Bleden túl: 5 csodálatos helyszín Szlovéniában

Az ezerarcú Szlovéniába nem csak a népszerű tó miatt érdemes ellátogatni, a természet szerelmeseit számtalan gyönyörű helyszín várja. Fejes Réka ajánlója.

A Bledi-tó Szlovénia kihagyhatatlan látványossága. Ráadásul, aki egyszer járt az ország második legnagyobb tavánál, garantáltan visszavágyik majd a Júliai-Alpoktól ölelt vidékre, hogy a parton sétáljon, átplentázzon a tó közepén található kis szigetre, megmártózzon a vízben vagy csak elköltsön egy ebédet, amit természetesen a híres bledi krémessel fejel meg. Szlovénia azonban, annak ellenére, hogy igen kis ország – négy és félszer kisebb, mint Magyarország – rengeteg mesebeli helyszínt tartogat a természetszeretők számára – Bleden túl is.

Mostnica-szurdok

Szlovéniában egymást érik a szebbnél szebb természeti képződmények, kár lenne hát azt hinni, hogy ha szurdoktúrára vágyunk, a turisták által felkapott Vintgar a legvonzóbb célpont. Ugyan számtalan lélegzetelállító folyó vájta völgy közül a Mostnica is csak egy, mindenképpen érdemes beiktatnunk a programok közé, ha elkerülnénk a tömeget, viszont Bled közelében szeretnénk maradni. A Bohinji-tó felett kanyargó Mostinca folyó varázslatos kanyont alakított ki az erdőben: a kristálytiszta vizet hol magas sziklafalak, hol a különleges formájú sziklaképződmények kísérik. A rövid, nem sokkal több, mint 3 és fél kilométeres túra tökéletes kisgyerekes családoknak vagy kezdő kirándulóknak. Pár eurós belépőjeggyel és parkolási díjjal számoljunk.

Remind magazin

Vogel

A szlovén hegyek között a kezdő kirándulóktól a keményebb terepre vágyó túrázókig mindenki megtalálhatja a számítását. Egyáltalán nem szükséges ugyanis több száz vagy több ezer méteres hegymenettel számolnunk, ha madártávlatból szeretnénk széttekinteni a szlovén tájon. A Vogel hegyen található síközponthoz közlekedő kabinos felvonó bárkit felszállít 1537 méteres magasságba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bohinji-tóra és a környező hegyekre. A síközpont körül tehetünk egy kisebb sétát, de akár megközelíthetjük az 1922 méteres csúcsot is. A felvonó ára igen borsos (felnőttek részére az oda-vissza út 29,5 euró), de ha a Vogel mellett döntünk, felejthetetlen élményben lesz részünk. Persze az időjárás előrejelzést érdemes figyelnünk, nehogy olyankor érkezzünk, amikor felhők takarják az eget és a kilátást.

Remind magazin

Száva-vízesés

A Bohinji-tó mellett található Száva az ország egyik legnépszerűbb vízesése. Smaragdzöld vize egy 60 méter magas sziklafalról zúdul alá párafelhőbe vonva a folyómedret. Határozottan látványos jelenség, ám ha szeretnénk megcsodálni, szükségünk lesz az erőnlétünkre (és egy 4 eurós belépőjegyre). A vízeséshez hosszú lépcsősor vezet a parkolóból, ahová menetrend szerinti buszok is szállítják a turistákat a tótól. Összesen 130 méternyi szintkülönbséggel kell megbirkóznunk, de nemcsak a cél, az út is megéri az erőfeszítést. A kanyargó lépcsősort árnyékot adó fák és avarral borított, sziklás hegyoldal szegélyezi, ráadásul mellette pihenőhelyeket is alakítottak ki, hogy útközben kifújhassunk magunkat vagy bekaphassunk pár falatot, és új erőre kapva folytathassuk a mászást. 

Remind magazin

Az Isonzó forrása

A tapasztalt túrázók jól tudják: minél távolabb merészkedünk a felkapott turistalátványosságoktól, annál különlegesebb helyekre bukkanhatunk. Ugyan Bled és környéke tökéletes bázisunk lehet, ha Szlovéniában járunk, érdemes bevállalnunk hosszabb autóutakat vagy áttennünk a székhelyünket. A Júliai-Alpok alatt kanyargó Isonzó mentén csodás túraútvonalakra bukkanhatunk. A folyó forrása egy hegyi barlangban található, ahová, a medret követve, akár több napos kirándulást is tervezhetünk, de ha csak a fenyvessel körülölelt barlangot szeretnénk megcsodálni, a Koča pri Izviru Soče menedékháztól rövid sétával is megközelíthetjük. Az ösvény végén egy szakaszon láncokkal biztosított mászóúton haladhatunk tovább, amihez nem szükséges via ferrata felszerelést vinnünk magunkkal, de megfelelő lábbeli (bakancs vagy kényelmes, barázdált talpú sportcipő) nélkül ne vágjunk neki a kirándulásnak.

Remind magazin

Postojnai-cseppkőbarlang

A Postojnai-cseppkőbarlang tökéletes program az esős napokon. A Bledtől egy órányi autóútra található barlangrendszer 24340 méteres hosszúságával az ország második leghosszabb barlangrendszere. Érdekessége még, hogy a világ első barlangvasútját járataiban alakították ki. A vasút ma is üzemel, aminek köszönhetően nyitott kocsikon juthatunk be a hegy mélyébe, onnan pedig gyalogszerrel megtett, vezetett túra során csodálhatjuk meg a látványos cseppkőképződményeket. Talán nem is sejtenénk, de a postojnai barlangok élővilága rendkívül gazdag, összesen 175 állatfajt képvisel, közöttük a barlangi vakgőtét, amit a túra végén felállított tartályokban magunk is szemügyre vehetünk. Mivel a barlangot évente több százezer turista keresi fel, érdemes előre megvennünk a 30-50 euró közötti jegyet, amellyel akár a szomszédos, sziklába vájt Predjamai várai is meglátogathatjuk.

Remind magazin

Fotók: PexelsCanva

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el, milyen ingyenes programok várnak rád, ha Londonba utazol!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália