elismert Recirquel Cirque Danse társulat, amely jelenleg Európa legnagyobb immerzív produkciójára készül, valamint Buka Péter fiatal zongoravirtuóz, és lenyűgöző előadásával az Operaház balettkara is.

A színpadi programot exkluzív fogadás zárja, ahol a vendégek az Operaház pazar tereiben és teraszain egyedi gasztronómiai élményekkel gazdagodhatnak. Magyarország élvonalbeli éttermei és cukrászdái kínálják signature fogásaikat és desszert különlegességeiket, a gála hivatalos pezsgője a Moët & Chandon.

A gála programját stílusosan foglalja keretbe a W Budapest Hotel teraszán megrendezett ünnepélyes nyitó fogadás és az Év Menedzsere After Party – a patinás Operaházzal szemben, Budapest egyik legexkluzívabb helyszínén.

Remind magazin

Közös pont

A Menedzserszövetség jubileumi gálája nemcsak elismerés a kiváló vezetők számára, hanem különleges találkozási pont az üzleti élet szereplőinek, valamint a kultúra és a gasztronómia szerelmeseinek.

„Az Év Menedzsere Díj a magyar üzleti élet Oscarja – számunkra azonban mindig többről szólt, mint puszta elismerésről. Azokról a vezetőkről szól, akik nemcsak vállalatokat, hanem közösségeket is formálnak; akik felelősen gondolkodnak a jövőről, és példát mutatnak a következő generáció számára. A 30. gála különleges mérföldkő, amely megmutatja: a magyar vezetők globális szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak” – mondta Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke. „Büszkék vagyunk rá, hogy stratégiai együttműködésünknek köszönhetően a jubileumi díjátadó az Operaházban valósulhat meg. Ezzel az év egyik legfontosabb társasági eseményét méltó módon emeltük a legmagasabb presztízsű rendezvények közé – ezt az élményt nem érdemes kihagyni” – tette hozzá a Shell korábbi globális alelnöke.

„Az est során a kiválóságot és az elhivatottságot ünnepeljük – reflektorfénybe állítva azokat, akik példát mutatnak mindannyiunk számára. Munkájuk elismeréseként idén tíz rangos Év Menedzsere Díjat adunk át a hazai üzleti világ leginspirálóbb és legelismertebb vezetőinek. Minden szempontból a 30 év legexkluzívabb rendezvényére készülünk: az ország két ikonikus épületét kapcsoljuk össze, és a gálán nemcsak az üzleti élet szupersztárjai lesznek jelen, hanem Magyarország legmeghatározóbb művészeti produkciói, valamint a hazai gasztronómia kiválóságai is – hogy igazán emlékezetessé tegyük jubileumi eseményünket vendégeink számára” – fogalmazott Buday Kollárik Tímea, a Menedzserszövetség ügyvezetője.

A Menedzserszövetség és a KPMG Hungary közös Év Menedzsere az Üzleti Kultúráért Különdíját idén első alkalommal adják át. A díj kapcsán Rózsai Rezső, a KPMG Hungary vezérigazgatója így fogalmazott:

„A Menedzserszövetség és a KPMG által közösen alapított Év Menedzsere az Üzleti Kultúráért Különdíjjal azon elsőszámú vezetők munkáját ismerjük el, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárulnak a pozitív üzleti kultúra kialakításához és fenntartásához. Ők azok, akik az etikus üzleti kultúra területén példaképek, törekednek a transzparens működésre, hisznek a bizalomra épített vállalati kultúrában, és vallják, hogy vállalatvezetőként szerepük van a társadalom szemléletformálásában is. Felelős, befogadó, fejlődő és fenntartható vállalati kultúrát és coaching szemléletű vezetést hoznak létre, ezzel inspirálják munkavállalóikat és egyéb stakeholdereiket, hogy ezen szemlélet mentén cselekedjenek. A díj célja, hogy elismerje és támogassa az értékalapú vezetést, a fenntarthatóság előtérbe helyezését, és egyúttal kifejezésre juttassa elkötelezettségünket ezen értékek iránt.”

Remind magazin

Maradandó nyom a világ üzleti térképén

A Menedzserszövetség és az Institute of Directors Hungary közös Global Leadership Award különdíja szintén idén debütál. Az elismerés célja, hogy reflektorfénybe állítsa azon magyar származású vezetőket, akik a világpiacon is maradandó nyomot hagynak.

„Maradandó nyom a világ üzleti térképén – ezt jelenti a Global Leadership Award. Ez az elismerés egyfajta iránytű: olyan példaképeket állít reflektorfénybe, akik magyar gyökereikből táplálkozva formálnak hatást a nemzetközi gazdasági színtéren. A Menedzserszövetség és az Institute of Directors Hungary által a jubileum alkalmából alapított különdíjjal azokat a magyar származású vezetőket ismerjük el, akik nemcsak alkalmazkodnak a globális kihívásokhoz, hanem nemzetközi szinten alakítják a gazdaság jövőjét. Ők nem csupán követik a trendeket – új normákat teremtenek. Hidat építenek gazdasági, kulturális és geopolitikai világok között, miközben a fenntarthatóságot és az emberközpontú vezetést képviselik” – fogalmazott Kristóf Györgyi, az Institute of Directors Hungary elnöke. 

Remind magazin

A 2024-es év sikereit és üzleti teljesítményeit elismerő Év Menedzsere Díjak az alábbi kategóriákban kerülnek átadásra évek, évtizedek óta:

  • 30 éve – a Menedzserszövetség Év Menedzsere Díja
  • 25 éve – a Menedzserszövetség és a Legitimo Jogvédelmi Biztosító közös Év Fiatal Menedzsere Díja
  • 10 éve – a Menedzserszövetség és a Gránit Bank közös Év Menedzsere Életműdíja
  • 8 éve – a Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíja
  • 7 éve – a Menedzserszövetség és a Shell Hungary közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíja
  • 6 éve – a Menedzserszövetség és a Bayer Hungária közös Év Női Menedzsere Különdíja, valamint a Menedzserszövetség és Foxconn csoport közös Jövő Menedzsere Különdíja
  • 4 éve – a Menedzserszövetség és a Linde Gáz Magyarország közös Év Menedzsere a Környezettudatos Gazdaságért Különdíja
  • Idén debütál – a Menedzserszövetség és KPMG Hungary közös Év Menedzsere az Üzleti Kultúráért Különdíja, valamint – a Menedzserszövetség és az IoD Hungary közös Global Leadership Award Különdíja is

A díjazottakat a Menedzserszövetség partnerszervezetei, elnöksége, a Jelölő Bizottság tagjai és az előző év díjazottjai jelölték. A döntés idén is többkörös, szigorúan titkos szavazási rendszerben történt.

A díjátadóról bővebb információt, valamint jegyvásárlási lehetőséget a gála hivatalos oldalán találsz!

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

EZ IS ÉRDEKELHET

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában