Tabuk és társadalmi nyomás – így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint

A nők döntő többsége rendszeresen találkozik olyan, a saját testéhez kötődő tünetekkel és fájdalmakkal, amelyek jelentősen befolyásolják a mindennapjaikat. Ezek nagy részét mégis elhallgatás övezi: sokan nem beszélnek róluk, későn kérnek segítséget, vagy egyáltalán nem jutnak el szakemberhez. A női egészség a Richter Gedeon Nyrt. kiemelt üzletága. A vállalat célja, hogy ezen a területen Európa vezető gyógyszergyártójává váljon, és eredeti kutatási programjaival olyan, ma még korlátozottan kezelt betegségekben is előrelépést érjen el, mint az endometriózis vagy a policisztás ovárium szindróma. Erre a szakmai felelősségre reflektál a Richter Gedeon Nyrt. Tabutémák a női egészségben című nemzetközi kutatása.

A hat európai országban – Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban – összesen 12 000 nő részvételével készült reprezentatív, tudományos igényességű felméréssel a vállalat célja az volt, hogy feltárja, hogyan élik meg a nők a kifejezetten őket érintő betegségeket és élethelyzeteket, és mely pontokon nehezíti tabusítás a problémák felismerését, kimondását és kezelését.

A felmérés rávilágít: a nők döntő többsége rendszeresen találkozik olyan, a saját testéhez kötődő tünetekkel és fájdalmakkal, amelyek jelentősen befolyásolják a mindennapjaikat, mégis sok esetben elhallgatják őket, későn kérnek segítséget, vagy egyáltalán nem jutnak el szakemberhez.

Információt és támogatást is adnak

„A női egészség a Richter egyik legmeghatározóbb üzletága: Európában a második legnagyobb szereplők vagyunk ezen a területen, és a vállalat teljes árbevételének több mint harmada ehhez a portfólióhoz kapcsolódik. Számunkra ez nemcsak piaci pozíciót jelent, hanem több mint egy évszázados elköteleződést is amellett, hogy valódi, megbízható megoldásokat adjunk a nők kezébe. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak terápiákat fejlesszünk, hanem olyan hiteles információkat és támogatást is nyújtsunk, amelyek segítik a tájékozódást és megerősítik a nőket abban, hogy magabiztos döntéseket hozhassanak az egészségükről. Hiszünk abban, hogy a női egészség kérdéseinek természetes helye van a társadalmi párbeszédben, és ebben mi is aktív szerepet vállalunk” – mondta Beke Zsuzsanna, a Richter Gedeon Csoportszintű PR, CSR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője.

Remind magazin

A szerteágazó kutatás három, rendkívül markáns eredményeket produkáló területet azonosított: a szexualitás kapcsán tapasztalt tünetek gyakorisága és azok megélése, a fertilitás területén jelentkező társadalmi nyomás, valamint a menopauza hatása a nők életminőségére.

Tabuk a hálószobában: a nők többsége soha nem kér segítséget


A szexualitással kapcsolatos adatok különösen figyelemre méltók. A megkérdezett 18-59 év közötti magyar nők 67%-a tapasztalt már életében valamilyen, a szexualitáshoz kapcsolódó problémát, és a négy leggyakoribb panasz – libidóhiány, hüvelyszárazság, orgazmushiány, fájdalmas közösülés – összességében a nők 62%-ánál jelentkezik. Az érintettek 55%-a számára ezek a nehézségek rendszeresen jelen vannak, 72%-uk mégsem fordul soha orvoshoz.

Fertilitás és társadalmi hatások: a nők fele nyomást tapasztal


A termékenységgel kapcsolatos válaszok erős társadalmi mintázatokat rajzolnak ki. A 45 év alatti nők többsége érzékeli a gyermekvállalással kapcsolatos stigmatizációt, és a magyar nők 41%-a számolt be arról, hogy családja vagy barátai nyomást gyakoroltak rá. Ez különösen a 25–34 éves korosztályra (56%), valamint azokra jellemző, akik először terveznek gyermekvállalást (62%) vagy több mint egy éve próbálkoznak a fogantatással (69%). A nők által megélt nyomás azért is jelent külön problémát, mert éppen azokat a tényezőket – stresszt, szorongást és fokozott lelki terhelést – váltja ki, amelyek saját megítélésük szerint a leginkább rontják a fogantatás esélyeit.


A családalapítást tervező nők fele rendszeresen beszél partnerével a gyermekvállalásról, míg a másik fele ritkábban érinti a témát, sőt 10% kifejezetten kerüli azt. A babavállaláson gondolkodó nők 80%-a elsősorban a természetes fogantatást részesíti előnyben. Ugyanakkor a hormonkezelés, az IVF és az örökbefogadás kapcsán a gyermekvállalást tervezők mintegy fele pozitívan áll hozzá, míg egyharmaduk más alternatív megoldásokra is nyitott.

Menopauzális tünetek: magas érintettség, alacsony tájékozottság


A kutatás rávilágít arra, hogy a menopauza időszaka sok nő számára fizikailag és érzelmileg is megterhelő. A menopauzában lévő magyar nők átlagosan 5,4 tünetet tapasztalnak, 58%-uk ezek közül legalább egyet napi szinten is. Ennek ellenére a menopauzát megélő nők 67%-a nem fordult orvoshoz. A leggyakoribb tünetek a hőhullámok, az alvászavarok, a fáradtság, a testsúly növekedése, a hangulati zavarok, és a csökkent szexuális vágy. Az alvászavarok és az ezekkel járó fáradtság más panaszok elviselését is nehezíti.

menopauza

A válaszadók 41%-a arról számolt be, hogy ebben az időszakban egyedül marad a nehézségeivel, ami érzelmileg még kiszolgáltatottabbá teheti őket. A menopauzát megélő nők az általános egészségi állapotuk és szexuális életük minőségének romlását, valamint a mentális jóllétük visszaesését élik meg a menopauza legnegatívabb hatásaiként. A kezelési lehetőségek ismertsége továbbra is alacsony: a hormonális és nem hormonális terápiákról a menopauzával kapcsolatos tüneteket tapasztaló nők mindössze harmada hallott. Ugyanakkor a 45–59 éves korosztály kétharmada nyitott a kezelésekre, és csupán 22% utasítaná el a hormonális megoldásokat.

„Meggyőződésünk, hogy a testi és lelki egészség egymástól elválaszthatatlan, és ahhoz, hogy valódi előrelépést érjünk el, ezeknek a témáknak helyet kell kapniuk a társadalmi párbeszédben. A Richter célja, hogy a nők ne maradjanak egyedül ezekkel a nehézségekkel, és könnyebben felismerjék: érdemes segítséget kérniük” – tette hozzá a kutatás kapcsán Beke Zsuzsanna, a Richter Gedeon Csoportszintű PR, CSR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője.

A kutatás módszertana

A vizsgálatot az Inspira Research Kft. készítette online adatfelvétellel, országonként reprezentatív mintán, 18–59 éves nők részvételével (országonként N=2000, összesen N=12 000). A kérdőív minden fő témakörhöz validált tabu-kérdésblokkokat tartalmazott. A kutatás témái kiterjedtek a szexuális szokásokra, a termékenységre, a menopauzára, a női betegségekre, a szűrővizsgálatokra és az egészségtudatosságra is.

Richter – Háttéradatok

A Richter arra törekszik, hogy globális innovátor legyen néhány kulcsfontosságú tudományos területen, miközben elkötelezett a gyógyszerek világszerte elérhetőbbé tétele mellett. Az 1901-ben alapított, magyarországi székhelyű, 2024-ben 4,7 milliárd eurós piaci kapitalizációval és 2,2 milliárd eurós árbevétellel rendelkező vállalat Közép-Európa legnagyobb K+F központját működteti. Áttörő kutatásokat végez a neuropszichiátria és a nőgyógyászat területén, míg a biotechnológia és generikus készítmények a „megfizethető” kezelési portfóliót erősítik. A fenntartható növekedés iránt elkötelezett Richter a kutatás-fejlesztésbe, a gyártási kiválóságba és a digitalizációba fektet be az orvosi innováció előmozdítása érdekében. További információk a weboldalon: Richter Gedeon Nyrt.

Fotó: freepik. com; pexels.com

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

A szabadság és a közösség élményét megalapozó beatzene és hazai bölcsője, az Ifipark inspirálta a Bomo Art Budapest Hangstúdió elnevezésű...

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

Már várja a jelentkezőket az Aposztróf – Esterházy Irodalmi Verseny, amely a 9-11. évfolyamos középiskolás diákokat szólítja meg Magyarországról és...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter

Vagyonból örökség: új korszak a privátbanki szolgáltatásokban

Ezek a legizgalmasabb helyszínek, ahol a vacsorából show lesz