Készen állsz egy dermesztő élményre? – Fedezd fel a hideg vizes úszás előnyeit

Rutinos atléták és az úszást újonnan kezdők körében is egyre inkább terjed a „minél hidegebb, annál jobb” elve. Szalóky Bálint írása.

Némelyik közvélekedés nem dől meg ennyire egyszerűen, hanem makacsul tartja magát. Ráadásul ha nem is támasztotta alá régen tudományos álláspont, ma már ezt a visszaigazolást is megtaláljuk. Vajon mennyi igaz például abból, hogy a hideg víz frissítő hatású? Vagy csak azért tűnik annak, mert a szervezetünk már-már sokként éri a hirtelen hőmérsékletbeli különbség?

Számít a hőfok

Akármennyire furcsán, vagy legalábbis indokolatlanul mazochistán hangzik az elgondolás, a hideg vizes fürdésnek van gyakorlati haszna. Hozzájárul például a jobb testi- és lelki közérzethez. A hideg vízhez érve a bőrünk azonnal lehűl, aminek a hatására felgyorsul a szívverésünk és a megnő vérnyomásunk. Ezzel párhuzamosan egekbe szöknek a stresszhormonok, úgymint az adrenalin, a noradrenalin és az anti-stressz hormonként is definiált kortizol. Az így felgyorsuló véráramlás hatékonyabbá teszi a hangulatszabályozását, így a depresszióval küzdők számára határozottan javasolt a nyílt vízi úszás. Ahogy a testünk alkalmazkodik a hideg vízhez, az agyunk segít, hogy a kezdeti stresszhatás után újra magunkra találjunk.

Profi atléták esetében egyáltalán nem ritka, hogy jeges fürdőt vesznek egy-egy megterhelő edzés után. A hétköznapi gyakorlatba azért ennél könnyebben beiktatható alternatíva lehet a hideg vizes zuhany. Ez a legelterjedtebb (kényszer)találkozó a hideggel, és reggelente még a kávénál is gyorsabban lendít éber állapotba. A hazai népszerűségéhez bizonyára azért hozzájárultak az adottságaink is: bár izgalmasak a videók, ahol az emberek a legfagyosabb körülmények között is próbára teszik magukat, nálunk tenger hiányában a nyílt vízi lehetőségek nagyon korlátozottak.

Hideg vízzel a betegségek ellen

A BBC szerint jelenleg is folynak kutatások, amelyek vizsgálják, hogyan használható a hideg vizes merülés depresszió és migrén kezelésére, vagy akár a vérnyomás helyreállítására. Már arról is jelentek meg cikkek, hogy az agyat érő hirtelen hőváltozás hatékony lehet a demencia kialakulása ellen.

Mindezzel együtt természetesen fontos, hogy kizárólag akkor iktassuk be a mindennapjainkba a hideg vizes módszerek valamelyikét, ha biztosan nincs semmilyen fennálló egészségügyi akadály. Az úszással célszerű másokkal együtt sort keríteni, hogy ha bármilyen problémánk lenne, a környezetünkben azonnal tudjanak segíteni. Végezetül pedig fontos szem előtt tartanunk, hogy a jótékony hatások akkor érvényesülnek, ha a megmártózás rövid ideig tart. Azaz ne ússzunk vagy zuhanyozzunk túl sokáig a hidegben, mert a testünk toleranciájának vannak határai, és a hideg vizes megmártózással egyáltalán nem ezeket szeretnénk feszegetni.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: így dobd fel a hangulatodat a hideg hónapokban!

Téged is foglalkoztat az önbecsülés, a stresszkezelés vagy a függőségek elkerülésének kérdése? Kíváncsi vagy, hogyan hat a közösségi média az önképünkre, vagy milyen kapcsolat van a külső megjelenés és a belső harmónia között? Találkozott velünk személyesen a Remind Connecten november 5-én! Kattits, és biztosítsd a helyedet a rendezvényen!

Fotó: Pexels / Yaroslav Shuraev, Rok Romih

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?