Heni, a Cabin Pressure főszereplője Barcelonában él, sikeres magyar látványtervező, aki nagyon szeretne anya lenni, csak hiányzik hozzá a megfelelő társ. Fél, hogy kifut az időből, ezért a gyerekvállaláshoz egy orosz, meleg férfit választ társszülőnek. A szokatlan családmodellt bemutató dokumentumfilm 2025. február 5-én látható a 44. Magyar Filmszemle dokumentumfilm szekciójában, a Max platformján pedig február 14-től lesz elérhető a film.
A filmetek egy nagyon izgalmas témát jár körbe, ami Magyarországon még egyáltalán nem elterjedt jelenség, éppen ezért a közgondolkodásban megosztó lehet. Nem féltetek attól, hogy a magyar közönség számára ez túl sok lesz? Inkább a külföldi nézőket értékeli majd a film?
Eszter: Nem merült fel ilyen jellegű kétely bennünk, mert pont azt látjuk magunk körül, hogy a 40 pluszos nők, akiknek nincs párjuk, mennyire félnek attól, hogy kifutnak a gyermekvállalás idejéből. Nyilván később, amikor körvonalazódtak a részletek, felmerült, hogy a főszereplő Heni magyarországi közegében, szülőfalujában milyen visszajelzések érkeznek és ezek hogyan érintik Heni családját. Általánosságban a magyar közönséget nem tartom gondolkodásban visszamaradottnak, inkább a hivatalos kormányzati politika nem tart még lépést a megváltozott igényekkel.
Az emberek szerintem tisztában vannak a valósággal, meg azzal is, hogy az életben milyen furcsa fordulatok jöhetnek.
Nem gondoljuk, hogy ez egy borzasztóan polgárpukkasztó téma lenne, mi megoldási lehetőséget akarunk mutatni olyan nőknek, akik még nem annyira láttak ilyet, és esetleg ez segíthet nekik.
Patrícia: Azt tapasztaltuk, amikor fejlesztő fórumokra vittük a filmtervet külföldre, hogy a co-parenting Nyugat Európában már kevésbé topik. Magyarországon mutatunk újat vele, itt nagyobb a szükség erre a filmre, nagyon sokan nem ismerik a gyermekvállalásnak ezt az opcióját. Távol áll tőlünk, hogy bármiféle alternatív családmodellt promotáljunk, egyszerűen csak meg akartuk mutatni a lehetőséget: hogyha 35-40 pluszosan akár nő vagy férfi vagy, nincs egy állandó párkapcsolatod, de nagyon szeretnél gyereket, van egy ilyen mód is.
Magyarországon jogilag egyáltalán lehetséges társszülővé válni?
Eszter: Szerintem nagyon sokszor előfordult a történelemben, hogy a jogrend követi a valóságot. Előbb történnek meg a dolgok és utána találják ki hozzájuk a jogi kereteket. Magyarországon és számos országban is nevelhetnek gyereket olyan párok, akik nincsenek éllettársi kapcsolatban vagy nem házasok. Az asszisztált reprodukciós programok elsősorban azonban házastársak és bejegyzett élettársi kapcsolatban élő különnemű párok számára elérhető. Valószínűleg Európában jelenleg még nagyon sok helyen nincs jogilag szabályozva a co-parenting, de 20-30 év múlva már mindenhol törvényileg elfogadott lesz.
Hogyan találtátok meg Henit, és mennyire volt nehéz meggyőzni őt, hogy kamera elé álljon?
Eszter: Rendezőtársammal, Czira Sárival legalább fél éve gondolkodtunk azon, hogy jó lenne együtt csinálni egy dokumentumfilmet. Nagyon sokat jártunk dokumentumfilm fesztiválokra, szeretjük ezt a műfajt, és ott volt a fejünkben, hogy ha jön valamilyen inspiráció, akkor szívesen belevágunk egy közös projektbe. Heniről egy barátnőnk mesélt nekünk, amikor meghallottuk a sztoriját, megkerestük őt, és elmondtuk neki, hogy szeretnénk követni a gyermekvállalás projektben. Csináltunk pár próbafelvételt, és rögtön kiderült, hogy benne van. Annak ellenére, hogy az elején azt mondta magáról, nem igazán jó a kamera előtt, nem hiszi, hogy tudna szerepelni, inkább csak beszélgessünk, a sok beszélgetés közben bekapcsoltuk a kamerát és barátnők is lettünk.
A filmből kiderül, hogy több éven át követtétek Heni életét, a gyerek megszületése mellett más dolgok is történtek.
Eszter: Öt évig dolgoztunk a filmen, bő két és félévig voltunk benne intenzíven Heni életében, a többi az utómunka, a vágás időszaka volt. Közben kitört a Covid, a háború, ami nem könnyítette meg a munkánkat.
A dokumentumfilm készítés egy hosszabb és személyesebb műfaj, mint egy játékfilm forgatás. Nektek ez az első dokumentumfilmetek, de rendelkeztek már filmes múlttal, több nagyfilm forgatásában részt vettetek már. Milyen volt becsöppenni a dokumentumfilmes világba, és mennyit tudtatok kamatoztatni a nagy filmes múltatokból?
Eszter: Nem mondanám, hogy belecsöppentünk, igazából organikusan alakult a forgatás. Sárival nagyon élveztük a munkát, rettenetesen jól szórakoztunk közben, nagyon sokat nevettünk, volt, hogy sírtunk, mély barátság alakult ki köztünk és Heni között. Teljesen amatőr módon álltunk hozzá, a nagy filmes múltunknak talán annyi a hozadéka, hogy mindkettőnkben megvan a törekvés arra, a lehető legjobbat csináljuk. Persze behatárolt keretek között, mert az elején mobiltelefonnal forgattunk, tehát a maximalizmus alatt ne azt értsd, hogy a legszuperebb technikát akartuk rögtön. A dokumentumfilmes világot az hozta be, amikor Patrícia beszállt a projektbe, mint producer. Előtte mi mentünk a magunk feje után, ő viszont szervezett nekünk olyan workshopokat, ahol nagyon profi tanárok segítettek az egész dramaturgia felépítésén. Ahhoz, hogy a film cselekménye összeálljon, egyfajta játékfilmes gondolkodásmóddal kell hozzáállni. Plusz sokat segített Vághy Anna vágónk is, akivel szintén nagyon jó kapcsolat alakult ki és nagyon sokat köszönhetünk neki a vágás során.
Patrícia, az, hogy telefonnal forgatnak egy egész estés dokumentumfilmet, amit aztán az HBO is megvesz, a mai világban már teljesen elfogadott?
Patrícia: Nekem ez volt az első filmem, amelyet így rögzítettünk. Ahogy Eszterék elkezdték követni Henit, rögtön kiderült, ennek a filmnek az az igazi értéke, hogy nagyon intim, személyes betekintést ad a történetbe. Ezt úgy lehet elérni, hogy Eszter és Sári, mint egyfajta támogató nővérek vesznek részt az eseményekben, ha Heninek szüksége volt rá, az ő vállukon sírta ki magát, velük beszélhette át a problémáit.
Ami a filmen történik, az a valóságban is pont így történt, semmit nem játszottak el a kamera előtt.
Emiatt a személyesség miatt volt jó a telefonos forgatás, nem biztos, hogy ki tudott volna alakulni ez az intim hangulat, hogyha rögtön hangmérnökkel meg nagy kamerával vesszük be magunkat Heni életébe. Szerintem az HBO-nak is ez volt leginkább, ami tetszett. A későbbi fázisokban egyébként már vannak olyan jelenetek, amit kamerával vettünk fel rendesen.
Ketten vagytok a film rendezői, ki mit csinált a filmben? Hogyan osztottátok le a feladatokat?
Eszter: Amikor még telefonnal forgattunk, próbáltunk mind a ketten használni a telefonunkat, hogy később a vágásnál több kameraállás legyen. A közeli jeleneteket az vette fel, akinek jobb készüléke volt éppen, a másikunk a totálokat csinálta. Nem adtunk instrukciókat Heninek, próbáltuk úgy követni a jeleneteket, ahogy történtek. Mi csak annyit avatkoztunk bele az eseményekbe, hogy előre megbeszéltük a Henivel, hova megyünk el vele, és mi az, amit felveszünk.
Lesz folytatás? Igazából ez egy olyan sztori, aminek a folytatása nagyon érdekelheti a nézőket. Milyen konfliktusok alakulnak ki majd például akkor, amikor Leo, a kisfiú kamasz lesz? Vagy, ha Heni életébe megérkezik a nagy szerelem.
Eszter: Az elkövetkező egy-két évben biztos nem, mert most más projekt van a fejünkben. De nem zárom ki, hogy egyszer valamikor, egy hosszabb időtávlatban, akár 10 év múlva újra visszatérünk Heni történetéhez. Nagyon szeretem az olyan dokumentumfilmeket, amely nagyobb időintervallumot dolgoznak föl.
Ez egy nagyon női film, női történetet mutat be, mind nők az alkotók is. Valószínű, hogy a női nézőket jobban megérinti, mint a férfiakat. A visszajelzéseitek alapján a férfiak is szívesen megnézik ezt a filmet?
Eszter: Hozzám olyan visszajelzések jöttek a férfiaktól, hogy nem maga a történet tetszett nekik, hanem a film kötötte le a figyelmüket. Ez a játékfilmes dramaturgia viszi magával a nézőt, nevetnek a poénokon, nem unják a filmet. Többen rácsodálkoztak arra, hogy egy dokumentumfilm ilyen szórakoztató és izgalmas lehet. Van, aki soha nem néz dokumentumfilmet, mert azt gondolja, hogy baromi unalmas, szomorú történetet dolgoznak fel benne. A hozzánk közel álló férfiaknak nagyon tetszett, de tény, hogy a sztori inkább a nőket érinti meg. Valóban egy női stáb alakult ki körülötte, de ez nem tudatos döntés volt a részünkről, az elején férfi vágónk volt, aki közben lemorzsolódott, voltak férfi operatőreink is, de az is igaz, hogy a női alkotókat jobban izgatta ez a munka, mint a férfiakat.
Patrícia, szerinted miért van az, hogy az egész estés dokumentumfilmek egyre népszerűbbek? A nézők miért szeretik őket?
Patrícia: Szükség van társadalmi érzékenyítésre, és ez a valós emberi történeteken keresztül jön át jobban. Ha a nézők egy hús-vér történetet ismernek meg, az üzenet jobban célba ér. Illetve azt gondolom, hogy az alkotók azért fordulnak a dokumentumfilmek felé, mert egy nagyjátékfilmre elég nehéz a finanszírozást összeszedni, egy dokumentumfilm viszonylag kontrollálhatóbb dolog tud lenni, legalábbis az elkezdése, aztán utána, hogyha az alkotók magas színvonalra akarnak eljutni, akkor már ugyanúgy szükség van finanszírozókra. Így történt a mi esetünkben is. Eszter és Sári a saját telefonjukkal vágtak bele, utána hoztuk meg a finanszírozást, utána jött csak az HBO. Néző szinten meg tényleg arról van szó, hogy az emberek jobban bele tudják képzelni magukat a valóságba, közelebb tudnak kerülni a szereplőkhöz, ha ők valós emberek.
Nagyon közel kerültetek Henihez, szinte egy családdá váltatok a forgatás két és félévében. Hogyan sikerült elengedni Henit, vagy még nem engedtétek el teljesen?
Eszter: Kapcsolatban vagyunk vele, időről időre beszélünk, tudunk egymásról, látjuk egymás gyerekeinek a képét az Instagramon, most személyesen is találkozunk vele a film vetítéseikor. Az én életem is megváltozott közben, született egy gyerekem, aki most hároméves és mostanában a legközelebbi barátaimra sincs sok időm.
Patrícia: A filmforgatás pont jó időszakban történt, Eszter és Sári közösen szerettek volna filmet csinálni.
Megtalálták Henit, aki majdnem lecsúszott az anyaságról és pont elindult egy nehéz úton, amelyen mi elkísértük, támogattuk őt.
Megszületett Leo, s a mi szerepünk lassan a végéhez érkezett, ki kellett szállnunk a történetből. Heninek sem volt már annyira igénye ránk, mint az elején.
Nekem az tetszett nagyon a filmben, hogy nem akartatok állást foglalni. Ugyanúgy, kommentárok nélkül megmutattátok a helyzet nehézségeit, mint a baba megszületésének szépségét.
Eszter: Örülök, hogy ez átjött a filmen. Semmiképpen nem akartuk befolyásolni a nézőket, mert hát mi sem tudtuk előre, mi fog történni a szereplőkkel. Mi is kíváncsiak voltunk, hogy egy ilyenfajta kapcsolat mennyiben lesz más, mint amikor egy szerelmi házasságból születik a gyerek. Meglepetés volt nekünk is, hogy mennyire hasonlóak a vitáik, a gyerek körül kialakult szituációk, mint amiket mi is átélünk a saját szülői létünkben. Heni el is mondta már fórumokon, hogy hiba volt belecsúszni az olyan párkapcsolati dinamikába, amikor nagyon sok elvárás van a másik felé, ahelyett, hogy sokkal erősebb határt húztak volna ebben. Sári is és én is, mind a ketten elváltunk a gyerekeink apjától, nekem egy teljes mozaikcsaládom van, a nagy gyerekem apjával jóban vagyok, az új gyerekem apjával együtt vagyok, neki is van egy elvált kapcsolatból egy nagy gyereke. Sári szintén nagyon jóban van a gyerekei apjával, ilyen patchwork családokat működtetünk, úgyhogy nem volt bennünk semmiféle illúzió a „rendes családokkal” kapcsolatban.
Patrícia: Nagyon izgalmas volt látni, hogy az elején Heni és Andrej is átmentek egy „honeymoon állapoton”, mind a ketten nagyon izgatottak voltak, a legjobb arcukat mutatták a másiknak. Később jött a valóság, felmerültek a házimunka, a pénz, a hova járjon, hova ne járjon, mit igyon, mit egyen a gyerek kérdései és velük jöttek a konfliktusok. A közös gyerekvállalás előtti időszakot is érdemes megemlíteni, Heni, mielőtt megismerte egy közös barát révén Andrejt, co-parenting site-okon próbált partnert találni, ahová kifejezetten olyan emberek regisztrálnak, akik társszülők szeretnének lenni. Heninek voltak rossz tapasztalatai, előfordult, hogy hosszasan levelezett, tervezgetett valakivel, aki aztán egyik napról a másikra eltűnt. A ghosting jelensége meglepő módon nemcsak a Tinderen, vagy más társkereső site-on fordul elő, hanem itt is. Nem véletlen, hogy Heni végül egy olyan férfit választott gyermeke apjának, akivel először személyesen találkozott.
A filmből kiderül, hogy ők azért jogi alapokra is helyezték a közös gyerekvállalást. De hát ez érthető is.
Patrícia: Igen, van egy szerződés közöttük, amit időről időre módosítani lehet. De szerintem a bizalom kialakult közöttük, sokat vitatkoznak, nem egyszerű a helyzetük, de a nagy dolgokban tudnak közösen dönteni.
Fotó: Good Kids
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
Anya leszek, semmi pánik! – Honnan tudtam, hogy készen állok az anyaságra?
