3 szokás, ami boldoggá és kiegyensúlyozottá teszi a párkapcsolatot

A konfliktusok elkerülhetetlenek egy párkapcsolatban, hiszen van, hogy nem egyezik a véleményünk, nem mindig ugyanazt akarjuk, azonban nem kell, hogy ezek a nézeteltérések megtörjék a harmóniát. Egy egészséges kapcsolat fenntartása erőfeszítést igényel, de sokszor nem kell a csillagokat is lehozni az égről, hogy elégedettnek érezzük magunkat. Van, amikor az egyszerű hétköznapi szokások teszik boldoggá a kapcsolatot.

A kommunikációnak igen nagy szerepe van a kapcsolatokban, de az igazi párkapcsolati kommunikáció jóval több, mint a kimondott szavak. Gyakran nem a mély, éjszakába nyúló beszélgetések, hanem épp a szavak nélküli, vagy sokkal inkább a szavakon túli közléseinkkel kerülhetünk közelebb a párunkhoz, hiszen vannak helyzetek, amikor a csend hangosabb a szavaknál.
Íme három szokás, amit a boldog és érzelmileg kiegyensúlyozott párok tesznek annak érdekében, hogy a szerelmük tartós legyen.

Időben hűtsük le a kedélyeket

Az érzelmileg stabil párkapcsolatban élők nem rejtik véka alá, hogy mit szeretnének, csak azért, hogy elkerüljék a konfliktust, és a határaikat is bátran meghúzzák, hiszen tudják, a nézeteltéréseket, a vitákat nem lehet elkerülni. De azzal is tisztában vannak, hol van az a pont, amikor a vita során már nem lehet, nem szabad tovább feszíteni a húrt, mert a veszekedés csúnyán elfajulhat. Ezt azonban meg lehet akadályozni egy felvont szemöldökkel, egy félmosollyal, egy vicces megjegyzéssel, ami megtöri a feszültséget, vagy a vita hevében közbe lehet vetni egy kedves „Mondhatom ezt másképp?” kérdést, vagy kérjük meg a párunkat, hogy vegyünk egy mély levegőt, mielőtt a feszültség tovább fokozódna.
Ezekkel a gesztusokkal azt üzenjük a párunknak, hogy a kapcsolatunk megőrzése fontosabb a saját igazunknál.
Egy kutatás során a pszichológusok arra a megállapításra jutottak, hogy a konfliktust leghatékonyabban a vita első három percében lehet helyreállítani.

Osszuk meg a csendet is egymással

Tévedés azt gondolni, hogy az igazi szerelem azt jelenti, hogy mindent együtt csinálunk a partnerünkkel. Az egészséges, kiegyensúlyozott párkapcsolat titka, hogy megtanuljuk élvezni az egyedüllét csendes örömét, akár akkor is, amikor együtt vagyunk a szerelmünkkel. Akár úgy, hogy egymás mellett olvasunk, vagy csendben főzünk valamit, vagy különböző feladatokon dolgozunk ugyanabban a szobában, vagyis kényelmesen megosztjuk a teret anélkül, hogy kényszert éreznénk arra, hogy feltétlenül közös programunk legyen.

Remind magazin


Ez a fajta párhuzamos együttlét a mély bizalom és autonómia jele, hiszen nincs nyomás rajtunk amiatt, hogy szórakoztatnunk kellene egymást, vagy beszélgetnünk kellene a másikkal. Megelégszünk azzal is, ha csak közel vagyunk egymáshoz, hiszen nem kell, hogy egy kapcsolat mindig intenzív legyen. Ugyanis amikor a párok érzelmileg biztonságban érzik magukat, a csend közös nyelvvé válik, ami az intimitás egy formájává.

Írjuk meg közösen a „mi” történetünket

Azok a párok, akik érzelmi biztonságban élnek, szinte észrevétlenül is többesszámban gondolkodnak és beszélnek, gyakran felidézik a közösen megélt boldog vagy humoros pillanatokat, illetve „közös nyelvet”, vagyis olyan bensőséges metaforákat használnak, melyeket csak ők értenek. Ezek nem holmi szentimentális szokások, hanem a „mi” építőkövei, egy közös identitásé, ami a kapcsolatot megalapozza.
A kutatások szerint ezek a „mi-történetek” biztonságot, közös örömet és bensőséget hordoznak, melyek érzelmileg is megalapozzák a hosszú távú kapcsolatokat, és akár védelmet is nyújthatnak egy stresszel teli időszakban.

Fotó: Pixels

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Féltékenység: mikor árt és mikor használ egy párkapcsolatban?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?