Hogyan fejlesszük jóllétünk kulcsát, a rezilienciát?

A reziliencia, vagyis pszichés ellenállóképesség fejleszthető és javítható – ez pedig kulcstényező a mentális egészségmegőrzésünk érdekében. De vajon hogyan tehetünk szert rá? Kerekes Anna cikke.

Nem kell pszichés betegnek lennünk ahhoz, hogy elkezdjünk odafigyelni a mentális egészségünkre, hiszen azt éppen úgy folyamatosan ápolnunk kell, mint a testünket. Fontos lenne elsajátítanunk egy proaktív szemléletet, és még azelőtt cselekednünk – figyelmet fordítanunk a reziliencia fejlesztésére –, mielőtt olyan tüneteket tapasztalunk, mint a kiégés, depresszió vagy szorongás.

 

Mi az a mentális fitnesz?

A reziliencia, vagyis a mentális ellenállóképesség a mentális fitneszen keresztül érhető el. Ezalatt az olyan eszközöket, gyakorlatot és látásmódot értjük, amelyeknek a mindennapjainkba illesztése segít megtartani a mentális jóllétünket. Ennek lényege, hogy tudatos hozzáállással képesek legyünk monitorozni, megvédeni és fejleszteni lelki egészségünket. A mentális jóllét szintje nem kőbe vésett, az éppen olyan, mint a testi erőnlét: van, mikor gyengébbnek érezzük magunkat, máskor erősnek, de a lényeg, hogy képesek vagyunk azt befolyásolni, fejleszteni. Az időzítés itt is nagyon sokat számít, ahogyan az is, milyen gyakorlatokat és mennyire rendszeresen végzünk.

 
Remind magazin
 

Meglévő erősségek és új szokások

A mentális fitnesz nemcsak azt jelenti, hogy új megküzdési módokat sajátítunk el, hanem azt is, hogy feltérképezzük, melyek azok az erőségeink, amelyeket esetleg nem domborítunk ki kellően, vagy nincs is róluk tudomásunk. Eleinte sokat segíthet, ha azokat a pozitív szokásokat építjük be a napirendünkbe, amelyek amúgy is könnyebben mennek, hiszen így önbizalommal telve kezdhetünk bele a változásba. Az új, korábban nem gyakorolt szokások esetén jó trükk lehet az, ha egy-egy, már meglévő, nem káros szokásunkhoz kapcsoljuk hozzá az új tevékenységet, így könnyebben fog rögzülni. Ha például reggelente rendszeresen kávézunk, akkor ehhez hozzáköthetjük azt, hogy pontokba szedve, röviden felsoroljuk, milyen dolgokért vagyunk hálásak az életünkben. Ha ezt minden héten megtesszük, akkor egy idő után szokássá fog válni, és már be is épült.

 
Remind magazin
 

Kipróbált módszerek

Az alábbi területek és képességek fejlesztése tudományos bizonyítékok alapján is nagyban hozzájárul a mentális fittség eléréséhez és karbantartásához.

1. Testmozgás

2. Táplálkozás

3. Alvás

4. Emberi kapcsolatok

5. Mindset

6. Optimizmus

7. Hála

8. Átkeretezés és perspektíva

Láthatjuk, hogy néhány terület fontossága egyértelmű: például mindannyian tudjuk, hogy a minőségi alvás, a tápanyagokban dús étkezés és a rendszeres testmozgás elengedhetetlenül fontosak testi és lelki jóllétünk szempontjából. Más dolgokat azonban talán nehezebb lesz megérteni, és rendszeressé tenni az életünkben: ilyen lehet a hála vagy az átkeretezés képessége.

 
reziliencia
 

Hogyan vágjunk bele?

Először kezdhetjük pusztán azzal, hogy reaktívak vagyunk, azaz megfigyeljük az aktuális fizikális és mentális állapotunkat, és aszerint cselekszünk. Elmegyünk aludni, amikor elálmosodunk, mozgunk egy kicsit, amikor erőtlennek, lomhának érezzük magunkat, és hálát adunk a jó dolgokért az életünkben, amikor szomorkás hangulatba kerülünk vagy kisebb veszteség ér minket. Ezután belevághatunk abba, hogy a mindennapokban is egyre több figyelmet fordítunk a fent felsorolt területekre, és ne csak akkor foglalkozunk velük, amikor negatív tüneteket tapasztalunk. Így válhatunk végül mentálisan erőssé és rezilienssé, hogy aztán hatékonyan küzdjünk meg az élet kihívásaival, és a váratlanul érkező eseményekkel, amelyek potenciálisan veszélyeztethetik a testi és lelki jóllétünket.

 

Fotó: Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

https://remind.hu/hogyan-legyek-boldog/

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Tavasszal jelent meg Cserna-Szabó András legújabb regénye Anya csak egy nincs címmel. Egy nagyívű anya-, családregény, amelyben a szerző az...

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Anya csak egy nincs” – interjú Cserna-Szabó Andrással

Tavasszal jelent meg Cserna-Szabó András legújabb regénye Anya csak egy nincs címmel. Egy nagyívű anya-, családregény, amelyben a szerző az...

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk