Manapság a családtámogatásból adódóan sokszor cinikusan legyintenek egy újabb baba hírre az ismerősök. „Na, biztosan ők is aláírták” – gondolják. Hiszem és remélem, hogy ennél azért tudatosabb döntés áll a gyermekvállalások mögött, még ha a támogatások plusz motivációt is jelentenek, anyagi biztonságot adnak.
Szerintem az első, nem feltétlen tudatos pont az, amikor egyénileg és párként is bekapcsol egy érzés, – elemi és elnyomhatatlan. Nem tudom megnevezni, de igyekszem elmagyarázni, mert nálam/nálunk ez egy jól tetten érhető folyamat volt.
Szülés? Kösz, nem!
Vannak, akik már gyerekként párnával tömik ki a pólójukat és babás mamásat játszanak, és vannak, akiket hidegen hagynak a Barbie babák és az anyukás szerepjátékok. Én az utóbbihoz tartoztam. Nem igazán vonzottak a Barbie-k, és a templomi betlehemi játékoknál sem Szűz Mária szerepére jelentkeztem, hanem inkább a hírvivő angyal bőrébe bújtam.
Sokszor hozom példaként a nővéremet, nézzétek el nekem, meghatározó szerepe van az életemben. Amikor ő az első gyermekével volt várandós, én pont felköltöztem Budapestre, új, izgalmas munkahelyem lett, és szingliként élveztem a felelősségmentes életet. Nem igazán érdeklődtem, mi zajlik le a testében. Vártam az unokaöcsémet, az én keresztfiamat, és biztos voltam benne, hogy az a tipikus nagynéni leszek, aki elkényezteti őt. A születésekor ott voltam a kórházi folyosón, és amikor meghallottam a gyötrelmet a nővérem hangjában, arra gondoltam, hogy ha ez ennyire fáj az én fájdalomérzetet nem ismerő tesómnak, akkor én, aki egy darázscsípéstől is elsírom magam, erre biztosan képtelen lennék.
Külső és belső változások
Aztán eltelt két év és megszületett Dóri második kisfia – az én klónom. Abban a pillanatban, amikor felfedeztem benne a saját gyermekkori arcomat, hatalmába kerített egy furcsa érzés.
Elkezdett motoszkálni bennem, hogy talán egyszer nekem is lesz kisbabám, aki pont úgy fog kinézni, mint én.
Biztosan van erre valami tudományos magyarázat, evolúció meg egyebek, ami miatt jó érzés volt eljátszani ezzel a gondolattal.
Újabb két év telt el és ez idő alatt párkapcsolatilag is megtaláltam a helyem. Dóri pedig várandós lett a kislányával. Egyre többet kérdeztem tőle. Volt, hogy elmentem kismama jógára, felvettünk közösen videókat, a fiúkra is még többet vigyáztam. A férjemmel elvittük őket múzeumba, a Duna-partra, vagy egy menő játszótérre. Ilyenkor mindig figyeltem Petit, hogyan bánik a fiúkkal, beszélgettünk, hogy mi majd hogyan csináljuk, mit tanítunk majd a sajátunknak, milyen helyekre megyünk majd el együtt.
Egy új szereplő a történetben
Petivel 2022-ben házasodtunk össze és költöztünk be a közös otthonunkba. Az év elején meghatározott közös céljaink ezek voltak: a ház csinosítgatása, berendezése, havi egy kirándulás Magyarország különböző pontjain, közös edzés, egészséges, változatos étrend kialakítása. Azt mondtuk, hogy majd 2023-ban foglalkozunk a baba témával.
Aztán pár hónappal később egy negatív ovulációs tesztre hagyatkozva zöld utat adtunk kisfiúnknak. Élt is a lehetőséggel, és azonnal kibérelte kilenc hónapra a méhemet. Tehát amit az apukájával elhatároztunk az év elején, végül bekövetkezett. Január 5. óta nulla-huszonnégy a mi kisbabánkkal foglalkozunk. Az élet szép, és van humora! Mondhattam volna, hogy kiszámoltuk és megterveztük a fogantatás pillanatát is, de nem így történt.
Szerencse és tudatosság
Hogy miért meséltem el mindezt? Mi a tanulság a mi történetünkből? Hol volt ebben a tudatosság? Fontosnak tartom, hogy tisztában voltam és vagyok a testemmel. Karbantartom, és minden évben eljárok a kötelező és ajánlott szűrésekre.
A lelki oldala összetettebb. Húsz éves korom óta hallgatom nagyszülőktől, ismerősöktől: „Találj már valakit, te sem leszel fiatalabb!”, „Jaj, majd amikor gyereked lesz!”, „Anyának lenni a világ legjobb dolga…”. Végtelenül idegesített ez a fajta nyomásgyakorlás. Ha te is így érzel, hidd el, nem vagy elkésve, és főképp nincs veled semmi gond! Amikor eljön az ideje, és megtalálod hozzá a megfelelő partnert, érezni fogod, de addig pedig ne engedj a társadalmi elvárásoknak!
Bennem is évről évre érett meg a gondolat, hogy anya szeretnék lenni. Idő kellett hozzá és egy megfelelő társ, akivel a kezdetektől tisztáztuk, ki mit szeretne. Már a kapcsolatunk elején beszéltünk a gyerekvállalásról, arról, hogy ki mire vágyik. Az időzítésben nem volt konkrét elképzelésünk, viszont megvolt a hely és egy kiegyensúlyozott közeg, ahová biztonságban érkezhet egy plusz lakó. Ami pedig szerintem mindennél fontosabb: szeretetben élünk. Tudom közhelyes, de biztos vagyok abban, hogy ha szerelem és szeretet van, akkor a gyerkőcnek jó dolga lesz.
Képek: Canva, Tóth-Iványi Petra
Kattints, és olvasd el az Anya leszek, semmi pánik! előző részét is!
