36 kérdés, ami bármelyik kapcsolatot elmélyítheti

Minél jobban megismerünk másokat, minél többet tudunk róluk, annál közelebbi kapcsolatot alakíthatunk ki velük. A megfelelő kérdéssorral pedig közel egy óra lefolyása alatt értékes kapcsolatokra tehetünk szert vagy mélyíthetjük el a már meglévőket.
 

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy valakihez igazán közel kerüljünk érzelmileg?

A középiskolai barátok esetében valószínűleg ez abban a huszonnégy órában határozható meg, amit a gólyatáborban töltenek gyámoltalan elsőévesekként. A legtöbbünknek arról is van tapasztalata, hogy akár egyetlen tűzijátkos pillanaton is múlhat, hogy elmélyül-e egy bimbózó kapcsolat. Meg persze akadnak, akikkel egy lakatlan szigeten töltött élet sem lenne elég ahhoz, hogy az összetartozás érzése egyáltalán felüsse.

Arthur Aronnak, a New York-i Állami Egyetem pszichológiaprofesszorának azonban esze ágában sem volt sorra venni meglévő és valaha volt kapcsolatait ahhoz, hogy válaszát tudományos alapokra helyezve egy konkrét számmal álljon elő.

 

45 perc

Aron úgy találta, hogy akár 45 perc is elegendő lehet ahhoz, hogy két vadidegen között barátság szövődjön. A pszichológus összeállított egy 36 tételből álló listát: ezen olyan kérdések szerepeltek, amelyeket a kutatásban részt vevő alanyok kölcsönösen tettek fel egymásnak és válaszoltak meg – körülbelül 45 perc alatt –, általuk pedig sokkal közelebb érezték magukat beszélgetőpartnerükhöz.

Természetesen nem az időjárásról vagy kedvenc focicsapataikról csevegtek, sokkal inkább olyan témákat érintettek, amelyek egymás személyiségének mélyebb rétegeibe engedett bepillantást. Aron pedig arra jutott, hogy ezzel a feladattal alanyai sokkal mélyebb kapcsolódásra tettek szert, mint egy felületesebb beszélgetéssel.

 

Miért jó ez nekünk?

A hétköznapok teendőinek sűrűjében sokunknak jelenthet kihívást, hogy valódi, minőségi kapcsolatot alakítsunk ki másokkal: akár új barátságokat kössünk vagy a következő találkozó reményével zárjunk egy randit, akár családtagjainkkal vagy társunkkal mélyítsük el a már meglévő kapcsolatunkat.

Aron 36 kérdésével pedig nemcsak barátságainkat tehetjük még időtállóbbá, esetleg ismerhetjük meg jobban randipartnerünkkel egymást, egy már meglévő párkapcsolatot is felrázhatunk.

 
kapcsolat
 

36 kérdés

  1. Ha a világon bárkit választhatnál, kit hívnál meg vacsorára?
  2. Szeretnél híres lenni? Ha igen, hogyan tennél szert a hírnévre?
  3. Mielőtt telefonálsz, eltervezed, hogy mit fogsz mondani? Miért?
  4. Milyen lenne számodra a tökéletes nap?
  5. Mikor énekeltél utoljára magadban? És valaki másnak?
  6. Ha 90 évig élnél, és életed utolsó 60 évében megtarthatnád a harmincéves kori testedet vagy lelkedet, melyiket választanád?
  7. Van valamilyen titkos előérzeted arra vonatkozóan, hogyan fogsz meghalni?
  8. Nevess meg három olyan dolgot, ami közös benned és a beszélgetőtársadban!
  9. Mi az, amiért a leghálásabb vagy az életedben?
  10. Ha bármit megváltoztathatnál abban, ahogyan felneveltek, mi lenne az?
  11. Meséld el az élettörténetedet a lehető legrészletesebben egy percben a beszélgetőpartnerednek.
  12. Ha holnap úgy ébredhetnél fel, hogy szert tettél egy különleges képességre, mi lenne az?
  13. Ha egy kristálygömb elárulhatná az igazságot rólad, az életedtől, a jövődről vagy bármi másról, mire lennél kíváncsi?
  14. Van valami, amiről már régóta álmodozol? Miért nem tetted meg eddig?
  15. Mit tartasz az életed legnagyobb eredményének?
  16. Mit értékelsz a legjobban egy barátságban?
  17. Mi a legkedvesebb emléked?
  18. Mi a legrosszabb emléked?
  19. Ha tudnád, hogy egy év múlva hirtelen meghalsz, változtatnál valamin a jelenlegi életedben? Miért?
  20. Mit jelent számodra a barátság?
  21. Milyen szerepet játszik az életedben a szeretet és a szerelem?
  22. Sorolj fel ötöt a beszélgetőtársad jó tulajdonságai közül!
  23. Mennyire szoros és szeretetteli a kapcsolatod a családoddal? A gyerekkorod boldogabb volt, mint másoké?
  24. Mit gondolsz az édesanyáddal való kapcsolatodoról?
  25. Mondjatok három olyan igaz állítás, ami úgy kezdődik: „mi”. Például: „mi mindketten úgy érezzük…”
  26. Fejezd be ezt a mondatot: „Bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatnám…”
  27. Ha közeli barátokká válnátok a beszélgetőtársaddal, mi az, amit tudnia kellene rólad?
  28. Oszd meg a beszélgetőtársaddal, hogy mi az, amit szeretsz benne! Legyél nagyon őszinte, és említsd meg olyan dolgokat is, amiket nem feltétlenül mondanál el valakinek, akivel most találkoztál először.
  29. Meséld el életed egy kínos pillanatát!
  30. Mikor sírtál utoljára valaki más előtt? És magadban?
  31. Mi az, amit kedvelsz a beszélgetőpartneredben?
  32. Van-e olyan téma, amit túl komolynak tartasz ahhoz, hogy viccelődni lehessen vele?
  33. Ha ma este úgy halnál meg, hogy senkivel sem lenne lehetőséged beszélni, mi az, amit bánnál, hogy sosem mondtad el valakinek? Miért nem kerítettél eddig sort rá?
  34. Kigyullad a házad, amelyben minden tulajdonod van. Miután megmentetted a szeretteidet és a házi kedvenceidet, egyetlen tárgyért mehetnél vissza. Mi lenne az és miért?
  35. A most élő rokonaid közül kinek a halála rázna meg a legjobban? Miért?
  36. Oszd meg a beszélgetőpartnereddel egy személyes problémádat, és kérdezd meg, ő hogyan kezelné! Majd kérdezed meg, mit gondol, milyen érzések kavarognak benned a problémával kapcsolatban!
 

Fotó: Ketut Subiyanto, cottonbro studio / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

50 önismereti kérdés, amit talán még sosem tettél fel magadnak

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?