Frida Kahlo immerzív kiállítás
Szente Lulu, online marketing manager
Frida Kahlo művészete mindig is vonzott – a nyers őszintesége, a fájdalomból építkező
szenvedélye és az a különleges erő, amellyel tragédiáit alkotássá formálta. Amikor
meghívást kaptam, a Frida – Megtörhetetlen című újonnan nyíló immerzív kiállításra,
tudtam, hogy ezt az élményt nem hagyhatom ki. Frida művészete örök és ebben a formában
egyedülálló módon elevenedik meg a Lumiere Hall falai között. A nő, aki szenvedéséből
teremtett művészetet, akinek festményei egy-egy tőr a lélekbe, s aki tragédiákkal telített
élete ellenére utolsó alkotásán is azt üzeni: Viva la Vida! Éljen az élet!
Amint beléptem a kiállítás térbe, azonnal magával ragadott a 360 fokos, immerzív élmény. A
falakat borító festmények, vetítések és az autentikus zenei aláfestés egy másik világba
repítettek. Frida tekintete mindenhol ott volt – a festményeken, a naplórészleteken, a
fotókon, mintha maga mesélne nekünk az életéről. A tér nem csupán egy galéria, hanem egy
időkapszula, amely Frida Kahlót idézi meg.
Életműve akár a nyitott seb: nyers, valós, fájdalmas, mégis lenyűgözően őszinte. A testét és
lelkét megtörő események formálták festészetét: a gyermekparalízis, a borzalmas
buszbaleset, amely deréktól lefelé szó szerint darabokra törte testét, a meg nem született
gyermekek fájdalma, szerelmei csalódásai. A kiállítás nem csupán festményeket tár elénk,
hanem betekintést enged Frida gondolatvilágába, naplórészletekkel, levelezésekkel és
fotókkal.
A tárlat egyik legmeghatározóbb pillanata számomra Frida utolsó festménye, a „Viva la
Vida” volt. Egy halálhoz közeli nő utolsó ujjlenyomata az életben – egy érett dinnye,
amelyből mintha a vér szivárogna, mégis vibráló színekben pompázik. A kép sarkában ott
virít a felirat: Viva la Vida! – Éljen az élet! Frida ekkor már ágyhoz volt kötve, élete végéhez
közeledett, de ezzel az üzenettel köszönt el a világtól. Egy utolsó, bátor kiáltás a fájdalom
felett, egy utolsó emelkedés a múlt tragédiáiból. Ebben a képben ott van az Frida Kahlo, aki
nem csupán egy művész, hanem egy szimbólum, egy jelkép mindazoknak, akik valaha is a
fájdalmon keresztül találták meg saját erejüket.
A Lumiere Hall immerzív kiállításán nem csupán képeket néztem, hanem egy életet éltem át
egyetlen óra alatt. Ez a tárlat nem csupán művészeti élmény, hanem egy utazás Frida belső
világába. Ajánlom mindazoknak, akik valaha is küzdöttek, akik valaha is veszítettek, és akik
valaha is hittek
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Guba Zsófi, social media manager
Igazán különleges színházi élményben volt részem a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A Loupe Színházi Társulás előadásában láttam Cordelia O’Neill kétszereplős drámáját, a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabot, amelynek főszereplői Sodró Eliza és Rusznák András voltak.
Már korábban is láttam előadásokat ettől a társulástól, és mindig lenyűgöztek a mély, érzelmileg megterhelő, mégis felemelő előadásaik. Ez a darab azonban különösen mély nyomot hagyott bennem. A történet egy fiatal párról szól, akik egy felfoghatatlan veszteséggel kénytelenek szembenézni: elveszítik újszülött gyermeküket. A kapcsolatuk, amely korábban magától értetődően működött, egyetlen pillanat alatt törékennyé válik. Hogyan lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni? Hogyan lehet egymásba kapaszkodni, amikor minden széthullani látszik? A darab ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben finoman egyensúlyoz a fájdalom, a remény, a humor és az életigenlés között. A két színész elképesztően hiteles alakítást nyújtott. Sodró Eliza és Rusznák András játéka olyan őszinte és magával ragadó volt, hogy teljesen beszippantott a történetük. A rendezés letisztult, mégis rendkívül hatásos volt, a zenei kíséret pedig még inkább felerősítette az érzelmek intenzitását.
A darab egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy egy olyan témát dolgozott fel, amelyről
még ma is keveset beszélünk. A gyász, különösen a gyermek elvesztésének feldolgozása,
tabunak számít, pedig ezek a történetek itt vannak körülöttünk – és talán bennünk is. A
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá nem csupán egy előadás volt, hanem egy
felhívás arra, hogy merjünk beszélni a fájdalmainkról, merjünk segítséget kérni és merjünk
újra hinni a továbblépés lehetőségében. Napokig a hatása alatt voltam. Ez az előadás nemcsak egy szép színházi élmény volt, hanem egy olyan történet, amely mélyen megérintett és elgondolkodtatott. Ha lehetőségetek van megnézni, ne hagyjátok ki – ez a darab azok közé tartozik, amelyek igazán adnak valamit az ember lelkének.
Centrál Színház: Maria Luisa
Fejes Réka, online vezető szerkesztő
Írjon ki a sajátja mellé még egy nevet a postaládára, javasolja Raúl, a portás (Gyabronka József) Maria Luisának (Hernádi Judit), nehogy a közelben garázdálkodó betörőknek szemet szúrjon, hogy egyedül él. Az idős nő eleinte berzenkedik, végül rááll a dologra. Egymás után jönnek a szájára a hamarjában kiötlött férfinevek – Beckenbauer, Azzopardi, Olmedo –, hirtelen azt sem tudja, melyiket válassza. De miért is kéne választania? Lakásában pedig egyre-másra feltűnnek a megnevezett férfiak, akik mind az ő szívét akarják meghódítani, és kezdetét veszi élete nagy kalandja.
A Centrál Színház előadása kétségkívül kedves, bohókás darabnak indul. Miközben Maria Luisa elszalasztott álmokat kerget, barátnője, Angelines féltő gonddal követi a szerelmi négyszög legújabb fordulatait. A végkifejlet felé robogva azonban egyértelművé válik, a Maria Luisa nemcsak egy hóbort asszony története, hanem mindannyiunké, akiknek egyszer szembe kell néznünk az idő múlásával, számot kell vetnünk az álmainkkal – és akárhogy is alakult: meg kell békülnünk a sorsunkkal.
Fotó: Lumiere Hall
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
