Alkoholmentes italok diadala – hogyan lesz az almából fine dining élmény?

Úgy látszik, folytatódik a paradigmaváltás a gasztronómiában is: az alkoholmentes italok felfutása nem véletlen, hanem egy világszerte tapasztalható trend, vagy még annál is több: tartós változás, ami megkerülhetetlenné teszi ezeket az italokat a vendéglátóhelyeken.

Gondolhatjuk persze, hogy az éttermekben a szokásos szóda vagy kóla választások eddig is működtek, de mostanra többről van szó egy üdítőnél. A fine dining világában ugyanis elkezdtek utat követelni maguknak a saját fejlesztésű kokélok, kombuchák, vízikefírek, üdítők: a különböző ízek, párosítások, rétegezések művészete csúcsra  jár a gasztronómiában, mindezt alkohol nélkül. Az alkoholmentes italok piaca 7 százalékkal nőtt az elmúlt évben, szemben az alkoholos termékek 1 százalékával, társadalmilag pedig egyre erősebb támogatottság áll az alkoholmentesség mellett. Gondoljunk csak az évente akár többször is megtartott közösségi, civil összefogásokra, a Száraz november (vagy január)  és társai mind azt népszerűsítik, hogy figyeljük meg, hogyan alakulnak a mindennapjaink, ha egy hónapra száműzzük az alkoholt az életünkből. 

Komplex ízélmények

Nádházi Norbert, a Platán Gourmet Restaurant sommelier-je is arról híres, hogy különleges italokat álmodik a vendégeknek, akik a finomságokat megkóstolva meglepődve tapasztalják, hogy az alkoholmentes italok is lehetnek olyan sokszínűek, mint egy borkóstoló. Norbert hangsúlyozza, hogy az alkoholmentes italok ugyanakkor nem a borok helyettesítését szolgálják, mert önállóan, új kategóriaként tekint rájuk a gasztronómia, olyannyira, hogy a Michelin Guide szerint egy étteremnek kiemelten kell figyelnie az alkoholmentes kínálatára. 

Remind magazin

Az északi séfek újra meghonosították a savanyítás, fermentálás hagyományát, mivel szőlőtermés híján nem tudtak a borokra alapozni. A vidéki Magyarország egyetlen, két Michelin-csillagos éttermében a sommelier szerint az emberek mindig meglepődnek, hogy alkoholmentes italként mennyire komplex ízvilágú gasztro élményt kapnak. Fontos, hogy minden házon belül készül, a juice-ok, vízi kefírek, kombuckhák az étterem berkeiben születnek meg. A desszert mellé jelenleg vízi kefír fröccsöt kínálnak a Platánban: az alapot egy hétig érlelik, majd pihentetik, amit Norbert kardamonnal, rózsaborssal fűszerez, és pezsgőhöz nagyon hasonlító frissítő, összetett italként jellemzi.

A sommelier kedvence

Másik kedvencünk Norbert sült almás juice-a, amiben ráadásul a gyümölcs minden részének fontos szerep jut: a sült almákat préselt almalével és friss tárkonnyal leöntve pihenteti, majd forrázott, hosszan főzött almahéj-sziruppal sűríti, így megalkotva a sokszínű, rétegzett italt. Szerepel az itallapon még a fűszeres meggylé, malabár borssal, hibiszkusszal, szegfűborssal, kakaóbabtörettel ízesítve. Norbert elmondja, hogy nem a hozzávalók száma a mérvadó, hanem azok minősége és megmunkálása. 

Remind magazin

A sommelier megosztja, hogy a vendégeknél gyakori a wow-hatás, amikor ezeket az italokat kóstolják, ugyanis még mindig él a tévhit, hogy az alkoholmentes italok csak sofőröknek készülnek, amolyan gyors, kötelező körként. Az italokat a vendégek otthon nem tudják reprodukálni, így különleges élményhez jutnak, amikor az étteremben megkóstolják őket.

Az új mérce

Az alkoholmentes kínálat hamarosan megkerülhetetlen lesz a gasztronómiában, a Platán példája pedig jól mutatja, hogyan kapcsolódik a világtrendbe a magyar kreativitás. Alkohol nélkül is lehet igazán különleges egy gasztronómiai élmény, ezekkel az italokkal az ízek új dimenzióit fedezhetjük fel.

Fotó: Platán Gourmet Étterem

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Fenntartható vendéglátás – A gasztronómia láthatatlan oldala

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Prémium wellness orvosi szemlélettel: életmódorvoslás a sárvári Meleában

Az egészségtudatos létforma és a megelőzés fókuszú életvezetés ma már mindenkinél meghatározó vezérelv kellene, hogy legyen. Ezért nyitnak egyre többen...

„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében...

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

EZ IS ÉRDEKELHET

Prémium wellness orvosi szemlélettel: életmódorvoslás a sárvári Meleában

Az egészségtudatos létforma és a megelőzés fókuszú életvezetés ma már mindenkinél meghatározó vezérelv kellene, hogy legyen. Ezért nyitnak egyre többen...

„Az örökség nem aranykalitka” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom számára a „második generációs vállalkozó” szerep egyszerre jelentett előnyt és súlyos terhet. Mindezt Szilágyi Gábor Tudatos döntések podcastjében...

Ahol az idő lassabban telik – 50 éves az Ensana Thermal Hévíz

A Hévízi-tó fölött lebegő pára nem siet. Ahogy a víz sem, amely évszázadok óta ugyanazzal a nyugalommal áramlik. Van valami...

Most kell foglalni! Rohamosan fogynak a legjobb nyári utak

Úgy tűnik, a bizonytalanabb szezonkezdés után újra teljes lendületbe kapcsolt az utazási kedv: a 2026-os nyári időszakra látványosan megugrott az...

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója