Mi teszi különlegessé a párizsi olimpia formaruháit?

Látszólag két távoli univerzum, ám a divat és a sport területe ezernyi szálon fonódik össze. Bár sokszor elfeledkezünk róla, a mindennapi öltözködésünknek számos olyan eleme van – az alapanyagoktól a szabásvonalakon át egészen a részletek kialakításáig –, amit legelőször élsportolók, illetve hobbisportolók viseltek. Azzal, hogy a divatfőváros ad otthont az ötkarikás játékoknak, az izgalmasabbnál izgalmasabb formaruhák is erősebb reflektorfényhez jutottak. Ihász Nóra írása.

A legszemfülesebb sport-, illetve divatrajongók már június 23-án, a Vogue World esemény napján (bőven egy hónappal az olimpia kezdete előtt) a fények városára figyeltek. A Place Vendôme gyönyörű épületeinek ölelésében, a Jean Paul Gaultier-t viselő Cara Delevingne modell-színésznő műsorvezetésével ugyanis olyan életteli rendezvényt valósítottak meg, amely a divat és a sport elmúlt 100 éve előtt emelt kalapot. Ikonikus divatházak kreációi elevenedtek meg, miközben a biciklizést, vívást, úszást és egyéb sportágakat prezentáló előadók sorról sorra megtöltötték a szinte már zavarba ejtően szimmetrikus Vendôme teret.

Miután a Vogue World eseménnyel kellően ráhangolódtunk, hogy 100 év elteltével ismét a francia fővárosban mérik össze testi-mentális erejüket a világ legjobb sportolói, újabb és újabb példákat láttunk és látunk a divat és a sport násztáncára…

Mindenhol ott van az ismert francia brandek keze nyoma

A versenyzők formaruhái is pontosan ilyen násztáncot járnak, méghozzá a képviselt ország karakterét tükrözve. Sőt ugyanígy említhetnénk a Grand Palais-t mint rendezvényhelyszínt, ahol olyan divatházak tartanak bemutatókat, mint a Chanel, az Yves Saint Laurent vagy a Paco Rabanne. Ezekben a hetekben viszont sporttörténelmi pillanatok olvadnak egybe a Grand Palais falaival.

És ha már történelem, az LVMH csoport (az olimpia prémium partnerének) alkotásaira is fontos vetni jó néhány pillantást: az érmekhez és a fáklyához tartozó tálcák, illetve tartók ugyanis a Louis Vuitton ház munkájának gyümölcsei megidézve azokat az 1850-es években megjelent táskákat és bőröndöket, amelyek forradalmasították a korabeli utazási és sportszokásokat.

Egy másik jól ismert francia márka szintén időutazásba kezdett: a Lacoste – Paris 1924 névvel – egy nyolc darabból álló kapszulakollekciót dobott piacra. A krémszínben és a világosabb tengerészkékben játszó, vintage stílust idéző termékekkel (a pólóingtől, a baseball sapkán át, a vízlepergető kabátig) az időtlen párizsi streetwear és a 100 évvel ezelőtti, olimpiai hangulat egyvelegét ölthetjük magunkra.

Az Innoé Design, a USE unused és a NUBU után a Heavy Tools égett ötkarikás lázban

A Föld minden szegletéből érkező, közel 15 ezer sportoló formaruhájára visszatérve: jellemzően komoly pályázatok előzik meg, hogy melyik cég tervezheti meg és gyárthatja le az adott országot képviselő olimpikonok formaruháit és sportruházatát.

Ami a magyar olimpiai csapatot illeti, idén a Heavy Tools neve fémjelzi a formaruhákat, míg 2012-ben az Innoé Design, 2016-ban a USE unused, 2021-ben pedig a NUBU tervezte a sportolók ruháit. Ahogy Herwerth Mónika, a Heavy Tools tervezője korábban nyilatkozta: a „franciásan kifinomult, de sportosan dinamikus kollekciót” maga Párizs ihlette.

Kulisszatitkok Mongóliától Kanadáig

Bár izgalmas lenne végigzongorázni az összes ország kreációit, inkább kiemelek néhány olyan érdekességet, amely a 2028-as olimpiára kijutó dizájnereknek biztosan feladják a leckét.

Mongólia – Michel & Amazonka

A finom részletek szinte beszélni tudnak az ulánbátori Michel & Amazonka (magát csak prêt-à-couture-ként definiáló) márka formaruháiról… Nem hiába, hiszen egyetlen ruhadarab elkészítése átlagosan 20 munkaórát ölelt fel. Az arany hímzéssel ellátott, kaftánszerű alkotások végigsöpörtek a különböző közösségi média felületeken és a divatlapok hasábjain. Az öltözetekről visszaköszönő szimbólumok sora egyébként igencsak hosszú: például az Eiffel-torony, az olimpiai láng és a mongol zászló szojombó jelképe is megjelenik rajtuk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Michel&Amazonka (@michelamazonka) által megosztott bejegyzés

Jamaica – Puma

A jamaicai zászló fekete, arany és zöld színkombinációja áll az olimpiai formaruhák középpontjában. Arne Freundt, a márka vezérigazgatója korábban elárulta, hogy a szabásvonalakat kifejezetten úgy álmodták meg, hogy kiemeljék a sportolók testalkatát, mozgásban levésük szépségét. Az alapanyag kiválasztásánál pedig az ún. ThermoAdapt technológiával gyártott textil jutott főszerephez, hogy támogassa az olimpikonok testhőmérsékletének szabályozását.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stacey Ann Williams (@iamstacey.a) által megosztott bejegyzés

Franciaország – Berluti

A francia zászlóra utaló, árnyékolt színekben játszik azoknak az elegáns szmokingoknak a gallérja, amiket a Berluti és Carine Roitfeld divatíró és -szerkesztő tervezett a francia olimpiai csapatnak. Bár a minimalizmusa miatt sokan támadták ezeket a darabokat, Antoine Arnault, a márka korábbi CEO-ja szerint a Berluti a méretes szabóság királya, éppen ezért egyszerre képes felöltöztetni egy úszót, egy kosárlabdázót vagy egy tornászt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BERLUTI (@berluti) által megosztott bejegyzés

Ausztrália – ASICS

Az ausztrál olimpiai csapat formaruhájának tervezésében az ASICS csapata mellett Paul Fleming ausztrál őslakos ökölvívó is részt vett, aki a Walking Together című alkotásával arra emlékezteti a sportközönséget, hogy az olimpia pontosan az a hely, ahol találkozhatnak és egymásba karolhatnak a különböző kultúrák.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charlotte Caslick (@charlottecaslick) által megosztott bejegyzés

Kanada – Lululemon

A Vogue szerint a legeredetibb és leginkluzívabb ruhákat a Lululemon készítette, ezek a darabok ugyanis nem csupán vizuálisan, hanem alkalmazkodóképességük és a különböző kényelmi funkciók miatt is hívogatóak. Ilyenek például a mágnesesen záródó cipzárak és a SenseKnit technológiával tökéletesített légáteresztő képesség, sőt a testreszabható húzózsinórok és az újonnan kialakított zsebformák és -elhelyezések is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

lululemon (@lululemon) által megosztott bejegyzés

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és tudd meg, mi lett a magyar olimpiai legendákkal!

Kiemelt kép: Canva

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal