3 sorsfordító női történet – Szerkesztőségünk programajánlója

Kimozdulnál a négy fal közül? A hétvégédet tervezed? Egy maradandó élményre vágysz? Szerkesztőségünk tagjai olyan programötleteket hoznak, amelyeket saját barátaiknak is szívesen ajánlanának.

Frida Kahlo immerzív kiállítás

Szente Lulu, online marketing manager

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Frida Kahlo művészete mindig is vonzott – a nyers őszintesége, a fájdalomból építkező
szenvedélye és az a különleges erő, amellyel tragédiáit alkotássá formálta. Amikor
meghívást kaptam, a Frida – Megtörhetetlen című újonnan nyíló immerzív kiállításra,
tudtam, hogy ezt az élményt nem hagyhatom ki. Frida művészete örök és ebben a formában
egyedülálló módon elevenedik meg a Lumiere Hall falai között. A nő, aki szenvedéséből
teremtett művészetet, akinek festményei egy-egy tőr a lélekbe, s aki tragédiákkal telített
élete ellenére utolsó alkotásán is azt üzeni: Viva la Vida! Éljen az élet!

Amint beléptem a kiállítás térbe, azonnal magával ragadott a 360 fokos, immerzív élmény. A
falakat borító festmények, vetítések és az autentikus zenei aláfestés egy másik világba
repítettek. Frida tekintete mindenhol ott volt – a festményeken, a naplórészleteken, a
fotókon, mintha maga mesélne nekünk az életéről. A tér nem csupán egy galéria, hanem egy
időkapszula, amely Frida Kahlót idézi meg.

Életműve akár a nyitott seb: nyers, valós, fájdalmas, mégis lenyűgözően őszinte. A testét és
lelkét megtörő események formálták festészetét: a gyermekparalízis, a borzalmas
buszbaleset, amely deréktól lefelé szó szerint darabokra törte testét, a meg nem született
gyermekek fájdalma, szerelmei csalódásai. A kiállítás nem csupán festményeket tár elénk,
hanem betekintést enged Frida gondolatvilágába, naplórészletekkel, levelezésekkel és
fotókkal.

A tárlat egyik legmeghatározóbb pillanata számomra Frida utolsó festménye, a „Viva la
Vida” volt. Egy halálhoz közeli nő utolsó ujjlenyomata az életben – egy érett dinnye,
amelyből mintha a vér szivárogna, mégis vibráló színekben pompázik. A kép sarkában ott
virít a felirat: Viva la Vida! – Éljen az élet! Frida ekkor már ágyhoz volt kötve, élete végéhez
közeledett, de ezzel az üzenettel köszönt el a világtól. Egy utolsó, bátor kiáltás a fájdalom
felett, egy utolsó emelkedés a múlt tragédiáiból. Ebben a képben ott van az Frida Kahlo, aki
nem csupán egy művész, hanem egy szimbólum, egy jelkép mindazoknak, akik valaha is a
fájdalmon keresztül találták meg saját erejüket.

A Lumiere Hall immerzív kiállításán nem csupán képeket néztem, hanem egy életet éltem át
egyetlen óra alatt. Ez a tárlat nem csupán művészeti élmény, hanem egy utazás Frida belső
világába. Ajánlom mindazoknak, akik valaha is küzdöttek, akik valaha is veszítettek, és akik
valaha is hittek

Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá

Guba Zsófi, social media manager

Igazán különleges színházi élményben volt részem a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A Loupe Színházi Társulás előadásában láttam Cordelia O’Neill kétszereplős drámáját, a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabot, amelynek főszereplői Sodró Eliza és Rusznák András voltak.

Már korábban is láttam előadásokat ettől a társulástól, és mindig lenyűgöztek a mély, érzelmileg megterhelő, mégis felemelő előadásaik. Ez a darab azonban különösen mély nyomot hagyott bennem. A történet egy fiatal párról szól, akik egy felfoghatatlan veszteséggel kénytelenek szembenézni: elveszítik újszülött gyermeküket. A kapcsolatuk, amely korábban magától értetődően működött, egyetlen pillanat alatt törékennyé válik. Hogyan lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni? Hogyan lehet egymásba kapaszkodni, amikor minden széthullani látszik? A darab ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben finoman egyensúlyoz a fájdalom, a remény, a humor és az életigenlés között. A két színész elképesztően hiteles alakítást nyújtott. Sodró Eliza és Rusznák András játéka olyan őszinte és magával ragadó volt, hogy teljesen beszippantott a történetük. A rendezés letisztult, mégis rendkívül hatásos volt, a zenei kíséret pedig még inkább felerősítette az érzelmek intenzitását.

A darab egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy egy olyan témát dolgozott fel, amelyről
még ma is keveset beszélünk. A gyász, különösen a gyermek elvesztésének feldolgozása,
tabunak számít, pedig ezek a történetek itt vannak körülöttünk – és talán bennünk is. A
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá nem csupán egy előadás volt, hanem egy
felhívás arra, hogy merjünk beszélni a fájdalmainkról, merjünk segítséget kérni és merjünk
újra hinni a továbblépés lehetőségében. Napokig a hatása alatt voltam. Ez az előadás nemcsak egy szép színházi élmény volt, hanem egy olyan történet, amely mélyen megérintett és elgondolkodtatott. Ha lehetőségetek van megnézni, ne hagyjátok ki – ez a darab azok közé tartozik, amelyek igazán adnak valamit az ember lelkének.

Centrál Színház: Maria Luisa

Fejes Réka, online vezető szerkesztő

Írjon ki a sajátja mellé még egy nevet a postaládára, javasolja Raúl, a portás (Gyabronka József) Maria Luisának (Hernádi Judit), nehogy a közelben garázdálkodó betörőknek szemet szúrjon, hogy egyedül él. Az idős nő eleinte berzenkedik, végül rááll a dologra. Egymás után jönnek a szájára a hamarjában kiötlött férfinevek – Beckenbauer, Azzopardi, Olmedo –, hirtelen azt sem tudja, melyiket válassza. De miért is kéne választania? Lakásában pedig egyre-másra feltűnnek a megnevezett férfiak, akik mind az ő szívét akarják meghódítani, és kezdetét veszi élete nagy kalandja.

A Centrál Színház előadása kétségkívül kedves, bohókás darabnak indul. Miközben Maria Luisa elszalasztott álmokat kerget, barátnője, Angelines féltő gonddal követi a szerelmi négyszög legújabb fordulatait. A végkifejlet felé robogva azonban egyértelművé válik, a Maria Luisa nemcsak egy hóbort asszony története, hanem mindannyiunké, akiknek egyszer szembe kell néznünk az idő múlásával, számot kell vetnünk az álmainkkal – és akárhogy is alakult: meg kell békülnünk a sorsunkkal.

Fotó: Lumiere Hall

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Mi történik, ha egy testnevelő tanár egyszer csak rájön, hogy az igazi munka nem a tornateremben, hanem a testünk legmélyebb...
vago_reka_batz

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

Megérkezett a Batz X REKAVAGO 5. születésnapi kollekciója. Papucsok, amelyek túlmutatnak a funkcionalitáson: a Batz X REKAVAGO darabjai ma már...

EZ IS ÉRDEKELHET

majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában

„Nem a kommunikáció sok, a zaj túl nagy” – a Tudatos döntések podcast vendége Bőhm Kornél

Slow life otthon – gondolatok az otthon új ritmusáról