Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi időkben viszont mérföldkőhöz érkeztünk ebben a műfajban is, hiszen egyre másra jelennek meg a sztárok, hibátlan vonásokkal, kisimult bőrrel, mintha megint csak a harmincas éveik elején járnának. A legújabb eljárások végeredményeit látva bizony leesik az állunk, és joggal kérdezzük: mégis mi a fene történik Hollywoodban? Szerző: Balogh Edina

Üdv a szépek és gazdagok világában!

Az elmúlt hónapokban történt valami néhány celeb arcával. Nem csak arról van szó, hogy fiatalabbak lettek, inkább olyan mintha megszűntek volna létezni az időben. Az arcuk nem árulja el a valós korukat, nem meséli el életútjukat, amit 50, 60 vagy 70 éves korukig bejártak, a vonásaik nem mutatják a lassú változást, amelyhez eddig viszonyítani tudtunk. És ez a hiány különösen erősen hat azokra a nőkre, akik maguk is az ötvenes–hatvanas éveikben járnak.

Remind magazin

Régebben könnyebb volt eligazodni. A fiatalító beavatkozásoknak voltak jelei. Az arc feszesebb lett, a mimika megváltozott, a ráncok eltűntek ugyan, de helyette megjelent valami más: az erőfeszítés nyoma. Donatella Versace arca hosszú időn át nemcsak divattörténeti jelenség volt, hanem kulturális határvonal is, egyfajta red flag a plasztikai beavatkozások terén. Nicole Kidman maga is bevallotta, hogy lehet így dönteni, de ennek ára van, egyebek között az, hogy megszűnik a mimikád, ami egy színész számára elengedhetetlen. Akkoriban még a mesterséges és a természetes között is világos volt a különbség. Ám ez az egyértelműség mára eltűnt.

Már meg sem lepődünk

Amikor tavaly a közel hetvenéves Kris Jenner, minden Kardashian és Jenner anyja először jelent meg az „új arcával”, sokan nem tudták pontosan megfogalmazni, mi zavarja őket. Nem volt túl sok, nem volt torz, nem volt harsány, inkább tökéletes, egy tökéletes harmincas nő arca. Vagyis egyszerűen nem illett össze az arc és az életkor. Nem egy „hatvankilenc éves, jól karbantartott nő” nézett vissza ránk, hanem egy olyan valaki, aki Kris Jenner sosem volt.

Ezután sorra érkeztek a hasonló képek. Anne Hathaway feltűnően friss megjelenése, Lindsay Lohan teljesen kisimult visszatérése egy szinte újraértelmezett arccal, és persze Madonna, aki 67 évesen a Dolce & Gabbana reklámfilmjében úgy néz ki, mintha az 1990-es Justfy My Love videoklipjéből lépett volna ki. És ami talán a legbeszédesebb: ezeket látva ma már szinte meg sem lepődünk. A döbbenet helyét átvette az alkalmazkodás. Igen, ezek szerint már minden lehetséges, a trendek és a celebek pedig azt mutatják: az idő múlása végképp nem kívánatos tényező lett.

Remind magazin

A témáról még többet a Remind Bookazine 2026 tavaszi számában olvashatsz

Fotó: Getty Images

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Gwyneth Paltrow

Gwyneth Paltrow megváltoztatta a játékszabályokat a vörös szőnyegen?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

EZ IS ÉRDEKELHET

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal