Néhány hónapja észrevettem, hogy a kislányom mindig ugyanazt az egy könyvet lapozgatja. Megkérdeztem, miért ilyen érdekes neki ez a bizonyos könyv, hiszen ott sorakoznak a polcán az olvasatlanok is. „De anya, te is mindig ugyanazt a piros könyvet olvasod!” – válaszolta, és rámutatott a mellettem heverő e-könyv olvasóra. Bár elmagyaráztam, hogy a „piros könyv” igazából nem egy könyv, hanem több, a szülői példamutatás, mint a fenti esetből is látszik, nem elhanyagolható.
Az, hogy olvasóvá neveljük a gyermekünket, hosszú folyamat: akár már babakorban, de mindenképpen az iskoláskor előtt elkezdődik. Az alapokat érdemes minél korábban lerakni: a gyerekek a kisbabaként hallott ritmikus mondókák, versek ismételgetésétől és a képeskönyvek lapozgatásától jutnak el a mesehallgatásig, majd a közös meseolvasáson keresztül az önálló olvasásig. A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a mesehallgatás kulcsfontosságú az olvasás előkészítésében, és nagyon is számít, hogy hallgatják vagy nézik-e a mesét. Vekerdy Tamás, a népszerű gyermekpszichológus sokszor, sok helyen elmondta, hogy a gyerekek nem tudnak különbséget tenni belső kép és külső kép között. A mesehallgatás (és később az olvasás) segíti a belső „mozi”, a belső képek létrehozását, ami aztán a szereplőkkel való érzelmi azonosuláshoz vezet. Az érzelmi azonosulás megkönnyíti a napi történések, feszültségek „zsilipelését”, segíti a világ megértését, és ezáltal önmaguk megértését is.
Több, mint mese
A gyerekek tehát mesékkel találkoznak először: ideális esetben klasszikus, könnyen érthető, számukra is feldolgozható történetekkel, amelyek a szülő megnyugtató és jól ismert hangján érkeznek a világukba. Már a kisebb gyerekkel is érdemes a meseolvasás után beszélgetni: nemcsak arról, hogy tetszett-e a mese és ki volt a kedvenc szereplője, hanem akár a szereplők cselekedeteinek mozgatórugóiról vagy arról is, hogy szerintük hogyan folytatódhatna a történet. Nagyobb gyerekekkel akár olvashatunk együtt, vagy megkérdezhetjük, miért volt számára kedves az olvasmány, mit csinált volna egyik vagy másik szereplő helyében, milyen élmények, emlékek jutottak eszébe a történet olvasása során a saját életéből. A legtöbb kisgyerek nagyon szereti és igényli azt is, hogy a szülő fejből meséljen neki. Ezekbe a történetekbe bele lehet szőni a napi eseményeket, történéseket, a mindennapok tapasztalatait, a gyermek esetleges félelmeit, így egyfajta szelíd, mindennapi „terápiaként” is működik számukra.
Ha idáig eljutottunk szülőként, már félig nyert ügyünk van: megalapoztuk a szövegek, a könyvek szeretetét. A szülői példaadás azonban továbbra is nagyon fontos: ha a gyerek azt látja, hogy az édesapja vagy édesanyja szívesen vesz könyvet a kezébe, maga is nagyobb valószínűséggel akar majd olvasni. (Ha viszont soha nem lát minket könyvvel, csak telefonnyomkodás közben, az lesz számára a példaértékű.) Ha tudja, hogy a szülők karácsonykor könyvet (is) ajándékoznak egymásnak, az ő fejében is megfordul a kérdés, milyen könyvnek örülne.
A szülő szokásai a gyerek szokásai lesznek
A közös könyvtárlátogatás szintén segíthet abban, hogy közelebb hozza csemeténkhez az irodalmat. Egy könyvtárlátogatás, fagyizással vagy sütizéssel egybekötve remek „anyás” vagy „apás” program, azaz kettesben töltött, minőségi idő. A legtöbb könyvtárban kreatív programokat is szerveznek a gyerekeknek, és egy jól sikerült kézműveskedés után a könyvtárosok szívesen ajánlanak olvasnivalót is. Hasonló a helyzet a könyvesboltokkal: ma már számtalan remek és igényes gyerekkönyv kapható, egyik-másik könyvesbolt (például a Bartók Pagony) pedig valóságos gyerekbirodalom, így a gyerkőc biztosan nem fog tiltakozni, ha felajánljuk, hogy választhat magának egy könyvet. Hosszabb utazások alatt jó szolgálatot tesznek a hangoskönyvek is: miután meghallgatjuk a történetet, közösen beszélgethetünk is róla. Mi jutott eszünkbe erről vagy arról a jelenetről? Honnan ismerős egyik vagy másik szereplő? Mi történt velünk, amikor hasonló helyzetbe keveredtünk? Hogyan oldottuk meg? Mit éreztünk közben?
Ezek az olvasmánylisták segítenek
Szülőként figyeljünk oda arra, hogy életkorának megfelelő könyvet adjunk a gyerek kezébe. A színes képeskönyvektől fokozatosan jussunk el az illusztráció nélküli könyvekig. Kisbabáknak, óvodásoknak az igényesen illusztrált, színes képeskönyveket válasszuk – ne feledjük, a gyerek esztétikai, művészeti érzékét is mi alapozzuk meg. A szöveg mennyisége ezután fokozatosan nőhet, de egy-egy illusztráció azért maradjon: a gyerekek így könnyebben tudnak kapcsolódni a szöveghez. Ha tanácstalanok vagyunk, milyen könyveket adjunk a kicsik kezébe, fordulhatunk szakemberek által készített olvasmánylistákhoz is. A pécsi Csorba Győző Könyvtár például három, ingyenesen letölthető segédletet adott ki, amelyekben dr. Béres Judit főszerkesztésével szakemberek ajánlanak olvasmányokat már egészen pici kortól kezdve. (A 0-3 éves korosztály számára ajánlott könyvek listája innen, a 3-6 éves korosztály számára javasoltaké innen, a kisiskolásoknak ajánlott olvasmányok pedig innen ingyenesen letölthető.) Olvasni jó, az irodalom pedig segít élni – szülőként rajtunk múlik, mennyit adunk át ebből.
Fotó: pexels.com
Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog!
