Ha a technológia helyettünk gondolkodik
Martin Jan Stránský neurológus, professzor és borász Az emberi elme tündöklése és bukása című könyvében azt vizsgálja, hogyan alakítja át a technológia a gondolkodásunkat. Könyvéből megtudhatjuk, mit tesz az internet és mindenekelőtt a közösségi média az elménkkel, és mi a következménye mindennek a társadalomra nézve.
A beszélgetés során többször visszatért az idegrendszer egyik legegyszerűbb alapelvéhez: „use it or lose it”, vagyis amit nem használunk, azt idővel elveszíthetjük. Ha egy technológia folyamatosan leveszi rólunk a gondolkodás, az emlékezés, a tájékozódás vagy éppen a problémamegoldás terhét, egyre kevesebb alkalmat adunk az agyunknak arra, hogy ezeket a képességeket gyakorolja.
Stránský szerint ezért az sem mindegy, hogyan használjuk a digitális eszközöket az oktatásban, és különösen kritikusan beszélt a generatív mesterséges intelligenciáról. Nem önmagában a technológia létezését tartja problémának, hanem azt, amikor olyan feladatokat adunk át neki, amelyeket korábban nekünk kellett elvégeznünk. De vajon mit kellene továbbra is nekünk csinálnunk azért, hogy ne veszítsük el közben bizonyos képességeinket? A kérdésre meglepően hétköznapi válaszokat adott: olvasni, írni, gondolkodni, és néha egyszerűen unatkozni.
A beszélgetés egyik érdekes pontján arról beszélt, hogy a gyerekeket ma gyakran éppen azoktól a tapasztalatoktól próbáljuk megóvni, amelyekből tanulhatnának: az unalomtól, a konfliktusoktól, a hibáktól és a kritikától. Pedig szerinte ezek mind szükségesek ahhoz, hogy az agy dolgozzon, alkalmazkodjon és fejlődjön.
A szerző különleges szerepet tulajdonít az olvasásnak. Egy könyv követésekor az új információk mellett emlékeznünk kell szereplőkre és korábbi eseményekre, előre kell gondolkodnunk, összefüggéseket keresünk, elképzelünk helyzeteket. Stránský ezt egyfajta mentális koreográfiaként írta le – olyan folyamatként, amelyet nem lehet teljesen kiváltani rövid, gyorsan fogyasztható tartalmakkal.
A kultúra nem luxus
Sheenan Quirke, a Kultúrmentor című könyvében a kulturális tudás és a világ megértésének kapcsolatát keresi. Sheenan kisvárosi munkáját hátrahagyva álnéven az ókori görögök építészetéről és reneszánsz festészetről kezdett posztolni. A klasszikus műveltséget tömör, poétikus formában feldolgozó írásai több milliós nemzetközi követőtábort hoztak a számára. Inkognítóját feladva, fizikai valójában először éppen a Brain Bar-on lépett a nyilvánosság elé.
Amikor a beszélgetésen arról kérdezték, mit veszítünk el leginkább napjainkban, négy egyszerű dolgot emelt ki: romantikát, kalandot, szépséget és szerelmet. Szerinte hajlamosak lettünk az élet egyre több területét optimalizálható problémaként kezelni. Produktívabbak szeretnénk lenni, hatékonyabban dolgozni, jobban aludni, tudatosabban randizni, gyorsabban fejlődni. Mindenhez találunk módszert, podcastot vagy útmutatót.
Csakhogy egy vers pl. nem feltétlenül ad azonnali választ. Ahhoz meg kell teremteni az időt, leülni, el kell olvasni, néha újraolvasni, és teret kell hagyni arra, hogy történjen velünk valami. Quirke szerint éppen ebben rejlik a kultúra egyik ereje. A tanácsai is szinte provokatívan egyszerűek voltak. Vegyük ki néha a fülhallgatót, írjunk levelet, olvassunk régi könyveket és tanuljunk meg egy verset kívülről.
A fülhallgató elhagyása például azért fontos számára, mert az utazással, várakozással vagy sétával töltött üres perceket ma szinte automatikusan kitöltjük valamivel. Pedig korábban ezek a pillanatok teret adtak arra, hogy egyszerűen csak gondolkodjunk.
Hasonló logika van a levélírás mögött is. Egy üzenetre azonnal válaszolhatunk, egy levél azonban lassúságra kényszerít. Annál végig kell gondolni, mit szeretnénk mondani, majd el kell fogadni azt is, hogy a válasz nem érkezik meg néhány másodpercen belül.
Quirke saját olvasási szabálya ennél is radikálisabb. Elmondása szerint jellemzően nem olvas az elmúlt ötven évben megjelent könyveket, inkább száz-kétszáz-háromszáz éves művekhez fordul. Nem azért, mert minden régi könyv jobb lenne, hanem mert így olyan gondolkodásmódokkal találkozik, amelyek kívül esnek a saját korának természetesnek vett keretein.
A verstanulás kapcsán nagymamáját hozta példának, aki idős korában már neveket felejtett el, mégis képes volt felidézni azokat a verseket, amelyeket évtizedekkel korábban tanult meg. Egy vers megtanulása szerinte ma már szinte lázadás a modernitás ellen.
Mit jelent ma felnőttnek lenni?
Keith Hayward, brit kriminológus és társadalomkutató, aki jelenleg a svédországi Lund Egyetemhez kötődik, Infantilizált világunk – Hogyan öltük meg a felnőttkort? című könyvében azt vizsgálja, miért vált egyre nehezebbé a felnőtté válás. Könyvében bemutatja, hogyan nehezíti meg a kortárs kultúra (pl. a babzsákos irodák, a közterületeket elárasztó felesleges táblák) a gyermekkor hátrahagyását.
Hayward szerint kultúránkban egyre erősebbé vált a fiatalság elsőbbsége. Fiatalabbnak szeretnénk kinézni, fiatalosak szeretnénk maradni, és sokszor úgy beszélünk az öregedésről, mintha az önmagában valamiféle kudarc lenne. Csakhogy ha a felnőttkor már nem olyan életszakasz, amely felé haladni szeretnénk, akkor az is bizonytalanná válik, mit jelent egyáltalán felnőttnek lenni.
Hayward kifejezetten kritikusan beszélt arról az elképzelésről, hogy az élet minden problémájára kész receptet vagy roadmapet keresünk. Szerinte a felnőtté válás éppen azért nem írható le öt vagy tíz lépésben, mert tapasztalatokból épül fel. Hibákból és jó döntésekből. Sikerekből és veszteségekből. Kapcsolatokból, felelősségből és abból, amikor valami nem úgy történik, ahogyan terveztük. Éppen ezért a mesterségesen létrehozott „felnőtté válási rítusokkal” szemben is szkeptikus.
Sokkal fontosabbnak tartja azokat az intézményeket és élethelyzeteket, amelyek valódi kihívások elé állítanak bennünket. Az egyetem feladatát például nem pusztán a tudásátadásban látja, szerinte annak abban is szerepe lehetne, hogy kritikus gondolkodásra kényszerítse a fiatalokat, és segítsen átlépni a felnőtt életbe.
Három könyv, egy közös kérdés
A három szerző más területről érkezik, mégis ugyanaz a kérdés köti össze a gondolataikat: mitől maradunk emberek egy olyan világban, amely egyre több mindent képes gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban elvégezni helyettünk?
Stránský azt vizsgálja, hogyan alakítja át a technológia az emberi gondolkodást, Quirke azt, mit adhat nekünk a kultúra egy gyorsaságra és hatékonyságra épülő világban, Hayward pedig azt, mi történik, ha maga a felnőttség veszít az értékéből.
A Brain Bar Books első három, a Libri Kiadó gondozásában megjelent kötete végül ugyanoda vezet: nem az a kérdés, mit tud még megkönnyíteni helyettünk a technológia, hanem az, mi az, amit továbbra is érdemes nekünk csinálnunk. Olvasni, gondolkodni, unatkozni, hibázni, figyelni – és néha hagyni, hogy valami ne legyen azonnal egyszerűbb.
Fotó: Brain Bar
A fenti cikk támogatott tartalom.
