Az angyalföldi srác tündérmeséje – Interjú Kapitány Istvánnal

Becsült olvasási idő: 3 perc
37 év után búcsúzik a Shelltől. Utolsó ott töltött éveiben kereskedelemért felelős alelnökként 85 ország, több mint félmillió munkavállaló és negyvenötezer töltőállomás szolgáltatásai tartoztak hozzá. Az elmúlt időszakban kiépítette a világ második legnagyobb elektromos töltést biztosító hálózatát. Ő a legmagasabbra jutott magyar, aki arra vállalkozott, hogy megmássza a globális vállalatok karrierpiramisát. Iglódi Csaba személyes vezetői tanácsadó beszélgetett Kapitány Istvánnal.
kapitany_istvan

hirdetés

Azon a hétfőn beszéltük meg a találkozónkat, ami­kor kitette a social media felületeire búcsúposztját (er­ről egy kicsit majd később). Az első, neki „munkahely nélküli” munkahét végén ültünk le beszélgetni, így a shelles névjegy (lesz szó róla) már a múlté, de a töb­bes szám első személy, amit vele kapcsolatban használ, még sokszor elhangzik (erről is kérdezem). Azt viszont, hogy amikor az olvasó elé kerül ez az interjú, ő mit tesz éppen, maga sem tudja (de mi kitérünk majd rá). Annyit biztosan állíthatok, hogy feladat nélkül nem lesz. Ügye van bőven (soroljuk), és az sem kizárt, hogy… De ne szaladjunk ennyire előre!

Pályakezdőként, a késő, de még izmos Kádár-kor Budapestjén megfordult-e a fejedben, hogy egyszer ilyen track recorddal térsz majd haza Londonból?

Budapest határáig is alig láttam, nemhogy a vasfüggö­nyön túl. Aztán egy esős napon éppen nálam reklamált egy elégedetlen vevő. Jól sikerülhetett a panaszkezelés, mert állásajánlatot tett. Megkérdeztem a feleségemet, de ő csak annyit mondott: a Shell mégiscsak jobb már­ kanév, mint a Sugár. Remélem, hogy nem lesz sértődés a vége ennek az összehasonlításnak.

A jobb márka jobban is fizetett?

Pont, hogy nem. A váltás akkor anyagi visszalé­pést jelentett, de a távlat szédítő volt. És ez mozgat­ta meg a fantáziámat. Az első feladatként kapott töltőhálózat­kiépítést hamarosan követte az út a vevők­höz, aztán azoknak a vezetése, akik találkoznak a ve­vőkkel. Az akkori innovációk sora annyira bejött, hogy ma már világszerte ismerik őket.

kapitany_istvan

Az első a V-Power bevezetése volt, ezért figyeltek fel rád külföldről is?

A V­Power ma már esettanulmány, de akkor csak egy ötlet volt, amiben mindennél jobban hittünk. Igaz, mások meg azt hitték, hogy megőrültem. Amikorelmondtam a főnökeimnek, hogy kínáljuk a Zsigulikba és Daciákba a Ferrarik benzinét, kevesen értették meg. Pedig a gondolat tiszta volt: teremtsünk kapcsolatot a „kisautósok” és a világklasszis között! Használjuk ki azt, hogy mindenki többre, mindenki jobbra vágyik. S a vágyaiért még anyagi áldozatra is hajlandó az ember. Ígértünk nekik, de teljesítettünk is. A jó márka megtartja a szavát. Ezt fejeltük meg később a ClubSmart programmal, amiről mindenki azt hitte, hogy lehetetlen. Én tudtam, hogy tévednek, s tudták a munkatársaim is. Nélkülük semmire sem mentem volna. Sem akkor, sem azóta. Addigra megtanultam, s ma már hirdetem is, hogy a csapatod az, ami felemel.

A csapatépítési képességed ma már közismert, de voltak-e olyanok, akik benned látták meg azt a tehetséget, akire érdemes figyelni?

Dr. Joseph Waltl osztrák üzletember neve kívánkozik ide, aki a kezdet kezdetén felfigyelt rám. Joseph biztatott arra, hogy próbáljam ki magam Németországban, ahol a cég akkor bajban volt. Megpályáztam a pozíciót, és meg is kaptam. Elképzelheted, milyen volt a fogadtatás, amikor az Ostblockból jött nagyszájú érkezett hozzájuk megmentőként, aki még a nyelvüket sem be- széli. Azt feleltem nekik, hogy akkor kvittek vagyunk, mert ők sem beszélik az én nyelvemet. A legjobb, ha keresünk valami megoldást.

Az angyalföldi srác megmutatta a német szakembereknek, hogy merre van az előre?

Mondhatjuk így is, de a lényeg az volt, hogy végre csak megtaláltuk azt a bizonyos közös nyelvet, és megtörtént a csoda.

kapitany_istvan

De ezelőtt volt egy másik lehetőség is…

Még a kilencvenes évek második felében hallottam, hogy kialakítani készülnek egy új szervezeti egységet, a Kelet-Közép-Európa régióra, s feltettem a kérdést: miért ne vezethetném én?

Fel sem merült benned, hogy az a pozíció már túl lehet azon a bizonyos üvegplafonon?

Számomra nem volt üvegplafon. Mármint azt tartottam és tartom ma is, hogy a határok csak bennünk léteznek. Ez nem jelenti azt, hogy ne ütközhetnénk akadályba a karrierlépcsőzés során, de előre „beárazni” magunkat felesleges. Feledkezzünk meg arról, hogy nem jut(hat)unk feljebb! Hogyan? Csak azzal foglalkozzunk, amire hatásunk van! Amire nincs, azt toljuk félre, távolítsuk el, mert égeti az energiát, haszna viszont nincs. Az erőnket inkább arra használjuk, hogy megtaláljuk azt, amit lehet, s ne csak azt tegyük, amit kell.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn