Kezdjük ott, hogy te hol tartasz most az utadon?
Úgy érzem, nagy keresztút közepén voltam nemrégiben, és most már egyre szélesedő sávon haladok tovább. Két évvel ezelőtt kicsúszott a lábam alól a talaj – mondhatni az út. Fogalmazhatunk autós nyelven úgy is, hogy az élet satuféket nyomott, és újra kellett tervezni – nemcsak az útvonalat. Volt egy rossz lépésem, ráadásul az élő adásunk előtt, aminek combizom szakadás lett a következménye. Ez a sérülés ébresztett rá, hogy valaminek vége van. Változnom kellett, vagy legalábbis meg kellett tanulnom másképp haladni tovább.
Hogyan éltél azelőtt, és mi változott meg mára?
Egy idő óta úgy érzem, csak haladtam előre, csináltam a dolgom, de már nem néztem körbe. Nem láttam magam mellett a házakat, az embereket – csak sodródtam, vagy haladtam az évtizedek alatt jól bevált – nem lassú –, tempóban. Ez a sérülés kényszerített rá, hogy megálljak, és átgondoljam: hol is tartok? Változott az út? Én tudok vele változni? Vagy épp az én állandóságom jelent kapaszkodót másoknak? Az elmúlt 25 évben az én világom és a televíziózás világa is nagyon sokat változott, de én rendületlenül hiszek a kultúra erejében és állandóságában. Hál’ Isten mindig találtam kapcsolódást hozzá, és most úgy érzem, hogy ez a keresztút, amin már egy kicsit tovább haladtam, nem csak a kultúra felé erősíti a kapcsolódásom, hanem afelé is, hogy egy lassító sáv, vagy megállóhely legyek azoknak a fiataloknak, akik haladnak előre az úton, és néha betérnek hozzám. Mindig tudok valamit segíteni nekik, hogy a segítséggel bátrabban vagy biztosabban haladjanak a saját útjukon.
Ez azt jelenti konkrétan, hogy tanítod, mentorálod a fiatalokat?
Igen, már negyedik féléve tanítok a Budapesti Metropolitan Egyetemen kommunikációt, tévés és műsorvezetői ismereteket. Nemrég mutatták be a tanítványaim a vizsgafilmjeiket, nagyon büszke vagyok rájuk. Örülök annak, hogy ebben a félévben, ahogy a filmjüket készítették, sokkal többet tanultak az életről és erről a munkáról is, mint az elmúlt három évben. Egyre bátrabb témákhoz nyúlnak, jó érzés megtapasztalni, hogy a „bökdöséseimnek” köszönhetően nem csak a felszínt kapargatják, hanem próbálják megérteni a mögöttes történetet is.
Fizikai szinten mennyire vagy mozgásban mostanában?
Hajlamos vagyok a remeteségre, nagyon jól tudom érezni magam a kertemben. Szerencsére vannak barátaim, akik szólnak, hogy hé, most már eleget voltál egyedül, gyere, megyünk színházba, moziba, néha kell egy ilyen löket. Amikor megálljt parancsolt az élet azzal, hogy megsérült a lábam, akkor döbbentem rá arra, hogy a mozgás mennyire fontos az életemben. A testemet a saját karosszériámat pedig csak én tudom formában tartani, sporttal, gyaloglással, kirándulással, és lelkem, a jó gondolataim karbantartásával.
Az autó számodra praktikus eszköz, vagy pedig egyfajta életérzés?
A mozgáshoz hozzátartozik az autó. Minden nap át kell mennem Budáról Pestre, a Városligetbe, ahol a munkahelyem, az RTL Liget van. Ezt a fajta mozgást- hogy nap mint nap a városi forgalomban és a dugóban ülök- nem szeretem. Ilyen tekintetben az autó munkaeszköz számomra. És hogy életérzés-e? A mostani autómmal két éve találtunk egymásra, a magyar Suzuki szervezésében egy Balaton körüli úton vehettem részt és akkor jött szembe velem ez a levendula szár vagy Balaton színű Vitara, amelynek a színárnyalata és formája azonnal belopta magát a szívembe.
Jól áll neked ez az autó.
Szerintem is, és ez másoknak is feltűnik. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora örömöt jelenthet például a panoráma tető, amit akkor nyithatok ki, amikor szeretnék. Talán furcsán hangzik szakmai berkekben, de én az autó színébe szerettem bele és csak később tanultam meg, milyen sok mindent tud ez a modell. Eredetileg annyi volt a vágyam, hogy eljussak vele A-ból B-be biztonságosan, de ma már nagyon élvezem az összes kényelmet szolgáló megoldásait.
Fotó: Magyar Suzuki
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
Kanyarok, kitérők és kuplung – Pokorny Lia a tudatos életvezetésről
