„Hol hagytam el magam nőként? – vágy, szexualitás és újrakezdés 40 fölött, tabuk nélkül

Felnőtt életem jelentős részét azzal töltöttem, hogy beszélgettem. Ismerősökkel, ismeretlenekkel, akikkel a munkám összesodort. Talán nem is annyira meglepő, de női társaságban, női körökben gyakran szóba került, hogy felnőttként, túl egy házasságon, vagy néhány félresikerült kapcsolaton, negyvenes-ötvenes nőként még mindig azt érezzük, mintha újra tizenévesek lennénk, tele kérdésekkel, kételyekkel, saját vágyainkat sem ismerve. Pedig nem is feltétlenül a tapasztalat hiányzik, hanem valamiféle valódi késztetés, hogy igazán megéljük a nőiséget. Gáll Orsolya írása

Van az a pont, ahol egy nő ráébredhet, hogy valami elnémult benne. A teste még itt van, tapasztalata is van már, de a vágy mintha eltűnt volna valahol útközben, a házasságban, az anyaságban, a mindennapok túlélésében. Sokak számára a felszabadulást nem egy új kapcsolat hozza el, hanem a kérdés: hol hagytam el magam nőként. Csörgits Kinga szexuális tanácsadóval arról beszélgettünk, mi ez a bizonytalanság, hogyan kezdhetünk új életet és mit kezdjünk a szexualitásunkkal.

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

Nemcsak a hormonok dolgoznak

Vajon mi az oka annak, hogy sok 40-50 éves nő a kamaszkorához hasonló bizonytalanságot és tapasztalatlanságot él meg az intimitásban? A szexuális tanácsadó szerint a 40-50 éves kor tipikusan az az életszakasz, ahol hirtelen sok minden összeér, a perimenopauza-menopauza kapujában nem pusztán hormonális változás történik, hanem egyúttal egy komoly önismereti útra is lépünk, hiszen kénytelenek vagyunk odafigyelni a megváltozott igényeinkre – hangsúlyozza a szexuális tanácsadó.

Remind magazin

„Ez az az életszakasz, amikor azok a hosszú kapcsolatok, házasságok, amelyek bármilyen okból nem működtek, gyakran véget érnek. Az a nő, aki ebben az életszakaszban akár egy új kapcsolatban, akár egyedül gondolkodik magáról, biztosan nagyon mást képzelne el a már megváltozott igényei mentén, ám a tapasztalásokban még nem minden esetben tart ott, hogy a vágyait meg is valósítsa. Ezért egyrészt azt érzi, hogy újrakezdő, másrészt az élete első és középső szakaszában megszerzett tapasztalásból, traumákból, fájdalmakból egy nőnek az élete derekán felállni, építkezni, újraépíteni magát, sőt többet építeni magából, mert minőségre vágyik, nagyon nehéz.”

Miért nem működik az, ami régen jó volt?

Arról nem beszélve, hogy ha valaki ennyi idősen kikerül egy hosszú házasságból vagy komoly kapcsolatból, azt sem tudja, hogyan kellene randiznia, viselkednie. A szakértő azt mondja, az is kérdés, hogy ez a nő egyáltalán el akarja-e „adni” magát. Nem várhatjuk el magunktól, hogy ugyanazokat a mintázatokat működtessük, amelyeket tízen-huszonévesen gond nélkül „eljátszottunk”. Merthogy ez a nő már nem az a nő.
„Éppen ez a felismerés az egyik legjobb lehetőség, és egyúttal védőfaktor is, hiszen, ha a korábban megszokott útvonalon próbáljuk működtetni a szerelmi életünket, akkor szinte borítékolható a kudarc. A régi mintázatok már nem működnek – most a tudatosság és a saját igények számítanak.”

Remind magazin

Mit tudnak a férfiak a vágyról, amit mi nem?

Ha már pontosan tudjuk, mit szeretnénk, mik az igényeink, és olyan szerencsések vagyunk, hogy még egy igazán jó kapcsolat is beköszön az életünkbe, akkor viszont gyakran megesik, hogy nem tudjuk megfogalmazni vágyainkat, mert nem ismerjük a szexuális kommunikáció nyelvét. A szakértő egyet értett abban, hogy a szexualitás terén a férfiak jobban kommunikálják az igényeiket, vágyaikat, határaikat.
„Sokat tanulhatunk tőlük, mert ők nagyon tudják, hogy mire vágynak. Néhány kattintás a „pornókategóriák” között és kiválasztják, hogy mi izgatja őket, ezt kommunikálják is, felszabadultan. Számukra sokkal inkább az jelenti a nehézséget, hogy ezt a fókuszt a nő kapja meg, pedig ez a felszabadult szexualitás kulcsa. Tehát ha a férfi a nőre fókuszál, a nő pedig saját magára, akkor mindenkinek jó lesz. Ha egy férfi rendben van magával, akkor a nő élvezete fontosabb lesz számára, mint a sajátja. És ha egy nő is eljutott már odáig, hogy ezt meg tudja engedni, bele tud lazulni, abból felejthetetlen együttlétek tudnak születni. Az évek során sok férfival dolgoztam együtt, és valamennyiük számára fontosabb volt a saját élvezetüknél, hogy lássák a vágyott, szeretett nő orgazmusát.”

Amire soha nem tanítottak meg

Nagyon fontos tehát, hogy a nők, bár természetükből fakadóan hamar rá tudnak hangolódni a férfira, ismerjék saját igényeiket, tudják, nekik mi a jó. „Van egy orgazmus-kihívás programom, melyen tavaly kétszáz nő vett részt, és azt tapasztaltam, hogy sokan csak nehezen tudták megfogalmazni, mi izgatja őket, mire vágynak, és segítségre szorulnak, hogy ezeket a vágyakat meg tudják engedni maguknak.

Remind magazin

Nem véletlen, hogy erre a szintre csak hosszabb tanulási folyamat után jutnak el, hiszen tizenévesen gyakran hallhatták, hogy „Ne rosszalkodj!” „Minden nő kurva!” „Nehogy teherbe ess!” „Ha megtörténik, előttem nem állsz meg!” és így tovább. Majd, amikor elkezd szexuális életet élni, még egyáltalán nem ismeri a testét, ezért könnyen belevihető olyan szituációkba, amelyeket valójában egyáltalán nem akar, és megalázóak számára. De a szülés is sok mindent megváltoztathat. Van, aki bezárkózik, van, akinek épp a szülés után szabadul fel a szexuális energiája. Majd a következő nagy kihívás a menopauza kapujában várja a hölgyeket. Szerencsére ma már számos lehetőség van arra, hogy a nők el tudjanak kezdeni foglalkozni a szexualitásukkal. Erre jó időszak a perimenopauza és a menopauza, de nagyon fontos, hogy akkor induljunk el ezen az önismereti úton, ha igazán motiváltak vagyunk, és kifejezetten szükségét érezzük a változásnak.”

Nincs olyan, hogy túl késő

Ha valakiben van igény a változásra, akkor a szexuális tanácsadó szerint soha nincs késő a változásra. „A legidősebb nő, akivel együtt dolgoztam, és aki életében először érte el az orgazmust, csaknem 70 éves volt. Ez egy meghatározó szakmai pontja volt a hivatásomnak, és bizonyíték arra, hogy soha nincs túl későn. Kivétel nélkül mindig vannak a csoportomban 60-70 éves emberek is, de alapvetően a 35-55 év közti korcsoport jár az önfejlesztő kurzusaimra.”

Remind magazin

A bizonytalanság egyúttal lehetőség is

A bizonytalanság nem kudarc, hanem egy kapu. Nem annak a jele, hogy elrontottunk valamit, hanem annak, hogy eljutottunk egy pontig, ahonnan már nem tudunk tovább ugyanúgy élni. A női vágy a bizonytalansággal nem tűnik el, legfeljebb elhallgat, amikor túl sokáig nem figyelünk rá. A kérdés nem az, hogy késő-e visszatalálni hozzá, hanem az, hogy merünk-e még odafigyelni rá, kérdezni, tanulni, fejlődni. Mert ahol kérdés van, ott válaszok is lesznek, és elindulhat egy izgalmas utazás, melynek középpontjában mi magunk állunk.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Tényleg mindenki mindent csinál? – A szexuális normák mögötti tévképzetek és a valóság

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Elektromos dolce vita – Škoda Peaq tesztvezetés a Comói-tó partján

Ha visszagondolok, hányszor voltam már a Comói-tó partján az elmúlt húsz évben, tényleg nem tudnám megszámolni. Ismerem a hangulatát, a...
utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...

EZ IS ÉRDEKELHET

Elektromos dolce vita – Škoda Peaq tesztvezetés a Comói-tó partján

Ha visszagondolok, hányszor voltam már a Comói-tó partján az elmúlt húsz évben, tényleg nem tudnám megszámolni. Ismerem a hangulatát, a...
utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával