Teszteltünk, porszívóztunk, avagy Bosch Unlimited 10 – amikor a porszívó erősebb, mint a hétfő reggelem

Egy jó ideje használok már állóporszívót, még azt a fajtát, amikor a morzsaporszívók első generációját szerelték fel „seprűnyéllel”. Őszintén szólva, emiatt, amikor ilyeneket olvasok, „hogy eltünteti a láthatatlan port, meg extra szívóhatás”, hát egy picit szkeptikus leszek. Így történt, hogy egy hétig félretettem a megfáradt leheletnyi szívóerővel bíró matuzsálem készülékemet, és egy modern csillagrombolót próbáltam ki, ami nem más, mint a Bosch Unlimited 10.

Első lépés, ismerkedés: „összeszerelés” – avagy amikor minden a helyére kattan

Két mozdulat, és kész. Nem kellett forgatnom, nem volt szükség user guide-ra, egyértelműen minden passzol mindenhez, minden alkatrész precízen illeszkedik, semmi lötyögés, semmi „vajon jól raktam-e össze?” – hát na, ez a német precizitás. A design letisztult, elegáns, külön élmény az okos kijelzővel eljátszani, a tisztítási módokat kiválasztani, ha nálam lett volna még egy kis ideig biztosan mindegyiket kipróbáltam volna.
Ami pedig a készülék súlyát illeti: pont annyira nehéz, hogy érezd, ez nem játékszer, de nem is izzaszt meg, ha végig mész vele a lakáson.
Az első bevetés: a „hűha” pillanat
Első körben csak kíváncsiságból kapcsoltam be. Aztán két másodperc múlva konkrétan megrökönyödtem, mert a turbó módban ez a porszívó felszedi a szőnyeget is, nemcsak a port róla. Komolyan, ilyen szívóerőt még nem tapasztaltam állóporszívónál.
Persze a nagy erőnek ára van – az üzemidő ilyenkor nem rekordhosszú. Turbó módban inkább gyors tűzoltásra való, mint maratoni takarításra, de a középső fokozaton bőven el lehet vele menni egy átlagos lakáson.

Remind magazin

Hajlítható cső – a hátam új legjobb barátja

Ha valaha is próbáltad a kanapé alatti port úgy felszívni, hogy közben nem adod fel az életkedvedet, akkor értékelni fogod, amit most mondok: a hajlítható cső zseniális. Nem kell guggolni, térdelni, bútorokat tologatni – elég egy mozdulat, és már látod is, mi minden bújt meg a kanapé alatt az utóbbi hónapokban (spoiler: rettenetesen felkavaró dolgok).

Kivehető akkumulátor: a fenntartható háztartási gépekért

Az, hogy az aksit külön le lehet szedni, egyszerűen elképesztő, praktikussági és fenntarthatósági szempontból egyaránt (ugyanis, ha 3 év után esetleg felmondaná a szolgálatot az akkumulátor, könnyen és gazdaságosan pótolható nem kell egy egész új porszívót venni). Másik előnye, hogy nem kell az egész készüléket a falhoz támasztani, nem kell vezetékkel birkózni, megfelelő távolságban konnektort keresni. Egyszerűen csak lepattintod az aksit, ráteszed a töltőfejre, és kész. Ezen felül kompakt és okos megoldás, hogy az akku a Bosch Power4ALL 18V rendszer része, és számos márka több mint 100 termékével kompatibilis.

MicroClean technológia – a versenytársak között egyedülálló

Ki kell emelnem a porszívó egyik egyedülálló tulajdonságát, a MicroClean technológiát, amely a Bosch Unlimited 10-et igazán különlegessé teszi. Ez a technológia a mikroszkopikus porrészecskéket is érzékeli, és takarítás közben a készülék a MicroClean gyűrű segítségével jelzi, hogy a felület valóban tiszta lett-e. Ezáltal nemcsak a látható port távolítja el, hanem a nagyon apró, nehezen észrevehető részecskéket is. Ez a funkció egyedülálló a piacon, és a készüléket kiemelkedően hatékonnyá teszi.

bosch_uj

Tisztítás és karbantartás: gyors, szöszmentes élmény

A portartály ürítése szó szerint egy mozdulat. Nincs porfelhő, nincs „jaj, most megint kiborult” érzés – csak kattan, nyílik, és már készen is vagy. A szűrő kivehető, praktikus és háziasszonybarát. Emlékszem egy generációval ezelőtti porzsákos porszívómra, mennyit szenvedtem az újrahasznosítós porzsákkal; hol van ez a technika ahhoz képest. Látszik, ezt tényleg végig gondolta valaki, aki maga is takarít otthon (ami, valljuk be, ritka dolog a háztartási gépek világában).

Összegzés – Bosch Unlimited 10: porszívó, ez már nem játékszer

A Bosch Unlimited 10 igazi mérnöki csúcstechnológia, extra kijelzővel, hajlított szívócsővel, extrém szívóerővel és ugyan kicsit robusztus, de minden porcikájában minőségi és erős, magyarán, van benne anyag. Ha szereted az olyan háztartási gépeket, amelyek nemcsak szépek, hanem hatékonyak is, akkor ez a porszívó igazi főnyeremény.
Nem olcsó, de aki egyszer kipróbálja, rögtön megérti, miért: ez a gép maga a „Bosch-élmény” kézzelfogható formában. Igaz, a turbó mód gyorsan lemeríti, de a vele való takarítás, még így is jobban feldob, mint a legtöbb hétfő reggelem.
Ajánlás: mindenkinek, aki nem hiszi el, hogy egy állóporszívó lehet igazán erős, a Bosch Unlimited 10 bebizonyítja, hogy igenis lehet.

A fenti cikk táogatott tartalom.

Fotó: Bosch

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Ezzel az egy egyszerű, de nagyszerű elvvel állandóan rend lesz a lakásodban

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

Olasz életérzés, nyári napsugarak és a városi mobilitás új korszakának ígérete fogadta a hazai média képviselőit a Fiat Topolino magyarországi...

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Vannak pillanatok az életben, amikor az addigi sikerek ellenére is megfogalmazódnak bennünk kételyek és kérdések, amikor kívülről minden rendben van,...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog

„A hang törékeny hangszer” – interjú Marina Rebekával, aki újra magyar színpadon énekel

Ki vagyok én valójában? 5 könyv, amely közelebb vihet önmagadhoz