Új sportágak debütálnak az olimpián

Az 1896-ban Athénban megrendezett első modern olimpiai játékoktól a következő, 2024-ben a francia fővárosban megrendezendő olimpiáig a világ legnagyobb sportversenye hosszú utat járt be, fejlődött és változott... Ahogyan az olimpiai program is: új sportágak jelentek meg, mások pedig már nem szerepelnek a játékok menetében. Balogh Edina írása.

A 2024-es nyári olimpiai játékokon összesen 32-féle sportág közül lehet majd válogtani. A már jól
ismert és népszerű kategóriák, mint az atlétika, a vízi sportok vagy a tenisz versenyeit óriási figyelem és érdeklődés övezi, csakúgy, mint a most debütáló versenyszámokat is. Ezek egyike a breaktánc. Ki hitte volna a nyolcvanas években, hogy az akkor divatba jövő, furcsa táncmozdulatok pár évtized múltán már olimpiai sportágnak is beillenek majd. Persze mindez nem történt minden előzmény nélkül, a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián ugyanis már sikerrel mutatkozott be, egyéniben és vegyes csapatban is osztottak érmeket. 2022 decemberében pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében „breaking” néven rendezik meg a sportág versenyeit, nem is akármilyen helyszínen: a Concorde tér ad majd otthont a látványosnak szánt show-nak, ahol nézők ezrei követhetik figyelemmel a táncokat. 32 versenyző nyert kvalifikációt, akik „girl” illetve „boy” kategóriákban indulnak majd. Thomas Bach, a NOB elnöke úgy fogalmazott egyébként, hogy a breaktánc egyértelműen
passzol az idei olimpia szellemiségéhez és helyszínéhez.

Szörf

A hullámlovaglás már tulajdonképpen a 2020-as tokiói olimpián is szabad utat kapott. Ám az akkori pandémiás időszak miatt nehézségbe ütközött a megrendezés, sokan visszaléptek, és a valós versenyekre csak egy évvel később kerülhetett sor. Az idei nyári játékokon viszont zavartalan küzdelmekre számíthatunk, de természetesen nem Párizsban, hanem a tőle 15 ezer kilométerre fekvő Tahitin. A szörfösök majd itt hajtanak végre manővereket és trükköket, amelyeknek az összességét öt bíró pontozza a trükkök típusa és nehézsége alapján. A versenyzőket ugyanakkor a sebesség és a fluiditás alapján is értékelik. Az olimpián rövid deszkák lesznek, melyek kisebbek, gyorsabbak és manőverezhetőbbek.

Gördeszka

A gördeszkázás a 2014-es nankingi ifjúsági olimpián debütált, majd a 2021-es tokiói olimpián is feltűnt, és most tovább folytatja diadalútját Párizsban is. A versenyeket két szakaszban rendezik meg: júliusban lesznek az utcai futamok, majd augusztusban következnek a speciálisan erre a célra felállított gördeszkaparkokban zajló megmérettetések. A gördeszkásokat az ugrások magassága és sebessége alapján értékelik majd, valamint az alapterület és az összes akadály kihasználásának képességét is számításba veszik. Utcán kétszer 45 mp, fedettben háromszor 45 mp áll majd rendelkezésükre.

Görkorcsolya

Bármilyen meglepő, de a görkorcsolya is olimpiai szám lehetne. De sajnos hiába kvalifikálták ezt a sportágat, olimpiai versenyeket még ebből sem rendeztek. Ami igazán nagy kár, mivel hazánk már szép sikereket ért el az Európa-kupák során. Tatabánya pedig helyszíne is volt már az európai megmérettetésnek. Szintén magyar éremesővel zárult a berlini speciális olimpiai tesztjátékok versenye -tavaly, ahol értelmi fogyatékos és tanulásban akadályozott sportolók vehetnek részt. Ezeken az összecsapásokon természetesen a gyorsaságé a főszerep, profi körülmények között.

A teljes cikket megtalálod a Remind Bookazine hetedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg a webshopunkból!

Fotó: Getty Images

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében